Orbán-kormány;közpénz;Brüsszel;luxusingatlan;

Luxusingatlanból lő majd az EU-ra az Orbán-kormány

A kormányzati érdekérvényesítés és az illiberális ideológia terjesztésének központja lehet a Brüsszelben közpénzből vett épület.

A magyar állam 2021-ben megvett egy nagy értékű ingatlant Brüsszel elegáns kormányzati és diplomata negyedében, amelyet – mint azt lapunk megírta – jelenleg 2,1 milliárd forintért (5,6 millió euróért) felújít. Sok más mellett, a Külgazdasági és Külügyminisztérium arra a kérdésünkre sem reagált, hogy a villát milyen célra vásárolták.

Lapunknak egy illetékes korábban azt mondta, hogy a jelenleg Magyar Ház nevet viselő épületre a jövő júliustól esedékes és fél évig tartó magyar soros EU-elnökség ideje alatt lesz szükség. A belgiumi De Tijd című napilap érdeklődésére Magyarország brüsszeli nagykövetségének szóvivője megerősítette, hogy az ingatlan „a magyar EU elnökség idején több rendezvény reprezentatív helyszínéül szolgál majd”.

Nem világos, hogy néhány fogadás vagy kulturális esemény kedvéért miért kellett egy becslések szerint legalább 5-7 millió euróba kerülő épületet vásárolni Brüsszel szívében. Az effajta rendezvényeket az előző, 2011-es magyar uniós elnökség idején Magyarország EU melletti állandó képviseletén (ák) tartották, mondta lapunknak egy forrás, aki a stábban dolgozott. Az ÁK ma is ugyanott működik, mint 12 évvel ezelőtt, igaz, nem olyan elegáns, mint egy XVIII. századi villa.

Az állandó képviselet ahogy akkor, úgy most is plusz irodahelyiségeket bérel az elnöki teendőkkel járó feladatok ellátására. 2011-hez hasonlóan most is a szakdiplomaták egy részét költöztetik át egy közeli épületbe „az elnökségi felkészülés és az elnökség időszakára kedvező piaci feltételekkel”, reagált lapunk kérdésére az ák szóvivője. Arra már nem válaszolt, hogy pontosan mennyi időre és mennyiért veszik bérbe az emeleteket.

Plusz irodák bérlése egyébként bevett szokás a soros EU elnökségek alatt, hiszen ilyenkor akár a kétszeresére is duzzadhat egy-egy képviselet állománya. Csehország – amely 2022. második felében töltötte be az EU Tanács soros elnöki posztját – szintén irodahelyiségek bérlésével oldotta meg a létszámbővülést, mondta el lapunknak egy volt cseh diplomata, aki Brüsszelben dolgozott az elnökség alatt. Ingatlant nem vásároltak reprezentatív rendezvényekre. Az iRozhlas című cseh hírportálnak egy kormányzati tisztségviselő már 2020-ban elárulta, hogy a cseh kormány három évre 1,6 millió euróért bérli a szükséges területet.

Egy megbízható forrásunk szerint

a magyar luxusingatlant nem annyira elnökségi célokra használnák, mint inkább Orbán Viktor nacionalista, populista, a fősodortól radikálisan eltérő európai programjának és víziójának népszerűsítésére, különböző rendezvények és összejövetelek megtartásával. 

A fideszes káderképző, a Mathias Corvinus Collegium és a fideszes pártalapítvány, a Polgári Magyarországért Alapítvány már kitelepült Brüsszelbe, és jónéhány angol nyelvű újság – amelyet részben vagy egészben a Fidesz vagy a Fideszhez közel álló személyek és szervezetek pénzelnek – az EU székhelyén igyekszik leleplezni az “elitista” és “korrupt” Európai Uniót. A frissen megvásárolt épület a kormányzati érdekérvényesítésnek és az illiberális ideológia terjesztésének még drágább központja lehet az EU székhelyén.