egyház;népszámlálás;Beer Miklós;

Beer Miklós: Nem tesz jót az egyházunknak, ha politikai hátszele van

A nyugalmazott váci megyéspüspök szerint az egyház függetlensége mindenek előtt való. 

„Elhitettük magunkkal, hogy mi kívül állunk a tendencián, most kiderült, hogy ez nem így van” - jelentette ki a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök a népszámlálási adatokkal kapcsolatban.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a számok szerint a vallásosok aránya ötven százalék alá került.

Beer Miklóst ugyan nem érte meglepetésként, hogy csökkent a hívek aránya, ám egyben elszomorítja. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy mindez tisztulást hozhat, amely reményadóvá és hitelessé teheti az egyházat. Kétségtelen, hogy önvizsgálatra van szükségünk, és Ferenc pápa erre bíztat - tette hozzá. Megjegyezte, ha történne egy belső reform, akkor az egyház is jobban megtalálná a helyét. 

„Nem tesz jót az egyházunknak, ha politikai hátszele van. Azt hiszem erre is jó a népszámlálási adat, szembesít bennünket, hogy az egyház és az állam szétválasztása, az egyház függetlensége mindenek előtt való” - fogalmazott Beer Miklós. 

A nyugalmazott váci megyéspüspökkel nemrégiben lapunk is készített egy videóinterjút, amelyet itt tekinthet meg.