Kerényi Péter újságíró, kvízműsor-főszerkesztő nem akart szobrot állítani Vágó Istvánnak, és különösképpen igyekezett távol tartani magát attól, hogy a visszaemlékezés indokolatlanul emelkedett, ne adj’ isten mélabús legyen. A könyv címadója ezt minden bizonnyal kikérte volna magának, és egy sajátos, csak rá jellemző viccel ütötte volna el. Amolyan „vágós, éles riposzttal”.A kvízmesternek több évtized alatt olyan karaktert építettek a televíziós műsorok, különös tekintettel a Legyen Ön is milliomos!-ra, amellyel rezzenéstelen arccal tudott rácsodálkozni bármire, megjátszva a tájékozatlant, hiszen nem segíthetett a kérdések megoldásában, vagy éppen a feszültséget oldotta a humor intellektusával.
A „milliomos”-ban az első kérdések mindig egy kicsit komolytalanok voltak, hogy a riadt játékosok kicsit szokják a széket. Az áttetsző díszlet mélysége fölött vonultak ki a sorkérdések után Vágóhoz, ahol egy olyan ülőalkalmatosságot foglalhattak el, amiről nem ért le a lábuk. Volt tehát igény az oldódásra. Ilyenkor jöttek az olyan kérdések a „kedves, megnyugtató Pista bácsitól”, hogy:
Ki az a híres mitológiai alak, akinek szárnya a Napban megégett? Tupoljevosz, Konkordosz, Boeingosz vagy Ikarosz?
Az egyik legzavarbaejtőbb sorkérdésük pedig az volt, hogy Rakja sorrendbe az ábécé első négy betűjét! A:C, B:D, C:B: D:A.A 2–10. kérdés már nem engedte a viccelődést. Ellenben jöhettek a komoly akadályok.
– Mi ezeket contestant killereknek (ck), vagyis versenyzőgyilkos kérdéseknek hívtuk – meséli Kerényi Péter. – Ilyen például, hogy hányan ülnek egy vitorlázó repülőgépben páros verseny esetén? Borzasztó érdekes kérdés, hiszen egyedül ülnek, mert a gépek vannak párban, nem a pilóták. Vagy: Milyen nemzetiséghez kötődik a polka? Sokan azonnal rávágják a „polska” nyomán, hogy a lengyelhez, pedig a pol cseh nyelven félt, felecskét jelent.
Kerényi Péterrel nehéz nem játszani. Majd fél évszázadon keresztül szerkesztett vetélkedőket, írt kérdéseket. – Szerettek minket, és szerették a műsorainkat, volt igény rájuk – mondja. – Ezek a műsorok ma is rendben volnának, csak a társadalmi igény csúszott ki alóluk. Jó ideje már csak olyan műsort lehet csinálni, ami színes és mozog.
És én nem akarok olyan műsort szerkeszteni, ahol okos kérdéseket tehetek fel, de csak akkor, ha előtte egy ember sikítozott, hogy jó helyre esik-e a labda. Ez már nem az a dolog.
A birodalmi visszavágó
Már a középiskolában kitűnt a kvízjátékosságával Kerényi Péter, de a televíziós vetélkedők közelébe csak egyetemista korában került. A „szerkesztő munkatársa” lett. Édesanyjának büszkén mutatta a stáblistát. Ekkor 1973-at írtunk, és a Játék a betűkkel, az Aki mer, az nyer! című műsorokban a történelmi és a külpolitikai kérdéseket szerkesztette. Aztán zsűritag lett, vagyis a mindentudó „Úr hangja” a stúdiókban. Kernács Gabriella művészettörténész, Sas Elemér fizikus és Elbert János irodalomtörténész mellé ülhetett le, ahogy fogalmaz, tojáshéjjal a hátsóján. A szintén legendás televíziós műsorvezető, Egri János bízta meg a kérdések szerkesztésével.
– Vágó Pistával még furcsábban kezdődött az együttműködésünk – emlékszik a néhai kvízmester barátja-munkatársa. – A Medimpex üzletkötőjeként dolgozott, és elindult a Riporter kerestetik!-ben, ahol egy lakótelepen kellett interjút készítenie egy tetszőleges megszólalóval. Pistának ez nem smakkolt, viszont támadt egy ötlete: egy napraforgóval beszélgetett, és ő válaszolt helyette. „A vetélkedőt elvesztette, de megnyert engem”, mondta erre Vitray Tamás. 1976-ban felkérték, hogy vegyen részt a Kicsoda, micsoda? műsorvezetői válogatóján. Megfelelt. A Vitray vezetésével akkoriban induló vegyes és összetett műsorok osztályához került. Vegyes és összetett, tehát: bármi. Pista kapott egy asztalt, és leültették Egri Jancsival szembe, aki a vetélkedőcsoport vezetője volt, és akivel 1973-ban jómagam kezdtem a televízióban. Mint minden munkahelyen, itt is működött a hátulról sípcsonton rúgás intézménye, ezért az első években ezeken az akadályokon emelgettük át Pistát. Kezdetben sok mindenben bizonytalan volt. A Kicsoda? Micsoda? adása után két embert hívott fel, az anyukáját és a Vitrayt.
Vágó István 1976. május elsején kezdett dolgozni a televízióban. Október 23-án a Barkochba műsorfolyam egyik epizódja került képernyőre. Az 56-os – akkor még – ellenforradalom huszadik évfordulóján rettegett az MTV vezetése. Lepecsételték a Xerox-gépeket, még a belépővel rendelkezők is csak külön engedéllyel mehettek be aznap. Kerényiék nagyon figyeltek, hogy a feladványoknak ne legyen áthallásuk, és a játékosokat is gondosan válogatták. Annyira flottul ment minden, hogy két perccel korábban elkészültek. Élő adásban akkoriban ezt a lötyögést nem lehetett megengedni. Kerényi tehát üzent Vágónak, hogy „csináljon időt”. – Az én Pistám a következőket mondta ekkor: „Kedves nézőink, nem tudom, tudják-e, milyen nagy évfordulót ünneplünk az idén.” Léner papi, aki fantasztikus kollégánk volt, azt mondja nekem föntről: „Lehúzom!” Mire én: „Papi, ne húzd le, hallgassuk! Biztosan nem ment el Pista esze!” Ez így ment úgy másfél percig, mire az én Pistám kibökte, hogy 1500 éve bukott meg a Nyugatrómai Birodalom. Nem appercipiálta, hogy itt valami gond van, nyilván május óta készült rá, hogy ezt egyszer elmondja. De ezt követően mindenhová feljegyzést kellett készítenünk.
Jelezték, tudják, hogy ez egy szórakoztató műsor, de mi meg tudjuk, hogy kivel szórakozzunk!
Számos vetélkedő után a legnagyobb sikerüket a Mindent vagy semmit! című műsorfolyam hazai adaptációjával érték el az MTV-n, majd a TV2-n, ebből összesen 1208 adás került képernyőre. Még Alex Trebek, az amerikai formátum sztárja is elismerően szólt róluk magyarországi látogatásán, a licenctulajdonos Jeopardy! képviseletében.
Az utolsó szótárszó jogán
S hogy milyen voltak ők ketten? – Amikor leültünk a Mindent vagy semmit! magyar producereivel az első stábra, a végén azt mondták: „Olyanok vagytok, mint Walter Matthau és Jack Lemmon A szomszéd nője mindig zöldebb című filmből. Nem éreztük különösebben hízelgőnek ezt, de ha így látják, akkor így látják. Ez azért fontos, mert bizony gyakran ragaszkodtunk hozzá, hogy mindig miénk legyen az utolsó szó…Erről is eszébe jut egy történet a főszerkesztőnek, aki egy gravírozott öngyújtóval lepte meg hatvanadik születésnapján a műsorvezetőt. A felirat annyi volt: „zsűriz”. A kvízmester nem értette, ezért az ajándékozó megvilágította az utalást: a magyar nyelv értelmező kéziszótárának utolsó bekezdése állt az öngyújtón. „Pista, a hatvanadik születésnapod alkalmából csak itt, csak most, egyszeri alkalommal tőlem, ma este legyen a tiéd az utolsó szó!”– Ilyenek voltunk mi egymással. Maximálisan jóban. Bár néha rettenetesen tudtuk unni egymást. Gondoljanak bele: hétfőtől péntekig – akár a Lottó Áruház – reggel kilenctől este kilencig össze voltunk zárva. Nem is volt ezzel semmi baj, amíg egyszer a párommal elmentünk wellnessezni a hétvégén. A hallban ott ült Pista meg Nyuszi (Vágó István feleségének beceneve – a szerk.) Hát, mondom nekik, annyi wellness-szálló van! Ha mondtad volna, hogy ide jöttök, csak elmegyünk máshová, hogy ne a képedet kelljen néznem itt is!
Mint afféle homo ludensek, maguk is mindig játszottak. Feladtak egymásnak feladványokat, amelyek sose mentek műsorba. – Ilyen volt például a „hón”. Hipotetikus testrész, ami a hónalj fölött van. Még József Attila is megemlíti, hogy a hónt „kivont szablyával óvta ellenem”. Másik kedvenc feladványunk: a „karosszérialakat”. Ha karosszérialakatos van, akkor ennek is kell lennie. A legborzasztóbb feladványaink Karinthytól is ismert egyike a milói Vénusz bal karja. Egy embert ábrázoló mű nem létező testrészét kell kitalálni, és ha megvan, akkor még mindig nem biztos, hogy melyiket.
Az egyik rettenetes feladványom, amire igazán büszke vagyok, az a Déry volt. Egy ismert ember, Déryné férje.
Pistát amúgy azzal jellemezném, hogy amikor eljött hozzánk vacsorázni az egyik költözésünk után, akkor azt kérte, ne mondjam meg a címet, csak a koordinátákat. Megérkezik, becsönget felindultan: „Azért a ház elé igazán lejöhettél volna!” – jegyezte meg a kvízmester, jelezve, hogy a vendéglátó hibázott, és nem a lakás koordinátáit adta meg.Barátja halála után is üzent Kerényinek, éspedig huszonkét évvel korábbról. A főszerkesztő közismerten „halogató” volt, mindent az utolsó pillanatban csinált meg, s ezen sokat vitatkoztak, élcelődtek. Kerényi jóvátétel gyanánt mindig vitt egy üveg Metaxát, és szent volt a béke. A műsorvezető egy 2002-ben megjelent könyvben mesélt erről név nélkül, amit barátja csak most olvasott, amikor a VisszaVágót írta. – Ilyenek vagyunk mi a Pistával – mondja Kerényi Péter. A kvízfőszerkesztő jelenleg a Milton Friedman Egyetem szenior akadémiáján oktat, és a Rádió Bézsben műsorokat vezet. Névjegykártyája tanúsága szerint „boldog magánember”. Kétéletnyi megélt kalandregény van mögötte, és – mint mosolygó szemekkel mondja – tervez még egy harmadikat. Múlhatatlanul Vágó Istvánnal, mert a kvízmester – sokak mellett – benne is tovább él.