A sejtés örömei

Új és remélhetőleg újabb és újabb generációkat ránt Molnár Ferenc világába a 117 éves regény Vígszínházbeli előadása, cáfolva a mai fiatalokkal kapcsolatos sztereotípiákat. A 2016-ban bemutatott A Pál utcai fiúk nem modernkedik, Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián zenés feldolgozása mégis teli nézőtereket teremt. 2017-ben ráadásul újabb produkciót ihletett: Ember Márk, Fesztbaum Béla, Medveczky Balázs, Wunderlich József és Zoltán Áron A GRUND néven zenekart alapított. Először talán maguk örömére és a közvetlen környezetüknek játszottak, ám a vígszínházi fiúzenekar főként nyári szabadtéri fellépéseinek sikere az ötvenedik koncertre immár a Budapest Park színpadára juttatta őket. És ha már jubileum, a díszvendég meghívása sem maradhatott el, vasárnap este Dés László is fellépett velük.

Játszott A GRUND Pink Floydot lehetővé téve a közönségnek a zenei hiányosságok érzékelését, megugrotta a Rolling Stones (I Can't Get No) Satisfaction kihívásait és felidézte a Coldplay minapi káprázatos budapesti fellépését. Énekeltek jó néhány LGT-dalt, hallottunk Illést és persze a vígszínházi A Pál utcai fiúk slágereit. Cseréltek hangszert és szerepet, minden tag volt frontember, és tudott háttérben maradni és azon kivételes buliesték egyikének lehetett részese a kisgyerekektől a nagyszülőkig, tini rajongóktól rockerekig, polgárasszonyoktól partyarcokig széles közönség, amikor a színpadon lévők úgy tudták jól érezni magukat, hogy közben nem veszítették el öniróniájukat.

Improvizáló dzsesszzenész mivoltának megvillantásakor egyszer csak arra kapta fel a fejét a Budapest Park közönsége, hogy a szaxofonból Beethoven Örömódájának dallamai szólnak.

Fesztbaum Béla igazi zenekarvezetőként irányította játékot. Arra is képes volt, aminek ellentmondott a bulihangulat, a szabadtéri helyszín és a kezekben lévő poharak száma: kért és egyetlen pillanat alatt teremtett csendet ahhoz, hogy felolvassa Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényének utolsó mondatait:

És másnap, mikor az egész osztály néma, ünnepies csöndben ült a helyén, és Rácz tanár úr komoly léptekkel, lassan, ünnepélyesen ment föl a katedrára, hogy onnan a nagy csöndben halk szóval emlékezzék meg Nemecsek Ernőről, és felszólítsa az egész osztályt, hogy holnap délután három órakor valamennyien fekete vagy legalábbis sötét ruhában gyülekezzenek a Rákos utcában, Boka János komolyan nézett maga elé a padra, és most először kezdett derengeni egyszerű gyereklelkében a sejtés arról, hogy tulajdonképpen mi is az élet, amelynek mindnyájan küzdő, hol bánatos, hol vidám szolgái vagyunk.