Amerika az IS ellen lázadók oldalára állt Szíriában

Az amerikai harci gépek légi támogatást fognak nyújtani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló,  általuk kiválasztott felkelőknek Szíriában, akik egyúttal amerikai felszerelést, fegyvereket és kiképzést is kapnak - közölte pénteken Peter Cook, a Pentagon szóvivője.

Erre a kommüniké szerint Ashton Carter amerikai védelmi miniszter adott utasítást. Cook rámutatott: a megválogatott vezetők egységeinek felszereléssel és fegyverrel való ellátása azt a célt szolgálja, hogy idővel összehangolt támadást indítsanak az IÁ által megszállt területek ellen. Ezen csoportok kisebb egységei kiképzést is kapnak majd ahhoz, hogy képesek legyenek támogatást kérni az amerikai vezetésű koalíció gépeitől.

A gerillák felfegyverzésének felgyorsítása érdekében a fegyvereket és a lőszert közvetlenül biztonsági szempontból átvilágított parancsnokokhoz juttatják el, akik maguk osztják majd el a felszerelést embereik között.  Az eddig érvényes Pentagon-program értelmében az amerikai hadseregnek minden egyes harcost biztonsági szűrésnek kellett alávetnie, ami személyenként két-három hetet vett igénybe.

Az Egyesült Államok által felfegyverzett csoportoknak az IÁ elleni fellépését a tervek szerint szigorúan ellenőrzik majd. Az amerikai védelmi minisztérium illetékeseinek tájékoztatása szerint a felkelők alapszintű katonai felszerelést kapnak, fejlett tankelhárító vagy vállról indítható légvédelmi rakétákat nem.

A Pentagon vezetője, Carter pénteken Londonban jelentette be, hogy az Egyesült Államok átalakítja a Bassár el-Aszad szíriai elnök rezsimje ellen harcoló mérsékelt ellenzéki erők kiképzési programját, Szíria északi részén nagyobb hangsúlyt helyezve a kurd alakulatokkal folytatott együttműködésre. Carter közölte, hogy az Egyesült Államok hasonló együttműködést szeretne kialakítani más ellenzéki csoportokkal is az ország egyéb térségeiben.

Washington a hivatalos szóhasználat szerint "szünetelteti" korábbi taktikát, a mérsékeltnek tekintett felkelők Szírián kívüli kiképzését és felszerelését és a korábbi stratégiai céljait eszközeinek átcsoportosításával próbálja meg elérni. Barack Obama elnök a múlt héten adta beleegyezését ahhoz, hogy az észak-szíriai kurd erők és arab szövetségeseik "több kapacitáshoz" jussanak.

Egyértelművé vált ugyanis, hogy a tavaly megkezdett 500 millió dolláros program, amelynek keretében három éven keresztül évi mintegy 5 ezer harcost terveztek kiképezni, kudarcot vallott. Az első, mindössze 60 fős csoport a Szíriában történt bevetése után röviddel, alig néhány ember kivételével elpusztult, fogságba esett, átállt vagy dezertált.

Szerző
Témák
Amerika Szíria
Frissítve: 2015.10.09. 21:10

Koltay Gábor is elbúcsúzott Nemeskürtytől

Nemeskürty István halálával egy nagyon sokoldalú ember, az egyik utolsó polihisztor távozott a magyar kulturális és szellemi közéletből - méltatta Koltay Gábor filmrendező a csütörtök este életének 91. évében elhunyt Széchenyi-díjas és Kossuth-nagydíjas irodalomtörténészt.

Koltay Gábor felidézte, hogy pályafutását a Nemeskürty István által vezetett Mafilm Budapest Filmstúdióban kezdte 1981-ben. "Az ő jóindulatából ott debütálhattam mint elsőfilmes: ez volt a Koncert című film az Illés zenekarról, majd ennek a sikere után ő bízott meg egy következő film elkészítésével, amelynek szerinte rockopera-filmnek kellett lennie" - fűzte hozzá.

A filmrendező szerint ebből az ötletből született az István, a király című rockopera, amelyet 1983-ban mutattak be a városligeti Király-dombon, majd film is készült belőle. Később Nemeskürty István két játékfilmjének - az 1996-ban bemutatott Honfoglalásnak és a 2001-es Sacra Coronának - forgatókönyvét is jegyezte.

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a kapcsolatunk a későbbiekben barátsággá változott a jelentős életkorbeli különbség ellenére" - mondta Koltay Gábor. A rendező beszámolója szerint amikor 1986-ban a Szabad Tér Színház élére került, felkérésére Nemeskürty István több színpadi műhöz is írt szövegkönyvet, majd kiadói együttműködés is kialakult közöttük. A Szabad Tér Kiadó Nemeskürty számos könyvét jelentette meg, "gyakorlatilag írói életművének második felét", végül pedig egy 12 kötetes, díszkötéses életműsorozatot is kiadott tőle - emlékezett Koltay Gábor, hozzátéve: tíz éve, egyfajta életinterjúként jelent meg a Mi végre vagyok a világon? című könyvük.

Nemeskürty István magát mindig irodalomtörténésznek tartotta, de számos történészi munkát is írt, többek között a 2. magyar hadseregről, a török korról vagy a két világháború közötti Magyarországról, és a megszokottnál sokkal őszintébben és mélyebben tárt fel bizonyos történelmi helyzeteket, személyeket - hívta fel a figyelmet a rendező. "A magyar történelemszemlélet alakításához, egy modern, soha nem mások ellenében, hanem saját magunk lelki épülését szolgáló nemzettudat kialakításához az ő sokoldalú életműve igen jelentős mértékben járult hozzá" - méltatta Nemeskürty Istvánt Koltay Gábor.

Szerző
Frissítve: 2015.10.09. 21:00

"Kész őrület" - Pletykalavina indult a szadomazo-filmről

Publikálás dátuma
2015.10.09. 19:14
A két főszereplő, Dakota Johnson és Jamie Dornan biztosan visszatér a folytatásban. FOTÓ: Ian Gavan/Getty Images
Kész őrületnek tartja A sötét ötven árnyalata producere, hogy elég egy poszt az interneten, és máris mindent elárasztanak a pletykák. 

Dana Brunetti azért háborodott fel, mert elterjedt a rajongók körében, hogy Henry Cahill (Az acélember) fogja alakítani Anastasia Steele új főnökét a folytatásban. Ez persze nem igaz. "El sem kezdtük még a szereplőválogatást, olyannyira, hogy még casting-igazgatónk sincs - mondja a producer. - Az biztos viszont, hogy James Foley a rendező, és a trilógia szerzőjének férje, Niall Leonard írja a forgatókönyvet, és persze a két főszereplő, Dakota Johnson és Jamie Dornan is visszatér."

(Fifty Shades Darker - hazai bemutató: 2017. február)

Szerző