Az olasz harcok a dél-tiroli és a velük szomszédos olasz területeken ma enyhültek, kivéve a Borcoia-szoros környékét, ahol az olaszok még az eddiginél is nagyobb erőket vittek harcba, hogy sikereket vívjanak ki.
A Borcola-szoroson át visz ugyanis az út Rovereto felé, amely Trient mellett a „fölszabadítandó" olasz területek legfontosabb városa. A haditechnika legújabb vívmányai mellett ezekben a sajátságos harcokban fölhasználják a középkor harcainak legprimitívebb módszerét is.
A kézigránátok és gépfegyverek mellett nagy szerepe jut a kőgörgetegnek is. Amikor a lőfegyverek még nem voltak oly tökéletesek és messze vivők, mint most, a hegyi harcokban általános volt a védekezésnek ez a módja.
A hegységnek egy meredek pontján, különösen azon a helyen, amely alatt út visz el, nagy, mázsás kődarabokat halmoznak föl, és ha az ellenség az úton vonul el vagy fölkapaszkodik a hegyoldalon, a szikladarabokat legördítik és azok más szikladarabokat, fákat tördelve ki helyükből, lavinaként gördülnek le a hegyoldalon és nincs ellenük védekezés.
A tiroliak hegyeik között minden háborújukban sikerrel alkalmazták ősidők óta a védekezésnek ezt a primitív, de hatásos módját és a 42 centiméteresek és gépfegyverek háborújában is jó szolgálatot tesz.
Az olaszok első támadásai a déltiroli frontnak szóltak, ahol főleg politikai sikert reméltek elérni, az olasz területek meghódításával, de Karinthiában, amelyet németek laknak, stratégiai sikereket óhajtanak, hiszen itt visznek keresztül a monarchia belsejéből Tirol felé vezető rendkívül fontos utak.
De Karinthiát nemcsak katonák, hanem magas hegyek is védik, amelyeket az olaszok még most is kevés látható sikerrel ostromolnak. Tarvistól északkeletre, légvonalban alig 25 kilométernyire van Villach és ez érthetővé teszi, miért fejtenek ki az olaszok ezen a nehéz terepen annyi erőt és miért hoznak annyi áldozatot.
Népszava 1916. július 20.