oktatás;Balog Zoltán;központosítás;Klik;

2016-07-20 07:03:00

Túl jól tolták túl a biciklit

Túl jól sikerült a központosítás, ezért van szükség a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ decentralizálására az emberi erőforrások minisztere szerint. Balog Zoltán a központ állománygyűlésén bevallotta: az iskolaigazgatók munkáját eddig leértékelték. Ősztől viszont minden másképp lesz, sok változás jön, a kormány folyamatosan egyeztet - csak azt nem tudni, kivel.

Jelentős korrekciókra van szükség az iskolák fenntartásában, mert a központosított rendszer, élén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal (Klik) "túl jól sikerült" - mondta Balog Zoltán humánminiszter a Klik keddi állománygyűlésén, ahol a gigaközpont decentralizálása jegyében létrehozott új tankerületi központok igazgatóinak kinevezését adta át. Hozzátette: a decentralizáció "a jövő útja", de az csak az eddigi rendszer alapelveinek fenntartásával lehetséges. Vagyis továbbra is fennmarad a szigorú alá-fölérendeltségi viszony, egyebek között a tanárok és az iskolaigazgatók továbbra is egy központi hivatal fegyelmi és egzisztenciális függésben tartott dolgozói (hivatalnokai) maradnak.

Balog megemlékezett az intézményvezetőkről is: lényegében bevallotta, hogy az iskolaigazgatóknak eddig nem jutott túl nagy szerep, az eddigi rendszer legnagyobb hibájának említette, hogy "túlságosan leértékelte" az ő munkájukat. Az igazgatók nem egyszerűen végrehajtói a tankerület utasításainak, hanem "az igazgatóknak kell lenniük az igazi vezetőknek az iskolákban" - fogalmazott a miniszter, kiemelve, hogy csak akkor lehet az igazgatóktól elvárni vezetőhöz méltó felelősséget, ha ehhez megadják számukra az illetékességet is. Szerinte most nagy változások lesznek ezen a téren, ám lényegében ez kimerül annyiban, hogy az igazgatók beleláthatnak majd intézményeik költségvetésébe.

"A Pedagógusok Sztrájkbizottsága a kezdetektől fogva azt követelte, hogy állítsák vissza az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogát. Most lesz az intézményeknek keretgazdálkodása, ezt látni fogja az intézményvezetés, az igazgatóra pedig partnerként tekint majd a tankerület, együtt állítják össze a költségvetést. Legalábbis ez az ígéret. Még mindig sok a kérdőjel ezzel kapcsolatban, az viszont látszik, hogy a teljes autonómiától még messze vagyunk" - reagált Balog szavaira Galló Istvánné. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke elmondta: hogy mennyire tekintik partnernek az iskolaigazgatókat, majd csak jövőre dől el, amikor megkezdik működésüket az új központok. Jogszabályban még semmi sincs rögzítve. A PSZ szerint az mindenképp problémákat fog okozni, hogy a fenntartói kört - az önkormányzatok kizárásával - szorgalmi időszakban változtatják majd meg.

Sok a kérdés az őszre tervezett egyéb változtatások körül is. Palkovics László oktatási államtitkár több alkalommal is beszélt arról, hogy már szeptembertől csökkenne a tananyag, ami az általános iskolák első két osztályában azzal párosulna, hogy a 45 perces órákból 30 perc lenne maga a tanítás, a maradék negyedórában a tanítók foglalkozásokat tarthatnak. A Pedagógusok Sztrájkbizottsága a tanulók terhelésével kapcsolatos követelésekről is egyeztetett a kormány képviselőivel, ám mint Galló Istvánné elmondta, részleteket sosem tudtak meg, a konkrétabb tervekről ők is a sajtóból értesültek. Bár Palkovics szerint a tervekről folyamatos szakmai vita zajlik, azt nem lehet tudni, hogy pontosan mikor, hol és kivel. "A tanévkezdés előtt néhány héttel jó lenne tudni, milyen szakmai egyeztetéseket folytattak, egyáltalán voltak-e egyeztetések gyakorló pedagógusokkal arról, hogyan is képzelik el pontosan a tervek kivitelezését" - fogalmazott a PSZ elnöke.

Emelik az oktatást segítők bérét
Kétszer 35 ezer forint béren kívüli juttatást kapnak az idén a nem pedagógus végzettségű, nevelést és oktatást segítő dolgozók - közölte Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár. Ám a juttatás csak a Klik dolgozóinak jár, a korábbi ígéretekkel ellentétben nem készpénzben, hanem Erzsébet-utalványban. Varga László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a bejelentésre úgy reagált, a juttatást azok számára is biztosítania kellene a kormánynak, akik nem a Klik alatt dolgoznak. Mint mondta, több ezren dolgoznak nem állami intézményfenntartásban, például az óvodai rendszer az önkormányzatokhoz tartozik, és az ott dolgozóknak ez a kétszer 35 ezer forintos juttatás csaknem egyhavi fizetést jelentene. A kormány válasza, hogy majd az önkormányzatok kigazdálkodják a juttatás fedezetét, de Varga szerint erre főként a nehéz helyzetben lévő önkormányzatok nem képesek.