RIO 2016;Kozák Danuta;

Megvan a hetedik arany - Megvédte címét Kozák Danuta

Kozák Danuta esélyeshez méltóan szerepelt a riói olimpia kajak 1-es 500 méteres döntőjében, hatalmas fölénnyel nyerte meg a futamot és lett olimpiai bajnok, megvédve a Londonban megszerzett címét. Kozák Danuta ezzel minden idők legeredményesebb magyar kajakosa az olimpiákat tekintve, hiszen négyszeres bajnok, Rióban párosban is nyert Szabó Gabriellával, és most egyéniben is nyert. Kozák Magyarország történetének 500. olimpiai érmét szerezte meg, egyúttal övé a 175. arany. 

Az immár négyszeres olimpiai bajnok kajakos a csütörtöki döntőben a mezőnnyel jött el a rajttól. Az elején a fehérorosz Marina Litvincsuk volt a leggyorsabb, bő fél hajóval a többiek előtt lapátolt. Mellette a 6-os pályán Kozák az ellenfelekénél nagyobb utazótempóját felvéve megközelítette, majd még a féltáv előtt meg is előzte őt. A második 250 méter pedig már az ő diadalmenetéről szólt, annyira elhúzott a többiektől, hogy egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme. A célba bő másfél hajóval a dán Emma Jörgensen előtt ért be. Harmadikként a tavaly világbajnok, Rióban 200 méteren aranyérmes új-zélandi Lisa Carrington végzett.

Kozák a magyar kajak-kenu sport 24., illetve a riói küldöttség hetedik aranyérmét szerezte. Négy elsőségével most már ő minden idők legeredményesebb magyar kajakosa.   "Az elsődleges célom az volt, hogy egészségesen tudjak odaállni a rajthoz, és ki tudjam hozni magamból, ami bennem van. - mondta pár perccel a célba érkezése után. - Szeretném megköszönni Toman József csapatorvosnak, hogy helyre rakott, s az egész orvosi stábnak, meg az egész szövetségnek, hogy tartották bennem a lelket, és mentálisan is sokat segítettek" - utalt arra, hogy a hétfői, első vízre szállása előtti éjszaka hasmenése volt, és - a csapatorvos tájékoztatása szerint - bélfertőzéses szindróma alakult ki nála.

"A londoni olimpia után az volt a cél, hogy megvédjem a címem, ez még Magyarországon senkinek sem sikerült ebben a számban. Négyéves álmomat sikerült valóra váltani" - tette hozzá. A magyarok az olimpiákon - a Magyar Olimpiai Bizottság összesítése szerint - eddig 175 arany-, 151 ezüst- és 174 bronzérmet nyertek. A riói magyar küldöttség csütörtökig hét első, három második és négy harmadik helyet harcolt ki. A női kajakosok 500 méteres döntőjének Kozákon kívül volt még egy magyar résztvevője, Ruzicic-Benedek Dalma - szerb színekben - hetedik lett.

Kozák Danuta kedden Szabó Gabriellával kajak kettes aranyérmet szerzett 500 méteren, annak ellenére, hogy az olimpiai bajnok kajakos az elmúlt napokban betegséggel küszködött. "Az előfutam után Gabi hozott vissza a stégre, annyira nem voltam jól. De sikerült kialudnom magam, az orvos sokat segített, ugyan nem voltam még százszázalékos állapotban, de közel voltam hozzá." - nyilatkozta keddi aranyérmük után Kozák, aki arra a kérdésre, hogy mit kíván a folytatásra magának és a négyesnek, így felelt: "Egészséget és ugyanezt a küzdőszellemet."

A keddi győzelmet maga Orbán Viktor is szinte azonnal kommentálta Facebook-oldalán, méghozzá a már megszokott stílusban: "Minél kisebb a különbség, annál nagyobb a diadal. Bravó, hölgyek! Hajrá, magyarok!" - írta a miniszterelnök közösségi oldalán.

A kormányfő egyébként azt sem hagyta szó nélkül, hogy amikor a kajakosaink versenyeznek, ő éppen a repülőgépen lesz, amit egész egyszerűen úgy kommentált: "Macska rúgja meg!" Azért arra számítani lehet, hogy Orbán egy újabb kommenttel "örvendezteti" majd meg követőit, amint leszállt a gépről.

Leszorult a dobogóról a Tótka-Molnár páros

A Tótka Sándor, Molnár Péter kajakos páros minimális különbséggel a negyedik helyen végzett 200 méteren a riói olimpia csütörtöki versenynapján. A világbajnoki címvédő kettős - amely a válogatót megnyerő, de utóbb doppinggyanú miatt az utazók közül kizárt Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett jutott az utolsó pillanatban indulási joghoz - szoros versenyben maradt le a dobogóról, három századon múlt az éremszerzése.