Tamás Gáspár Miklós: Ellenzékváltó hangulat

A miniszterelnök pártkongresszusi beszédében izzó szeretettel gratulált saját magának az elért nagyszerű eredményekért, majd – férfias elérzékenyüléssel – szerencsekívánatait fejezte ki Orbán Viktornak abból az alkalomból, hogy kétharmados, háromnegyedes, négyötödös, kilenctizedes többséggel megnyerte a 2018-i országgyűlési választásokat.

Evvel kapcsolatban a szónok megjegyezte, hogy az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat észlelhető. Ebben a miniszterelnök úrnak véletlenül csakugyan igaza van.

Teljesen.

Az ellenzéki hajlandóságú választók semmit nem szeretnének jobban, mint a „béna” (ugyancsak a miniszterelnök úr festői szóleleménye) ellenzéket leváltani és másikkal fölváltani.

Ám itt a demokrácia (még fönnálló maradéka) csődöt mond.

Akinek nem tetszik a valóságosan létező ellenzék, az az ellenzék ügyeibe nem szólhat bele, legföljebb újabb pártot alakíthat magának, amivel persze csak súlyosbítaná a problémát, amelyet meg szeretne oldani.

Még Gulyás Márton ellenzéknevelő, ellenzékpedagógiai és ismeretterjesztő műsora (a Közös Ország Mozgalom), bár gyakran áll elő ellenzékhelyettesítő ötletekkel, sem ért el döntő sikereket az ellenzékteremtés terén, mert ehhez az ellenzék (ami nincs) beleegyezésére lenne szükség, s ez nyilvánvalóan lehetetlen.

Műkedvelő demokraták szívét (ha még dobog) megmelengetheti viszont az a tudásunk, hogy a sokféle és különféle demokraták észszerűen gondolkodnak és viselkednek abban a különös helyzetben, amelyben az általuk támogatott ellenzéki erők nem érdemlik meg ezt a támogatást, s ezt a támogatók és támogatottak egyaránt jól tudják. A fölmérések szerint az amúgy mogyorónyira töpörödött szabad sajtó hiányában is honfitársaink többsége nagyrészt jól (vagy legalább elég józanul) látja a hont – mindenesetre élesebb szemmel, mint azok, akik bizalmukat szeretnék elnyerni avégett, hogy majdan képviselhessék őket.

A heveny és idült problémák tekintetében a pártok (néhány megkülönböztető mániájuktól eltekintve) zömmel egyetértenek, mindez azonban nem segít.

A képviseleti (parlamenti) demokrácia egyik lélektani alapföltevése, hogy (állítólag) a nép képét viselő népképviselők hozzáértőbbek, okosabbak, önzetlenebbek és hazafiasabbak, mint a nép átlaga.

Mi olyan remekül állunk, hogy népünk csakugyan kiválóbb, mint törvényhozói. Örömre tehát van okunk bőven.

Népünk azt a paradoxont is érti, hogy kutyaütő kormányát nem tudja udvariasan kitessékelni a stallumaiból – egyszerűen azért, mert nincs kit megbíznia evvel a munkával: az ellenzéket mégse tudja leváltani.

Még kevésbé, mint a kutyaütő kormányt. Kormányválasztás (azaz országgyűlési választás, amely létrehozza a következő kormánytöbbséget) van. Ellenzékválasztás nincs. A nép megszüntetheti azt az állapotot, hogy Orbán úr és barátai legyenek kormányon, de nem jelölheti ki azokat, akik Orbán urat és barátait ez esetben helyettesíthetnék. (Ebben persze a választási rendszer is ludas, de nem kizárólag.)

Voltaképpen arra lenne szükség, hogy a józan, észszerű, demokratikus hazafiak az országgyűlési választások előtt ellenzékválasztást rendezzenek, amelynek a győztese aztán megküzd Orbán úrral és barátaival, s akkor az ellenzékválasztás nyertese úgy megveri Orbán urat és barátait, mint a kétfenekű dobot. Az ellenzékválasztás intézményét azonban sajnos nem ismeri a nemzeti sajátosságainktól – ugye, ugye? – idegen alkotmányunk.

Azért nincs kormányváltó hangulat, mert az ellenzéki választók sokkal kevesebben vannak, mint az ellenzéki választók (vagyis azok, akik elküldenék a kormányt jó messzire, és akik egyébként többségben vannak), s ezért a kormányváltás előtt ellenzékváltásra lenne szükség. (Olvassa el nyugodtan, lassan az előző mondatot, és meglátja: nagyon is van értelme.) Az ellenzékválasztásra a mi szétbarmolt demokratikus köztársaságunk alapító atyái (köztük e sorok írója) annak idején bezzeg nem gondoltak, úgyhogy ezt a lépést nem ismeri választási rendszerünk.

Ezért méltányos tehát, hogy Orbán miniszterelnök úr már most megünnepelhette jövőre esedékes választási diadalát, amely egyébként a választók döntő többségének a mélységes elkeseredését váltja ki.

Érdekes ország ez csakugyan. Párja nincs.

2017.11.15 07:03

Allah Viktorral van

Ahogyan napról-napra kapjuk a török valuta, a líra válságáról szóló híreket, annál ismerősebb a környezet, a török elnök reakcióiban saját magyar vezérünkre és az őt körülvevő bizalmasokra ismerünk. Az elhibázott török gazdaságpolitika nyomán a valaha robusztus törökországi gazdasági növekedés megtört, a megtakarítók mentik ki Törökországból a pénzüket, a vállalatok képtelenek a külföldi devizában felvett adósságaik kamatait – a deviza eltűnése miatt – időben törleszteni. A török líra egyetlen hét leforgása alatt elvesztette valahai vásárlóértékének a felét. 
Ebben a helyzetben minden a modern gazdaságtörténet eseményeit kicsit is ismerő befektető, elemző arra számít, hogy a török központi bank drasztikus kamatemelésbe fog, amivel az országot elhagyni készülő pénzeket visszafordítja, megállítja és jelentős áldozatok árán stabilizálja a helyzetet. A török vezér azonban ahelyett, hogy a megszokott ortodox megoldást választaná, a magyar vezér szövegkönyvéből tart felolvasást: mondván, világméretű spekulációs összeesküvés szövődött Törökország ellen, amit a törökök fel fognak számolni, mert a török gazdaság alapjai erősek és Allah a törökkel van.
A magyar vezér – részben a szerencsének, részben a példátlanul kemény és elsősorban az alacsony jövedelműeket, szegényeket, az oktatást és az egészségügyet sújtó költségvetési politikának köszönhetően – a korábbi húzd meg-ereszd meg időszakot maga mögött tudva, pénzügyi stabilitást élvezhet. Sőt ennek a pénzügyi stabilitásnak az alapjain az ország jogosulttá vált az Európai Uniótól érkező támogatásra, amit a vezér saját híveinek a gazdagodása érdekében használhat fel, és az uniós szappannal felfújhatja a gyors magyar gazdasági növekedés buborékát is. Az állami- köztük az uniós - pénzek felhasználásának és a családi gazdagodásnak a csatornarendszerét legjobb kollégiumi barátja, pártja valahai pénztárosa építette meg, aminek következtében minden uniótól származó pénzt háromszor költenek el. Egyszer szóban (a parasztvakítás érdekében), másodszor a későbbi uniós ellenőrzés megtévesztéséhez minimálisan szükséges fejlesztések vékony pénzen való megvalósítására, harmadszor a család gazdagodásához szükséges, vastagon fogott plajbásszal és az előre kijelölt pályázati győztesekre. 
Ennek a csatornarendszernek a megalkotója, nevezzük nevén: Simicska Lajos azt a sajátos nagyvezíri szerepet töltötte be szultánja, Orbán Viktor mellett, mint (a Szulejmán sorozatból közelebbről megismert) Ibrahim nagyvezír a nagy Szulejmán mellett. Tudjuk, hogy Szulejmán összes nagy hódítását és győzelmét Ibrahim nagyvezír készítette elő, vezette le és szilárdította meg. Amikor Szulejmán selyemzsinórja végzett Ibrahimmal – aki az európai civilizáció kedvelője, az európai hatalmak (így Velence) szövetségese is volt –, Szulejmán már nem jutott egyről a kettőre, fényességes uralkodása megrekedt. 
Nem így a magyar szultán, Orbán Viktor szekere. Amióta felszámolta nagyvezíre: Simicska hatalmát, azóta megszűnt a társuralkodói, a hatalom-megosztói rendszer, hívei csupán időleges szpáhi-birtokokat kapnak, és könyörtelenül elcsapja őket a birtokról, ha nem teljes lelkükkel szolgálják urukat. Kizárólagos és felvilágosulatlan abszolutista hatalma megszilárdításával átveszi az Európát hódoltató nagy Szulejmán szerepét, legalábbis a pénteki rádiószózatokban erről regél új magyar regéket. 
Hazánk polgárai Viktor szultán és vazallusai politikájának megfelelően nagyjából ugyanakkora bruttó hazai terméket termelnek – euróban –, mint amikor átvette az uralkodást. Igaz, a hazai valuta 2010 óta bekövetkezett nagyjából 20 százalékos leértékelődése miatt vagyonuknak és jövedelmük vásárlóértékének csak a 80 százalékát költhetik el, tudhatják magukénak, amikor összehasonlítják magukat (euróban) visegrádi versenytársaikkal. A leértékelődés ellen a külföldre vitt befektetések útján védekezett az, aki ezt megtehette, a szegény magyar nincsteleneknek meg be kellett érniük a migráncsok elleni hergelődéssel. A minap is, aki meghallgatta Viktor szultán rádióregéjét a 2030-ra elérhető magyar versenyképességről, meg a Nyugat, a liberális demokrácia alkonyáról, annak A tanú című filmből ismert gátőr szavait volt érdemes ismételgetnie: „nem szeretnék a liberális Nyugat bőrében lenni!”
A nagy ideál, Erdogan, a török diktátor gazdaságának nehézségei, a szegény törökök irtózatos veszteségei, a török vállalatok vergődése a nyitott magyar gazdaság számára is folyamatos nehézségeket, komoly kockázatot jelent. Törökország nem erős bástya, hanem a gyenge láncszem az autokratikus rezsimek láncolatában. Minthogy a magyar jegybank is hisz – ortodox intézkedések megtétele helyett – a magyar gazdaság fundamentális alapjainak erejében, miközben a magyar valuta gyengülésén csak az állam urai keresnek, abban reménykedhetünk, hogy a török elnök hozzánk is elküldi Allahot, hogy velünk legyen. Ez ebben a keresztény, illiberális katyvaszban, ahol ahány gyerek, annyiféle keresztelő, már nem okozna túlságosan nagy kavarodást.
Netanjahutól a Jehovát, Erdogantól Allahot, Putyintól a Megváltót helyezheti a magyar vezér az oltárára, hogy ezekkel megerősödve induljon Európa meghódítására.
2018.08.17 08:36

Boldogság

Örülhetnek a magyar adófizetők: egy egész wellness-szállodakomplexumuk lehet Szlovéniában. Egy olyan cég tett ugyanis ajánlatot a Terme Lendava megvételére, amely a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában áll. Így nyer értelmet Orbán Viktor nem is olyan régen elhangzott mondata: „Mi, magyarok abban vagyunk érdekeltek, hogy a szlovéneknek jól menjen a soruk, legyenek gazdag és boldog nép”. Közös érdek tehát az együttműködés. 
Persze minden nem megy simán, de a nehézségek leküzdése csak erősíthet magyarokat és szlovénokat egyaránt. A miniszterelnök ugyanis a jobboldali Szlovén Demokrata Párt májusi kampánygyűlésén beszélt, hogy támogassa régi barátját, a bevándorló-ellenességben (is) kitűnt Janez Jansát. Fájdalom, pártja választási győzelme ellenére mégsem ő alakít kormányt, hanem a baloldal, pedig Orbán arra is figyelmeztetett akkor, hogy az ország sorsát nem szabad "semmiből jött pártocskákra bízni", és olyanokra sem, akikről tudható, hogy "Marx és Lenin köpönyegéből ugrottak elő".
A wellness-szállodakomplexumot ez csak annyiban érinti, hogy sok ellensége van ott is a "magyarok bejövetelének", tehát egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az üzlet. De ha mégis, akkor óriási lehetőségek nyílnak. Már csak azért is, mert ez a komplexum - amely a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal - egész közel van a lendvai fociakadémiához. Amit viszont - minő véletlen - a magyar állam 1,3 milliárd forinttal támogat. A helyi futballcsapat pedig - nem mellesleg - a Zalaegerszeg (ZTE) tulajdonosáé. Így aztán politika és gazdaság, valamint érdekek, pénzek és lehetőségek szépen összeérnek. 
Amint tanult kollégám megjegyezte, a világ egy nagy, terített asztal, és ami Orbánnak megtetszik, azt lecsipegetik az adófizetők. Nem kétséges: mindenki boldogságára.
2018.08.17 08:35