Ne legyen kötelező, de lőjenek

Meglátásunk szerint Vas András „Iskolák célkeresztben” című írása nem tartalmazta a sportlövészettel, az iskolai lövészettel kapcsolatos teljes képet, ennek megfelelően az olvasóban téves kép, rossz, elítélő vélemény alakulhat ki a sportágról. A cikk illusztrációjaként felhasznált fotó pedig mindenképpen félrevezető képet sugallt, hiszen a fiatal lövő kezében lévő eszközzel nem folytatnak sportlövő tevékenységet, így az nem is tartozhat az iskolai lövészet témájába.

Az iskolai lövészet terve a légfegyveres (puska, pisztoly) ill. optikai (lézeres) lövészetet takarja. A fegyvertartásról szóló 115/91 sz. kormányrendelet értelmében a 7,5 joule torkolati energia határ alá eső fegyverek nem minősülnek lőfegyvernek, és a légfegyverek ebbe a kategóriába tartoznak, így a cikkbeli folyamatos, „fegyverek”-re való hivatkozás megtévesztő lehet. Ugyancsak pontatlan az a kiemelt hivatkozás, hogy a sportlövőknek pszichológiai alkalmassági vizsgán kell megfelelniük, mivel ez olyan felnőtt magánszemélyekre vonatkozó kötelezettség, akik saját, sportcéllal tartott tűzfegyvereiket – kis- és nagykaliberű pisztolyokat – otthon kívánják tárolni.

A sportlövészet a magyar és nemzetközi olimpiai mozgalom elismert sportága, amely 1896 óta szerepel a modern olimpiák műsorán. A Magyar Sportlövők Szövetsége 2021-ben ünnepli megalapításának 150. évfordulóját. A sportlövészet ugyanolyan sportág, mint bármely más, semmivel sem veszélyesebb. Fegyelemre, koncentrációra tanít és pozitívan hozzájárul a fiatalok személyiség fejlődéséhez

Sportágunk a rendszerváltással óriási vérveszteségeket szenvedett, a múlt rendszerben az MHSZ léte olyan bázisa volt a sportlövészetnek, amely folyamatosan biztosította a hátteret, a tehetségek áramlását, a lőterek működését, a szakemberek munkájának ill. a versenyzők versenyeztetésének feltételeit. Ehhez hozzájárultak az iskolai lövész szakkörök is. E rendszer egyik napról a másikra való megszüntetése olyan következményekkel járt, mintha valaki alól kihúzzák sámlit. Az egyesületek megszűntek, a szakemberek az élet más területeire sodródtak, a versenyzők száma drasztikusan lecsökkent, az ebek harmincadjára jutott lőterekből parkolók, bevásárlóközpontok, lakóparkok, sőt kutyafuttatók lettek.

A leépülést jól érzékelteti, hogy az 1992. évi barcelonai olimpiára még 18 magyar sportlövő tudott kvalifikációt szerezni, Londonra (2012) ebből mindössze 3 maradt. A válogatott kereteknek a mai napig nincs állandó felkészülési helye.

Magától értetődik, hogy szövetségünk örömmel fogadta a kormány azon elképzelését, amely a hazafias nevelés keretein belül a lövészetet is megjeleníti és a honvédelmi sportközpontok létesítése révén a lövészet létesítményeinek valamint utánpótlásának helyzete is várhatóan javul. Az iskolai lövészet tantervbe való opcionális beépítése lenne az optimális megoldás, hiszen a légfegyveres lövészet kis költség igényű, viszonylag kis térigényű (10m lőtáv) tevékenység, és a gyerekek között a lövészet mind a mai napig nagyon népszerű. Túlzónak és indokolatlannak tartjuk a cikk azon megállapítását, hogy a lövészet tantervbe építése életveszélyes kockázatot hordoz.

Kétségtelen ugyanakkor, hogy a cikk mondanivalója jól tükrözi a jelenlegi magyar közhangulatot, a fegyverellenes gondolkodást, de ennek – mint mindennek – van egy másik, általunk képviselt olvasata is, amely úgy gondoljuk, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az olvasó teljes képet kapjon.

Szerző
2017.11.15 07:01

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12