lelőhely;

N. Kósa Judit: Bűnös barcsaysták

Ötvenedik tanévét zárta 1931-ben a Madách Imréről elnevezett Barcsay utcai gimnázium. A jubileumi ünnepséget azonban egy kerek esztendővel kénytelen volt elhalasztani a tantestület: március végén váratlanul elhunyt ugyanis az intézmény igazgatója, Valentin József. A teendőket dr. Kopp Tibor igazgatóhelyettes vette át, ő állította össze a tanév eseményeit összefoglaló értesítőt is.

Ebben szokás szerint helyet kapott minden tanuló év végi eredménye, a tanárok szakmai tevékenysége és irodalmi működése, beszámoltak a különféle versenyekről, a cserkészek próbáiról, a könyvtár gyarapodásáról, a kötelezően előírt irredenta nevelés programjairól, valamint a természetrajzi kirándulásokról. Egy dolgot azonban hiába keresünk a füzetben, annak ellenére, hogy abban az esztendőben épp ennek apropóján hozták a lapok öles címbetűkkel a Barcsay utcai gimnázium nevét. Jelesül, hogy az iskolát, melyben Valentin igazgató "mint adminisztratív tehetség, példás rendet tudott tartani", még az érettségik előtt kifosztotta egyik bukott diákja.

A példátlan eset május 16. éjjelén történt, a bomba azonban csak június 24-én robbant - aznap viszont minden hírlap a bűnös barcsaysták tetteivel volt tele. Öt hétbe telt ugyanis, hogy Dicsőfi (az újságokban általában: Dicsőffy) Lajos elmulassa az iskolából elemelt 3500 pengőt, amelyből éppen csak csurrant-cseppent Zsiray-Rummer Károlynak és Pankl Emilnek, akikkel közösen tervelte ki a bűntettet. Ez az öt hét pont elég volt arra is, hogy a detektívek felfigyeljenek az ész nélkül költekező diákra.

Dicsőfi Lajos akkor már a huszadik évében járt – hetedikben kénytelen volt ugyanis évet ismételni. A lecke azonban láthatóan nem használt, hiszen nyolcadik végén magyar nyelvből, görögből, történelemből és mennyiségtanból is elégtelent kapott. Ugyanebben a cipőben járt Zsiray-Rummer (fizika) és Pankl (magyar nyelv, fizika) is, így mindhárman azzal szembesültek, hogy nem tehetik le az érettségit. Azonnal a tettek mezejére léptek: bekopogtak az igazgatóhelyetteshez, hogy visszakérjék a vizsgára befizetett, fejenként 35 pengőjüket. És akkor meglátták, hogy az íróasztalfiókban nyugvó vaskazetta rengeteg pénzt rejt.

Dicsőfi a következő délutánon betörőszerszámokkal felszerelve tért vissza az iskolába, és elbújt a tornateremben. (Testnevelésből egyébként fel volt mentve.) Ott szundikált késő éjszakáig, sem az inspekciózó pedellus, sem a hazatérő igazgatóné nem látta meg. Sőt, szerencséje később sem hagyta el, hiszen az álkulccsal nem boldogulván végül a vállával törte be az ajtót, úgy vette magához a pénzes kazettát. Zsákmányával aztán kiugrott a Hársfa utcára nyíló ablakon.

Rendőrségi vallomásuk szerint a fiatalok Franciaországba akartak utazni, hogy belépjenek az idegenlégióba, ám mivel ráeszméltek, hogy nincs útlevelük, hát maradtak. Már az első este száz pengőt mulattak el három nő társaságában a Gellérthegyen; Dicsőfinek valószínűleg itt vált szokásává, hogy csak annyit mondjon a személyzetnek: "Pincér, állítson össze egy jó vacsorát". Autótaxin járt mindenhová, s ha úgy tartotta kedve, Esztergomba ruccant ki pezsgőzni. Külföldi kelméből varratott magának öltönyt, és kalapokat, cipőket, pompás selyemingeket is vásárolt.

Hajnalonta aztán megtért atyja, a nyugalmazott csendőr tiszthelyettes otthonába, a Klauzál tér 16. alatti házmesterlakásba. A hét gyermeket nevelő szülők már évekkel korábban átengedték neki a kettőből az egyik szobát, hogy nyugodtan tudjon tanulni. Zsebpénzt is kapott, és még azt sem tették szóvá, hogy folyton a mozikban lóg, aztán meg a filmsztárok modorát, elegáns dohányzási stílusát majmolja. De amikor már hetek óta nézték a lumpolástól szürke arcát, és rémülten figyelték szaporán bővülő ruhatárát, apja végül kérdőre vonta. Lajos lekezelően csak annyit válaszolt: "Egy olyan nővel állok összeköttetésben, aki sokat reszkíroz rám".

A valóságban persze Kuti Boriska táncosnővel (a kedvezőbb tudósítások szerint: színinövendékkel) állt összeköttetésben. Amikor – pár héttel a betörés előtt – megismerte, szigorló orvosként mutatkozott be neki, később azt állította, elbukott a vizsgán, a családja némi apanázzsal kitagadta, ezt költi a kávéházakban és a bárokban. Kettejük közül végül Boriska került be előbb a lapokba: június 17-én írta meg a Pesti Napló, hogy Szabolcs utcai lakásán nagy mennyiségű aszpirint vett be. Meg akart halni, mert (ahogy ő ismerte: Danilovszky) Lajos elhagyta.

Amikor egy héttel később Dicsőfi Lajost letartóztatták, a pénzből már csak négyszáz pengő volt meg. Nem véletlen, hogy a Klauzál tér 16-ban működő Schwarcz Jakab tojásnagykereskedő gyorsan meggyanúsította, még áprilisban ő vitt el 80 pengőt az üzletéből; a detektívek pedig azt kutatták, május 15-én nem ők hárman támadták-e meg fegyverrel a Leszámítoló Bank ugyanabban a házban lévő fiókját. De a jelek szerint nem volt más a kontójukon, csak a Barcsay érettségi pénze. Szeptemberben ezért ítélte el őket a bíróság: Dicsőfit nyolc hónap fogházra, társait két hónapra, három évre felfüggesztve. Az illetékes miniszter pedig mindhármukat kizárta az ország összes középiskolájából.

Az a tolvaj, aki Schwarcz Jakabot megkárosította, valószínűleg sosem került meg. A Leszámítoló Bankban lövöldöző, amúgy sikertelen rablók viszont igen: négy évvel később fogták el őket, mikorra már több emberélet száradt a lelkükön. Akkor derült ki, hogy egy asztalossegéd, egy autószerelő és egy sofőr tartotta rettegésben a város pénzintézeteit és kézbesítőit. De mikor a fia ezen bűn alól végleg tisztázódott, Dicsőfi András már rég nem volt házmester a Klauzál tér 16-ban. Úgy sejtem, a szégyen vitte rá, hogy hat gyerekével a lehető legmesszebb, Sátoraljaújhelyre költözzön. Lajos, akiről a lelepleződés napjaiban azt mondta a lapoknak, hogy "már nem ismeri", maradt Budapesten.

Talán jó útra tért. Legalábbis 1931 után mindössze egyszer került be a neve a sajtóba, és akkor már láthatóan senki sem emlékezett a régi botrányra. 1941. május 9-én kurta közlemény adta hírül, hogy "Megmérgezte magát és meghalt Sátoraljaújhelyen Dicsőffy Lajos 30 éves budapesti műszaki rajzoló." Csak találgathatjuk, miért utazott oda, és mivel szembesült a városban.