Véd és dacszövetség?

Megtört a jég, s a Trump-adminisztráció végre rászánta magát, hogy a nyugati fővárosokban eleddig páriaként kezelt Orbán Viktor kabinetjének egyik tagját meginvitálja Washingtonba. Valóban az Orbán-kormány egyre leplezetlenebb orosz orientációja késztette volna erre a lépésre az észak-atlanti szövetség kohéziójának erősítésében érdekelt amerikai külügyet? Való igaz ugyan, hogy a keleti kényurak kegyeit kereső Orbán-kabinet az utóbbi években látványosan elhanyagolta a transzatlanti kapcsolatokat. A magyar diplomácia vezetője az amerikai kollégájával történő találkozóját követően mindenesetre kiadott egy nyilatkozatot, melyből az derül ki, hogy a rövid távú politikai érdekeken túl az Egyesült Államok újsütetű kormányzatát minden bizonnyal Orbán Viktorhoz fűződő ideológiai rokonsága is motiválta az ominózus találkozó létrehozásában.

Szijjártó Péter világossá tette a nemzetközi közvélemény előtt: Budapest az európai politika fősodrával ellentétben nem hajlandó bírálni a milliárdos üzletemberből lett amerikai államfő ad hoc-jellegű lépésekből álló, dilettáns és kalandor külpolitikáját, valamint az emberi jogoknak az illegális bevándorlás megfékezése ürügyén való rendszeres megsértését. Hazánk külügyminisztere persze nem mondta ki, de ellentételezés gyanánt nyilvánvalóan a magyarországi végrehajtó hatalom fejének autokratikus törekvései, illetve az emberi, polgári és vallási szabadságjogok radikális szűkítését célzó orbáni hatalomgyakorlás miatti éles washingtoni bírálatok elmaradását várja el vendéglátóitól.

Ha Donald Trump és Orbán Viktor fentebb említett ideológiai rokonságának természetét meg akarjuk érteni, át kell látnunk azt a politikai folyamatot, mely nem csupán Magyarországon manifesztálódott nyolc esztendeje, de az Egyesült Államokban és kevésbé látványosan Nyugat-Európában is zajlik jelenleg. Trump és Orbán tudniillik egyaránt a képviseleti demokrácia válságának köszönheti hatalmát, mellyel a választójog kiterjesztését végül elérő chartisták nem számoltak a múlt század elején. Az athéni közvetlen demokráciát illetően Platón még joggal érvelt az egyszerű polgárok szavazati joggal történő felruházása mellett. Az újkori törvényhozásokban ellenben professzionális politikusok hoznak szofisztikált, s az átlagpolgár által gyakran egyáltalán nem értett döntéseket; utóbbiak ezért teljes joggal érezhetik úgy, hogy az elit megkérdezésük nélkül dönt fontos kérdésekben.

Ebben a helyzetben lép fel „a nép gyermeke”, aki erős emberként elitcserét és biztonságot ígér a korlátlan hatalomért cserébe. 2016-ban az amerikai „kékgallérosok”, idén áprilisban a képzetlenebb magyarországi választópolgárok tömegei voksoltak az újkori zsarnokságra. A Szijjártó Péter által most Washingtonban belengetett véd- és dacszövetség a két renitens között nem akadályozhatja meg azonban a demokrácia híveit abban, hogy ismét megragadják a gyeplőt; feltéve, hogy áttérnek egy mozgalmi típusú politizálásra, s újszerű kommunikáció révén jobban bevonják az embereket a döntéshozatalba.

Pillantás a kilencedikről - Fejkendő

Nem tudom, hogy csodálkozott-e az egyiptomi színésznő, amikor egy budapesti férfi indulatával találta magát szemben; illetve hogyan magyarázták el neki, hogy nem vele van a baj. Azt mondják, a hölgy hazájában a leghíresebb színészek közé tartozik, számtalan nemzetközi filmben szerepelt már, amiből persze az is következik, hogy járja a világot, és ennek megfelelően van némi fogalma arról, mi történik mostanság Európában, Afrikában, vagy éppen a Közel-Keleten.

De bármennyire tájékozott is, arra biztosan nem számított, hogy egy európai fővárosban, munkavégzés közben éri őt inzultus, mégpedig azért, mert fejkendőt visel, és ez a viselet ebben az országban a lakosság többségében indulatokat vált ki. Na jó, nem épp a többségében, bár ha a kormány kommunikációját elfogadjuk, akkor igen, hiszen – szerintük – a magyar választópolgárok kétharmada egyetért velük, vagyis azzal, hogy ide egyetlen "migráns" se tegye be a lábát. Számukra visszaigazolta ezt a teljesen pártatlan kérdésekkel operáló nemzeti konzultáció, de még inkább az idei országgyűlési választás; a szavazók kétharmada – persze korántsem annyi, de ebbe most ne menjünk bele – találta úgy, hogy az a program, amelyet a Fidesz megfogalmazott, elegendő arra, hogy bizalmat kapjon. Ez a program pedig nem volt se több, se kevesebb, mint hogy ide nem jöhetnek idegenek. Azok az idegenek, akiknek a legfőbb ismertető jelük - nők esetében – a fejkendő, pontosan olyan, mint amilyet az egyiptomi színésznő viselt, a forgatókönyv előírásának megfelelően.

Hogy mindezek után az arab művésznő miképpen gondol Magyarországra, arról lehet némi fogalmunk, de őszintén megvallva: nem különösebben érdekel. Ő ugyanis hazautazik, és vagy elfelejti a történteket, vagy nem, vagy kijelenti, hogy soha többet nem jön Magyarországra, vagy nem marad benne tüske, és hajlandó, ha kell, visszatérni. Mondom, ez szinte mindegy is. Sokkal nagyobb baj, hogy mi itt maradunk. Itt maradunk, és együtt élünk továbbra is azokkal az indulatkeltő propagandistákkal, akik mindezt elérték a magyar lakosság körében, és akik még ezzel sem elégedtek meg, hanem most még egy törvényt is alkotnak a félelmek, az indulatok és a gyűlölet növelése érdekében. Úgy hívják ezt a törvényt – ez is milyen undorító -, hogy Stop Soros, de persze nem állítja meg Sorost (nincs is miért), egyáltalán nem állít meg semmit, csak a jó érzést, a Fábry Zoltán-féle vox humanát. Nincs itt kérem helye már az emberi szónak; a régi vágású keresztény iskola tanításába ez már nem fér bele. Ugyan a miniszterelnök nem szólalt még meg, nem dicsérte meg az egyiptomi színésznőt fenyegető derék magyar polgárt, mint tette ezt annak idején, amikor kilyukasztották a menekülteken segítő autójának kerekeit, de abban bizonyosak lehetünk, elítélni sem fogja. Miért tenné, ha azt látja: tanítása célba ért, az emberek pontosan azt akarják, amit ő. Illetve nem, ő ugyanis hatalmat akar, nagy hatalmat, és ehhez az út a gyűlöletkeltésen keresztül vezet.

És még nincs is elfogadva a törvény.

Szerző
Németh Péter

Péter a hetedik mennyben

Az amerikai külügyminiszter alapesetben a Truman elnökről elnevezett irodaház hetedik emeletén fogadja külföldi látogatóit. Condoleezza Rice is így tett Göncz Kingával, míg Colin Powell a keveseknek fenntartott gesztussal a földszinti előcsarnokban várta az ő "László barátját". Sőt, amíg Kovács László meg nem érkezett, még el is beszélgetett a pár méterrel arrébb ácsorgó magyar újságírókkal.

2002-től tíz éven át nem számított nagy etvasznak, hogy a magyar diplomácia irányítója időnként áttekinti amerikai kollégájával a dolgok állását. Pedig Orbánék előtt is voltak feszültebb pillanatok - például amikor Gyurcsány Ferenc talán túlságosan is meleg barátságba keveredett Vlagyimir Putyinnal, és nem támogatta teljes szívvel a ma már csak tervezői emlékeiben élő Nabuccót.

No de hol a tavalyi gázvezeték?! Ha csak annyi lenne az amerikaiak baja Orbán Viktorral, amennyi Gyurcsány Ferenccel volt, az elmúlt években már lett volna mód a "félreértések" tisztázására. Az amerikai diplomáciának ugyanis alig néhány fontos célja van Magyarországgal: maradjon nyugodt, stabil állam, ne keverjen bajt Közép-Európában, ne közeledjen újra és újra Oroszországhoz, tartsa magát a nyugati szövetség normáihoz, és vegye ki részét a NATO műveletekből. Az Orbán-kormány eddig az utolsót kivéve az összes pontban folyamatosan sértette az amerikai érdekeket, s ennek megfelelő a megítélése is.

Ez nem ideológiafüggő. Első miniszterelnöksége idején már George W. Bush republikánus kormányzatával is megfeszült a viszonya, 2010 után a liberális Obama-adminisztrációval egyik csatt követte a másikat, és a dolgok 2017-től, Trump alatt se sokat változtak - egészen mostanáig. A tangóhoz persze két fél kell, s a tánclépéssel mindkettő megvárta az áprilisi választást. Orbán azért, hogy ne idegesítse híveit újabb, ki tudja hányadik pálfordulásával, az amerikaiak azért, hogy kiderüljön, nem lehetne-e mégis inkább valaki mással tárgyalniuk. Mostanra minden világos: nincs mese, vele kell zöldágra vergődni.

Amerika azonban elég nagy hatalom, Magyarország meg elég kicsi. Ennek megfelelően Orbánnak kellett nagyobb engedményeket tennie. Vissza kellett parancsolnia az Ukrajna torkának ugrasztott vérebeit, biztosítania kellett Washingtont, hogy csak látszólag áll mindenben Putyin mellett, valójában a NATO és az Európai Unió keretein belül politizál. Mike Pompeo a maga részéről hozta a mindenkori amerikai külügyminiszterre nézve kötelező minimumot: diplomatikusan, de felemlegette a civileket, felszólította a magyar kormányt, hogy támogassa Ukrajna és a NATO eddig akadályozott együttműködését, illetve lépjen fel a rosszindulatú orosz befolyás ellen Közép-Európában. A felek abban is egyetértettek, hogy Magyarországnak diverzifikálnia kellene energiabeszerzéseit, ami magyarul ismét csak az orosz viszony lazítását jelenti.

Ez volt Szijjártó Péter belépőjének ára a hetedik mennyországba. Viszonylag olcsón megúszta. Persze hátra van még a feketeleves: a CEU. Valaki közben fordítsa le angolra Ady Ismeretlen Korvin-kódex margójára című írásából a kompországról szóló részt!