paksi atomerőmű;

Paks - Bizonytalan a végleges elhelyezés (fotók)

A képre kattintva galéria nyílik! Fotók: Tóth Gergő és Draskovics Ádám

Tegnap sajtóbejáráson mutatták be a jelenlegi Paksi Atomerőmű első és második - nemrég húsz éves élettartam-hosszabbításon átesett- blokkjának reaktorcsarnokát, valamint a kiégett kazetták számára a telephelyük tőszomszédságában létesített ideiglenes tárolóépületeket. A nagy aktivitású, vagyis az áramtermelés után lemerült, de még továbbra is sugárzó elemek ideiglenes tárolója a 90-es évek közepe óta üzemel: akkortól ugyanis az orosz állami gyártó már nem fogadja vissza a kiégett fűtőelemeket. Bár az atomerőmű befizetéseiből fenntartott, ugyanakkor attól tulajdonilag független Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHK) Kft. jelenleg 9 ezer ilyen kazettát tárol és kapacitásuk 12 ezres, a telephely további – egyenként több milliárd forintba kerülő – befogadóépülettel bővíthető – tájékoztatott Barnabás István üzemeltetési főmérnök.

Az atomerőműből évente mintegy háromszáz kiégett kazetta érkezik hozzájuk. Bár ezeket levegővel hűtik, a benne lévő hasadóanyag radioaktív hatásától akár évmilliókig is védeni kell az élő szervezetet. Jelenlegi engedélyük 2047-ig érvényes, de a kazetták további sorsa még nem eldöntött. Miközben végleges tároló a világon egyelőre még sehol se nyílt, több más államhoz hasonlóan – Boda térségében - az RHK is előrehaladott kutatásokat végez azok fél kilométerrel a föld alatt történő elhelyezése érdekében. Mindazonáltal az se kizárt, hogy az elkövetkező évtizedek során költséghatékony eljárások születnek a kiégett kazetták biztonságos újrahasznosítására, vagy akár feltalálhatják a teljes sugárzásmentesítést is.

Az erőműben többek között bemutatták a még termelésbe nem állított, frissen érkezett fűtőelemeket; közben sehol se mértek az üzemi szintnél nagyobb sugárzást. A termek többségében tapasztalt 35 fok körüli levegőhőmérséklet kapcsán – aminek semmi köze a csövekben keringő forró gőzhöz-vízhez - félig-meddig viccesen annyit jegyeztek meg: a klímaberendezések költsége emelné az áram árát, így inkább izzadnak.