Heimer György: Rímbe faragott digitális szakmák

Publikálás dátuma
2018.06.30. 09:05

„Tűzoltó leszel, s katona! Vadakat terelő juhász!” – ígérte annak idején József Attila Altató című versében. Manapság a szép, új digitális világ egyre-másra újabb szakmakultúrákat hoz létre.

Olyanokat, amelyek nem is oly rég még a fantázia birodalmába tartoztak. Már nem számít a távolság. Az internet jóvoltából bárhol, bármikor képernyőre varázsolható a mindenség, ügyintézünk, bankolunk a zsebre vágható mindentudó, okos telefonnal, maholnap volánforgatás nélküli, önvezető autóba ülünk. Ám e jószágok mögött is ember áll: a mérnök ezúttal is konstruál, a programozó szoftvert ír, mások programkóddá fordítják, majd megint mások tesztelik, szervezik, értékesítik azt – megannyi messze nem ismert, elitnek ígérkező, új, izgalmas foglalkozás. Mindehhez Varró Dániel költő kínál kedvcsinálót, rímbe faragva – gyerekeknek és a pályaorientáción felelősen gondolkodó szülőknek.

A 12 gyermekvers (Szoftverfejlesztő, Szoftvertesztelő, Autós Field Teszter, UX Designer, Account Menedzser, Projektmenedzser, System Architect, Rendszergazda, Robotikai Mérnök, Etikus Hacker, Machine Learning Szakértő, Adattudós) Baranyai András grafikus illusztrációival, kifestő könyv formájában szabadon letölthető innen, az NNG szoftvercég oldaláról.  Itt egy kis ízelítőt adunk a Varró digitáliából.

Etikus hacker
Jól van dolga az etikus hackernek,
laptopjáról rendszereket hackel meg,
mert a laptop hálózatra van kötve,
van kötve, de van kötve,
ott oson egy hátsó ajtón beszökve.
Rossz hackernek fekete a kalapja,
a jelszót a tűzfal mögül kilopja.
De énnekem hófehér a kalapom,
kalapom, de kalapom,
kiderítem, hol a rés a falakon.
Felhasználó, ne ítéljél ezért el!
Engem ebben nemes szándék vezérel.
Azt tesztelem, más bejutni hogyan tud,
hogyan tud, de hogyan tud,
mint egy derék virtuális Robin Hood.
Édesanyám, ki etikus, ha én nem?
Ki a rablóból lett hekus, ha én nem?
A rendszerbe tiszta szívvel török be,
török be, de török be,
a réseket betömetem örökre!
Keretes2: Szoftverfejlesztő
Tudom én már, mit csinálok:
szoftverfejlesztőnek állok.
Lesz majd három monitorom,
a székemet odatolom,
búcsút intek minden nyűgnek,
nyomkodom a billentyűket.
Mozi, színház? Másnak hagyom,
nekem mindig van programom.
Kódot írok, mint a kémek,
számítógépül beszélek.
Kitalálsz egy jó kis tervet,
elmondom a kompjúternek.
Így fejlesztek szoftvert, sokat,
telefonra játékokat,
GPS-t a kocsitokba
(belefér egy kicsi tokba),
szimulálhatsz helikoptert,
hogyha írok neki szoftvert,
határt csak a képzelet szab!
És egész nap gépezek csak.
Keretes3: Autós Field Teszter
Ki field teszter akar lenni,
sok helyre kell annak menni.
Külföldre kell eljárnia
beülve egy Ferrariba.
Nekivág ő a világnak,
a világban navigálgat,
ma Tokió, holnap máris
Amerika, London, Párizs!
Laptopjával léve résen
ott ül az anyósülésen,
teszteli a fejegységet
(ebben mutat tehetséget):
hogy szuperál Sanghajban?
Nincs baj vele, vagy baj van?
Amit mond egy alagútban,
úgy van-e, vagy nem is úgy van?
Ezt figyeli, kamerázza
az autóban, ami rázza.
S hazatér ő a világból,
ha bevált a navigátor.



Témák
versek

Sebes György: Elveszett családtagok

Publikálás dátuma
2018.06.30. 09:04
AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, Tamási Eszter és Varga József – együtt

A budapesti Szent István park egyik épületén emléktábla idézi, hogy ott lakott egykor a neves rendező, színigazgató, Kazimir Károly és az egykori tévébemondó, Takács Marika. Kerek évfordulójuk van az idén. Kazimir 90 éve született, felesége 80 lenne. A néhány hete megtartott koszorúzáson Gálvölgyi János emlékezett rájuk, joggal, hiszen mindkettőjükkel sokat dolgozott együtt. Többek között arról is beszélt, hogy Takács Marika egy ma már nem létező műfaj kiemelkedő képviselője volt. Hiszen akkoriban a tévébemondó mindenhol szinte családtagnak számított. Jelképezték egyúttal a magyar tévézés talán legszebb korszakát.

AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, TamásiEszter és Varga József – együtt

AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, TamásiEszter és Varga József – együtt

Nem véletlen, hogy még napjainkban is érdeklődésre tart számot egy-egy velük kapcsolatos hír. A közelmúltban például arról értesülhettünk, hogy valaki visszaélt Kudlik Júlia nevével. A Facebookon indított egy oldalt az egykori tévés nevében, aki viszont - mint utóbb kiderült - nincs is fenn a közösségi oldalon. Kudlik még a rendőrségre is elment, végül egy informatikus segített: törölte az álprofilt. Ugyanebben az időben egy másik régi bemondóról is írtak. Megtudhattuk, hogy Baleczky Annamária mostanában egy budai idősotthonban él, miután többször beteg volt, férje meghalt, senkije sem maradt.

Morfondírozhatnánk azon, törvényszerű-e, hogy ma már nincs szükség a tévézés egykori sztárjaira. Tény, azok a többnyire fiatal hölgyek és urak, akik valaha naponta feltűntek a képernyőkön és - általában - közszeretetnek örvendtek, mára megöregedtek, sokan közülük nagyon fiatalon meg is haltak. A korszerűnek mondott televíziózásban pedig másfajta egyéniségekre van szükség, nem a klasszikus értelemben vett bemondókra, hanem műsorvezetőkre, leginkább olyanokra, akik képesek teljesíteni a közönség szórakoztatásának kliséit. De azért érdemes emlékezni a régiekre, akik kiválóan teljesítették a korukban megkívánt és elvárt feladatokat, miközben valóban műfajt teremtettek.

Kivételesen engedtessék meg, hogy a bemondók felidézésekor személyes emlékekre is támaszkodjak. 1973-tól dolgoztam az egykori Magyar Televízióban, a híradóban, kezdetben a fő munkám az volt, hogy ötperces híradást készítettem, amit a napi adás kezdetekor a bemondók olvastak fel. Az volt a szabály, hogy fél órával a kezdés előtt át kellett adni a híreket, hogy - ha kell - megbeszélhessük a kérdéseiket, egyeztethessük például az idegen nevek kiejtését. Így aztán alkalmam volt megismerni ezeket a valódi egyéniségeket és munkamódszerüket.

A "hőskorszak" két bemondójával már nem találkozhattam. Egyikük Lénárd Judit, aki eredetileg színész volt, aztán került a tévébe, többek között a Delta kezdeti műsorait - is - vezette. 1970-ben, mindössze 42 évesen döntött úgy, hogy nem akar tovább élni, miután gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. Hódos Judit még fiatalabban, 35 évesen halt meg: egy forgatásról hazatérőben a négytagú stáb autója vonat elé hajtott egy kereszeteződésben: senki sem élte túl. Ő eredetileg rádióbemondó volt, aztán ment át a tévébe, s kitartó munkával elérte, hogy a Híradó első női műsorvezetője (is) lehetett.

Igazi élmény volt viszont együtt dolgozni az első nagy bemondó-generáció többi tagjával. Takács Marikával, a közvetlen és barátságos emberrel. Remek humora volt, miközben a munkában - természetesen - nem ismert tréfát. Tamási Eszter egészen más volt. Az esetek többségében sosem érkezett meg pontosan, ha megjött, akkor is számtalan elintéznivalója akadt még. Adásra ugyan mindig készen lett, de közben sokasodtak az operatőrök, adásvezetők, hírszerkesztők ősz hajszálai. Kudlik Júlia maga volt a tökéletesség. Kész sminkkel, frizurával, felkészülten várta a műsort, a híreket pedig értőn és remekül olvasta. Akárcsak Kovács P. József, aki azonban gyakran éreztette a környezetével, hogy szakmailag és egyéb tekintetben is fölöttük áll. Mint híradós bemondó sem volt barátkozó típus. Ellentétben Varga Józseffel, aki közvetlen, kellemes ember volt. Ő is a bemondók nagy generációjához tartozott, s egy idő után híradós műsorvezető lett. Savanyú Jóskának hívták, noha ez a név nem jellemezte: mindig naprakész volt, remek humorral.

A bemondók második generációja már kitaposott utakon haladhatott, de a munkájukhoz valamennyien hozzá tudtak sokat tenni saját egyéniségükből is. Kertész Zsuzsa, aki szintén a rádiót hagyta ott a tévéért, művelt volt, okos és profi. Nem véletlen, hogy utóbb az orosz tanári diploma mellé még pszichológus is lett. Berkes Zsuzsa, aki úgy volt bemondó, hogy mindig is hétköznapi embernek tűnt, egynek közülünk. Endrei Judit, aki egy vidékről közvetített műsorban tűnt fel, aztán gyorsan Budapestre került, teljesen megérdemelten. A nagy elődök méltó társa, majd utóda lett. Bay Éva, aki állandó vidámságát a képernyőn is megőrizte. Aztán jöttek a még fiatalabbak, Baleczky Annamária, Szádvári Gabriella - akinek egy szerencsétlen lopási ügye miatt kellett távoznia -, valamint Hajas Ilona. Az ő szépsége még az egyébként sem csúnya társaságból is kiemelkedett, de ehhez szerencsétlen sors párosult. Mindössze 38 éves volt, amikor egy súlyos betegség elvitte őt.

Az RTL Klubon megy mostanában egy műsor, már több sorozatot megélt: Keresem a családom. Ez a cím ráillene a jó néhány éve elveszett családtagokra, a bemondókra is. Ám őket ma már hiába keressük. Egykor a szó valódi értelmében tündököltek, napjainkra pedig maradt a nosztalgia. De jó, hogy ismerhettük őket.

Szerző
Témák
bemondó

Hegyi Iván: Magyar, brazil egyet remél

Publikálás dátuma
2018.06.30. 09:03
A SLÁGERGYÁROS: LONNIE DONEGAN - A focihoz nem értett, de énekelt róla

World Cup Willie-t Reginald Hoye rajzolta, és Lonnie Donegan énekelte a slágerlistára. Vb Vili az 1966-os labdarúgó-világbajnokság kabalafigurája, egy hamisítatlan brit oroszlán, míg Donegan a Beatles előtti korszak legnépszerűbb előadóinak egyike volt Angliában.

A SLÁGERGYÁROS: LONNIE DONEGAN - A focihoz nem értett, de énekelt róla

A SLÁGERGYÁROS: LONNIE DONEGAN - A focihoz nem értett, de énekelt róla

Pedig importból merített: a múlt század húszas éveinek Amerikájában meghonosodott skiffle „királyaként" emlegették, és az öreg földrészen máig leghíresebb száma is a tengerentúlról származik. Az amerikai–angol háború utolsó, 1814-es csatájának emléket állító The Battle of New Orleanst odaát előbb az arkansasi folkénekes, Jimmy Driftwood, majd az alig harmincöt éves korában autóbalesetben elhunyt kaliforniai countrysztár, Johnny Horton vitte sikerre 1957-ben, illetve 1959-ben, aztán Donegan még ötvenkilencben feldolgozta, és a brit lajstrom második helyére emelte fel. Ez a dal azonban a Les Humphries Singers adaptációja nyomán vált igazán híressé Európában, bár nem sokan tudják, hogy a hamburgi énekegyüttes 1972-ben közre adott jellegzetes Mexicójának a zene frontján dupla előzménye van.

Donegan nem sokat konyított a futballhoz, jóllehet feljegyezték, hogy egyszer részt vett az angol bajnokság legmagasabb osztályában soha nem szereplő Peterborough United edzésén. Nem pusztán nézőként jelent meg a tréningen: kivételesen mozgott is. (Majd 2002-ben Peterborough-ban kapott szívrohamot, és halt meg túl a hetvenen, turné közben.) Az angliai vb dalát pedig úgy vehette lemezre, hogy Glasgow-ban született, ír mama és skót papa gyermekeként. Édesapja a Skót Nemzeti Szimfonikusok hegedűse volt, ő maga pedig gitáron és bendzsón játszott. Úgy mondják, e kettőhöz az eredeti skiffle-ben mosóteknő dukált ritmushangszerként...

De még véletlenül se kezeljük le a műfajt, mert – a Beatles mesés négyesétől a Rolling Stones vagy a Who tagjaiig – a beat megannyi nagysága letérdelt a Chris Barber híres dzsessz-zenekarában is játszó, eredetileg Anthonynak hívott, keresztnevét a New Orleans-i bluesénekes és -gitáros Lonnie Johnsontól kölcsönző Donegan előtt. Utóbbi a Barber Banddel vette fel első nagy sikerét, a Rock Island Line-t, amely 1956-ban nyolcadik volt a brit rangsorban. A legjobb három közé hét dala került – az egyaránt 1957-es Cumberland Gap és Gamblin' Man, valamint az 1960-as My Old Man's a Dustman a topon virított –, és nótái összesen 327 hetet, azaz több mint hat esztendőt töltöttek az Egyesült Királyság listáján.

A World Cup Willie minden idők első európai vb-száma volt. A zenei alapokat Dél-Amerika rakta le, Angliát ugyanis megelőzte Chile, ahol 1962-ben a Los Ramblers elnevezésű formáció előjött az El Rock del Mundial című dallal, és az ezt tartalmazó kislemezt csaknem egymilliónyian vásárolták meg a világbajnokságot rendező dél-amerikai országban. (A Los Ramblers énekese, Valentin Fernandez az idén februárban hunyt el, Johnny Hortonhoz hasonlóan autóbalesetben.) A chilei felvételt nem kapták fel itthon, a 2010-ben Lonnie Donegan fiával, Tonyval újra kiadott World Cup Willie-t viszont a Stark együttes kíséretében, Hoffmann Ödön magyar szövegével 1965-ben korongra dalolta Koós János. A Hogyha szól majd a síp Hidas Frigyes Sportindulójával került egy kislemezre; az utóbbi szerzemény évtizedekig hódított a Népstadionban, ahol ennek zenéjére futottak ki a kettős rangadók, a nemzetközi kupamérkőzések és a válogatott találkozók gyakorta sok tízezer érdeklődő előtt fellépő résztvevői. A húsz forintért árult hanghordozó sikerére fogadni lehetett, mert akkoriban – amint azt a nézőszámok is bizonyították – még valódi futball volt Magyarországon. Másként nem is énekelhette volna Koós, hogy „angol, magyar, brazil egyet remél: a döntőben ő lesz az egyik fél..."

Tetszik érteni: angol, magyar, brazil. A világbajnokság döntőjében.

Nem andorrai, luxemburgi, kazahsztáni és magyar a sehol sincs kategóriában...

Szerző
Témák