Az „illiberális fordulatok” magyarázata mögött a Nyugat mintafelmutató szerepének delegitimálódását is láthatjuk. Ahhoz tehát, hogy Orbán képzelő- és politikai ereje gyengüljön, valószínűleg a Nyugatnak is változnia kell – írja a tegnapi Népszavában Böcskei Balázs, az IDEA Intézet vezetője, amihez csak annyi hozzáfűznivalónk lenne, hogy egy kicsit megerősítenénk az „is”-t és mellőznénk a „valószínűleget”.
Piszkos nagyot téved az – Böcskei nem esik ebbe a hibába –, aki a kormányfő szombati tusványosi beszédét besorolja a hagyományos orbániádák közé. A beszédnek ugyan voltak tragikomikus elemei, de Orbán Viktor a 2009-es kötcsei beszéd óta nem volt ennyire nyílt és koherens, mint most, amikor bejelentkezett a Kárpát-medence, Közép-Európa és – ha bejönnek az Unió jobbratolódását előrejelző számításai – Európa megújító vezetőjének. Olyan koherens jobboldali Európa-képet vázolt fel, amely arra kellene hogy kényszerítse a magyar ellenzéket, hagyja végre abba az elveszett áprilisi választások feletti nyafogást, és álljon elő saját Európa-képével.
A történelem megmutatta már, hogy a liberális parlamentarizmus – a Nyugat - lomhasága, kényelmessége, önimádata miatt képtelen szembenézni saját fogyatékosságaival, hogy meg tudja teremteni a szélsőséges jobb- és baloldal felemelkedését, a radikális féligazságok virágzását és hatalomra jutását. A magyar kormányfő világosan látja, hogy az Európai Unió politikai berendezkedése képtelen az új, nagyon is valóságos problémák kezelésére. Az már más kérdés, hogy amit megoldásként ajánl, vonzó zsákutca, mert a nemzetállamok felgerjesztett nacionalizmusa nevében megy neki a mélyebb integrációnak.
Orbán magyar hegemóniával építené újra – szellemileg is – új korszakot teremtve Közép-Európát. Ezzel megnyomta a vészcsengőt. Mert miből gondolja, hogy ha a magyar emlékezetben Trianon élő fájdalom, akkor a magyar hegemónia nem ugyanolyan taszító történelmi emléke a Monarchia egykori nemzetiségeinek? Túl kevés méz a madzagon a „kölcsönös tisztelet”, Közép-Európa szükséges infrastrukturális – sztrádák, vasúti összeköttetés - fejlesztése. Mert a madzag végén nemcsak a magyar hegemónia árnya mutatkozik meg, hanem Moszkva – Orbán által nyíltan vállalt – biztonsági érdeke is, hogy a térség ismét ütközőzóna legyen Nyugat-Európa és Oroszország között, ami a Balti-tengertől az Adriáig élők számára vállalhatatlan.
Igaza van Orbánnak: az Uniónak közvetlenül tárgyalnia kell Moszkvával: el kell ismernie az orosz biztonsági szempontokat, szilárd XXI. századi biztonsági és együttműködési rendszert kell javasolnia, akár a NATO által nyújtott XX. századi „erőegyensúly” helyett. A kereskedelmi szankciók is értelmetlenek, mint ahogyan a Trump által meghirdetett kereskedelmi háború is az. Ezek nem XXI. századi eszközök.
Az Unió döntéshozatali mechanizmusa is komoly átalakításra szorul. Ami ebből a munkából a magyar ellenzékre vár: egyértelmű Európa-képet adni mielőbb, mert végleg elveszti annak esélyét, hogy beleszólhasson a földrész – és benne Magyarország - jövőjébe.