Egyesült Államok;Donald Trump;

Trump nem válik meg az igazságügyi miniszterhelyettestől

Az amerikai elnök most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben az amerikai elnöknek nem áll szándékában megválni Rod Rosenstein igazságügyi miniszterhelyettestől – ezt az MTI összefoglalója szerint maga Donald Trump mondta újságíróknak a Fehér Házban. Az elnök már korábban is jelezte, hogy nem szívesen mentené fel az igazságügyi miniszterhelyettest, de most először szögezte le határozottan, hogy Rod Rosenstein hivatalban marad.

Rosenstein esetleges elbocsátása hetek óta az amerikai belpolitika, illetve a média egyik fő témája. Az egyik újság korábban azt állította, hogy Rosenstein alkalmatlannak találja Donald Trumpot az elnöki hivatal ellátására, és azt tervezte, hogy munkatársait arra kéri, titokban rögzítsék az elnök szavait. A miniszterhelyettes elbocsátásától óvta Trumpot több republikánus politikus és Jeff Sessions igazságügyi miniszter is. Az igazságügyi tárca vezetője közvetve még arra is utalt, hogy Rosenstein elbocsátása esetén ő is megválna a posztjától.

Hétfőn délelőtt az elnök a floridai Orlandóba indult, ahol helyi idő szerint délután beszédet mond egy rendőri konferencián. Az elnöki különgépen vele utazik Rod Rosenstein is.

A tárca részéről Rosenstein felügyeli a Robert Mueller vezette különbizottság munkáját, amely a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump kampánycsapata tagjai és oroszok közötti esetleges összejátszást hivatott feltárni. Rosenstein volt az, aki megbízta Robert Muellert, hogy különleges ügyészként eljárva vizsgálja ki, összejátszott-e Trump kampánystábja Oroszországgal. Trump tagadja a feltételezést, és boszorkányüldözésnek tartja a vizsgálatot.