kormány;kampány;milliárdok;

Lanyha a kormányzati kreativitás: az 1,7 milliárdos kampányhoz még egy új szlogent sem sikerült találni

A napokban új fideszes gigakampány indul a médiában. Azaz csak részben új, az üzenet ugyanis a régi: „Magyarország jobban teljesít”.

Egy ideje már tudni lehetett, hogy év elején újabb nagyszabású médiakampányra készül a kormány, amely várhatóan 1,7 milliárd forintba kerül majd. A Magyar Idők most azt is megírta, hogy a szlogen ismét a már jól ismert „Magyarország jobban teljesít” lesz, vagyis a tetemes összegből egy új mottóra már nem futotta. Képzelhetjük, mennyibe fájt volna a hamarosan a televíziókban, rádiókban, közterületi reklámfelületeken, majd a nyomtatott- és az online sajtóban is induló tájékoztató akció, ha még egy új üzenetet is ki kellett volna hozzá találniuk a szakembereknek.

A lap szerint egyébként az először 2013 tavaszán használt szlogennel most a kormány új intézkedései mellett „az ország által elért legfontosabb eredményeket mutatják be. Többek között szó lesz a minimálbér és a garantált bérminimum újabb nyolcszázalékos emeléséről, arról, hogy 2010 óta megduplázódott a dolgozóknak adható legkisebb bér.” A kampánnyal a hírek szerint a kormány azt is hangsúlyozni szeretné, hogy bár számos területen ért el nagy előrehaladást az ország, még távol vagyunk a kitűzött céloktól.