Fidesz;Európai Néppárt;kizárás;

"Orbán túlzásai elfogadhatatlanok" - belga és luxemburgi pártok is kizárnák a Fideszt

Hivatalosan kezdeményezte a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP) két belga és egy luxemburgi kereszténydemokrata párt vezetője a pártcsalád elnökének, Joseph Daulnak írt levelében.

Wouter Beke, a flamand Kereszténydemokrata Párt, Maxime Prevot, a vallon Humanista Demokratikus Közép és Frank Engel, a luxemburgi Keresztényszocialista Párt vezetője szerint 

“nincs helye közöttünk annak, aki szembemegy a kereszténydemokrata eszmeiséggel és értékekkel”.

Beke és Prevot a Twitteren tették közzé a kezdeményezésük hírét, amit a vallon politikus azzal kommentált, hogy “Orbán túlzásai elfogadhatatlanok és elviselhetetlenek a számunkra”.

Mint beszámoltunk róla, a Fidesz pártcsaládjában az északi és a Benelux-országok kereszténydemokratáinak részvételével intenzív “aláírásgyűjtés” folyik azért, hogy hivatalosan is napirendre kerüljön a magyar tagpárt kizárása. Ehhez hivatalosan öt ország hét pártjának a támogatása szükséges. A hármak levele még nem indítja el a folyamatot, de jelzést küld a pártvezetésnek az elhatározás komolyságáról. A svéd Mérsékelt párt egyik politikai munkatársa lapunknak korábban azt mondta, hogy legkésőbb jövő keddig előállnak a javaslatukkal, vagyis addigra akár összeállhat a szükséges támogatás.

A helyi sajtó értesülése szerint a portugál Néppárt vezetése bejelentette, hogy hamarosan hivatalos levélben fogja kezdeményezni a Fidesz kizárását az EPP brüsszeli központjában. 

“Ezt nem lehet tovább tűrni” - nyílt EU-ellenességről írnak a pártelnökökOrbán Viktor magyar miniszterelnök tettei hosszú évek óta éles ellentétben állnak az Európai Néppárt kereszténydemokrata értékrendjével — fejti ki a két belgiumi és a luxemburgi kereszténydemokrata pártelnök az EPP elnökének címzett levélben. A magyar miniszterelnök döntései és megnyilatkozásai összeegyeztethetetlenek az EPP álláspontjával, programjával és ideológiai alapjával. Ezt nem lehet tovább tűrni, ezt meg kell állítani — írják. A közelgő európai parlamenti választásokra készülve az Európai Néppárt érdeke, hogy megosztottság és bénultság helyett megerősítse egységét és önbizalmát. “Azok az értékek és célok, amelyeket az EPP kínál, túl drágák és fontosak az Európai Unió és polgárai számára ahhoz, hogy a saját sorainkból engedjük azokat aláásni a nacionalista populizmus és a nyílt EU-ellenesség által”— fogalmaznak. “Hosszú ideig reméltük, hogy a párbeszéd és a figyelmeztetések eredménnyel járnak, és Orbán miniszterelnök változtat a magatartásán. Ön mindenkinél jobban tudja, mennyi erőfeszítést tettünk ennek érdekében, különböző fórumokon és szinteken. De a legutóbbi incidensek elég világosan megmutatták, hogy a párbeszéd és a figyelmeztetés nem vezet sehová” — hangsúlyozza a három pártvezető. Levelük végén kifejtik: úgy döntöttek, hogy nem várnak tovább, és az EPP szabályzatára hivatkozva kezdeményezik a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. “Az EPP-nek elemi érdeke, hogy egy szemernyi kétséget se hagyjon afelől, milyen értékeket képvisel”.