Verhofstadt szerint Orbán az unió végét jelentheti

Publikálás dátuma
2019.05.25. 11:58
Guy Verhofstadt
Fotó: NIKLAS HALLE'N / AFP
Orbán Viktor különutas politikája tovább szabdalhatja az EU amúgy is ingatag egységét - figyelmeztetett a liberális ALDE vezetője.
Budapestre jött Guy Verhofstadt: a liberális ALDE frakcióvezetője, volt belga miniszterelnök a Momentum mellett kampányolt és eközben az EU jövőjéről, Orbán Viktorról, az uniós forrásokról szóló interjút is adott a 24.hu-nak. Verhofstadt a harmadik legnagyobb EP-frakció vezetőjeként azt fejtegette, hogy negyven év után megszűnhet a szociáldemokrata és a néppárti szövetség többsége, ők – a liberálisok – pedig azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy új Európa-párti közepet, amely nélkül nem lehet többséget alkotni. Ebbe a középben pedig szerinte helye lenne Macronnak és a Momentumnak, de a román antikorrupciós pártnak is. A populisták erősödéséről Guy Verhofstadt azt mondta, a Salvini-féle szövetség (a Népek és Nemzetek Európai Szövetsége) csak nevet váltott, lényegében azonban ugyanaz maradt, ami korábban is volt – ezért nem beszélhetünk új pártcsaládról. A populisták erősödését ugyanakkor aggasztónak látja, és arra is figyelmeztet, hogy mindegyikük mögött Oroszország állhat, aminek érdeke az EU meggyengítése.
A populisták erősödését ugyanakkor aggasztónak látja, és arra is figyelmeztet, hogy mindegyikük mögött Oroszország állhat, aminek érdeke az EU meggyengítése.

„Le Pen hiteleket kap az oroszoktól, és még mindig nem tudni, mi volt az energiaüzlet Salvini és Oroszország között. Strache ügyét láttuk, és ott van Nigel Farage és a bankok kapcsolata is” – mondta a liberális politikus, hozzátéve: Orbán és a Fidesz az összes energiaüzletét Oroszországgal köti.
A lap kérdésére, hogy Európa tehetetlensége miatt erősödhetett meg ennyire Orbán Viktor, Verhofstadt a tagállamok felelősségét vagy inkább felelőtlenségét emlegette: ezek ugyanis nem akartak valódi uniót létrehozni. „Az Európai Unió jelenleg nem létezik, csak európai államok konföderációja. Egyetlen tagállam meg tud akadályozni bármilyen döntést” – jegyezte meg Verhofstadt, aki erősebb, központosított rendszerben, az Európai Egyesült Államok létrejöttében reménykedik.  Az Orbán által gyakran követelt szuverenitás kapcsán az ALDE vezetője leginkább azt emelte ki, hogy egyénileg szinte semmit nem lehet elérni a globális kihívásokkal kapcsolatban – egy állam nem oldhatja meg a klímaváltozást, de nem képes felvenni a kesztyűt sem Kínával szemben sem, ha gazdasági érdekekről van szó. 
Guy Verhofstadt egyébként főként a Néppárt bűnének tartja, hogy Orbán Viktor ilyen jelentőségre és hatalomra tehetett szert – hiszen Orbán bármit tett korábban, a néppárti barátok megvédték. A politikus az egyik legnagyobb veszélynek Orbán néppárti kilépését és frakcióalakítását tartja. Mint mondta, ha ezt hagyják, akkor mindenki ezt fogja csinálni, Románia, Lengyelország is különutas politikát folytathat majd.
„Ha az unió nem lép fel Orbánnal szemben, akkor az uniónak vége. Mondhatják a populisták, hogy többféle demokrácia létezik, de ez nem igaz. Ebből csak egyféle van”

–mondta az interjúban.

Szerző
Frissítve: 2019.05.25. 12:50

„Ezen a választáson valami nagyon más történik, mint amire sokan számítottak”

Publikálás dátuma
2019.05.25. 10:47

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel – mondta Tóth Bertalan. Jávor Benedek szerint a tét az, hogy Magyarország teljesen Európa perifériájára szorul, vagy részt vesz a változásban.
„Az osztrák alkancellár bukásával lehullt a lepel, és kiderült, hogy a szélsőjobboldali populista politikusokat semmi más nem érdekli, csak a hatalom és a pénz. Olyan rendszert akarnak Európában, mint amit itt Magyarországon Orbán Viktor kiépített”

– mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a Jávor Benedek párbeszédes EP-képviselővel közösen tartott kampányzáró sajtótájékoztatón.    Tóth Bertalan ismertette: több mint 10 ezer aktivista kampányolt az elmúlt időszakban az MSZP-Párbeszéd szövetség mellett, mintegy 5200 választóköri delegáltuk ellenőrzi a választás tisztaságát, közel 500 eseményen, rendezvényen vettek részt országos politikusaik, a kampánybusz több mint 7000 kilométert tett meg és közel 220 helyszínen hirdette a szociális és környezetbarát Európáról szóló programjukat. Hozzátette, hogy a szövetség új baloldali politikát hirdetett. Meghirdették a szociális európát, mely tartalmazza az európai minimálbért, az európai minimálnyugdíjat, az európai minimál családi pótlékot, és a szociális bérlakás-programot, hogy csökkentsék, megszüntessék a lakhatási válságot. Küzdünk a devizahitelesekért is – sorolta az MSZP elnöke.
„Ez egy nyitott szövetség, nem fogunk megállni, nagyon szeretnék, hogy az ellenzéki oldalon is minél széleskörűbb együttműködés alakuljon ki annak érdekébe, hogy megállítsuk a nemzeti együttműködés rendszerét és lebontsuk Orbán Viktor rendszerét”

– tette hozzá.

Ezt követően Jávor Benedek arról beszélt: a kampány utolsó óráihoz érkeztünk, és az EP-választás tétje az, hogy merre fordul Európa. A múltba fog-e révedni, azok a szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus erők erősödnek-e meg, amelyek szét akarják szedni az európai együttműködést és visszavinni Európát a nemzetállamok konfliktusainak időszakába. Vagy olyan erők, melyek közösen akarnak fellépni az Európa előtt álló feladatok megoldása érdekében.
Jávor szerint Európának erősödnie kell, és közösen kell fellépni
  • a külpolitikában, a biztonságpolitikában, a védelemben, az energiapolitikában, a környezetpolitikában, a migrációs politikában és számos területen,
  • azért, hogy az európai szociális pillér a következő öt évben valósággá váljon,
  • és azért, hogy a klímaváltozás ügyében – melynek megoldására 10 év van hátra és ebből 5 évet a következő parlamenti ciklus jelent – megtegyék a szükséges lépéseket.
De ehhez olyan politikusokra, pártokra, politikai erőkre van szükség az Európai Parlamentben, akik elkötelezettek mindez iránt, hajlandóak és képesek hatékonyan cselekedni – mondta Jávor.
„Az eddigi exitpollok alapján egyértelmű, hogy ezen a választáson valami nagyon más történik, mint amire sokan számítottak. Nem a szélsőjobboldal, nem a konfliktusok keresői, nem az euroszkeptikusok törnek előre, hanem a baloldal és a zöldek”

– jelentette ki.

Szerinte Magyarországnak az a tét, hogy képes-e aktívan részt venni az Európa ezirányú változásában, vagy hazánk teljesen Európa perifériájára, párialétbe szorul, Magyarország miniszterelnökével és kormánypártjával együtt. A sajtótájékoztató után a politikusok összefogásuk jelképeként piros és zöld füstöt eresztettek a levegőbe.
Szerző
Frissítve: 2019.05.25. 11:50

Az EP-választás miatt a hétvégén is üzemel egy sor kormányablak

Publikálás dátuma
2019.05.25. 10:22
illusztráció
Fotó: Népszava
A választáson csak érvényes okmányokkal lehet részt venni, a kormányablakok és okmányirodák pedig az utolsó pillanatban is cserélik a lejáró igazolványokat.
Tekintettel az európai parlamenti (EP-) választásra, rendkívüli nyitvatartás van a hétvégén a kormányablakokban, okmányirodákban, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok – írja az MTI.
A választási törvény szerint ugyanis csak azok vehetnek részt a szavazáson, akik érvényes okmányokkal igazolni tudják magukat, és lakcímkártyájukat is magukkal viszik. Nem voksolhatnak, akik nem viszik magukkal a szavazókörökbe a szükséges okmányokat, vagy az okmányok lejártak.  A nyitva tartó kormányablakok és okmányirodák listája ide kattintva érhető el. Az érintett kormányablakok és okmányirodák szombaton 8-14 óra között, vasárnap 6-19 óra között tartanak nyitva a személyazonosító okmányok cseréjéhez, illetve kiállításához. 
Szerző