média;

Megint célkeresztben

Hogy a Fidesz kevés dolgot rühell jobban, mint a független, kritikus sajtót, arra hosszan sorolhatnánk az utóbbi húsz évből vett példákat. Sajnos nem sokak  ingerküszöbét érte el, de a pornóvideókkal tarkított kampányfinisben a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elvette a Civil Rádió frekvenciáját. Tehát már egy ilyen kicsi – kizárólag Budapesten és húsz kilométeres körzetében sugárzó, önkéntesek által működtetett, nem nyereségérdekelt – rádió is a célkeresztbe kerül, ha a hatalomnak nem tetsző hangon szólal meg. 

Csakhogy, mint ez lapunk mai számából kiderül, a kormány itt nem fog megállni. Sajnos nagyon valószínű, hogy a Népszabadság bezárása, a megyei napilapok lenyúlása, majd a Magyar Nemzet visszahangszerelése után egy újabb nagyszabású támadás készül a maradék független sajtó ellen. Természetesen mindez úgy történik, mintha a médiapiac természetes folyamata lenne. Elvégre valaki „csak” árat emel, ilyen bármikor előfordulhat nem? Viszont ebbe esetleg pár kiadó is belerokkan majd, véletlenül mind olyanok, amelyek régóta bökik a hatalom csőrét. 

Ez a hozzáállás jól mutatja, hogy ha az uniós tagság nem jelentene minimális (és aggasztó módon gyengülő) védelmet a magyar sajtó maradékának, a hatalom simán alkalmazná a legdrasztikusabb eszközöket is: hatósággal záratnának be szerkesztőségeket, újságírókat tartóztatnának le. 

Orbán Viktor évente egyszer nagy kegyesen hajlandó kiállni az újságírók elé, olyanok elé is, akik érdemi kérdéseket tesznek fel neki – hogy aztán ezekre jobbára ne válaszoljon, vagy a családja meggazdagodásával kapcsolatban olyan felháborító mondatok hagyják el a száját, mint hogy „miniszterelnökként nem foglalkozik üzleti ügyekkel”. Ennyi, a sajtó legyen elégedett, és lehetőleg húzza meg magát. 

Biztonságban persze így sem lesz: aki kritizál, aki független hangon próbál megszólalni, az előbb-utóbb célkeresztbe kerülhet. Mint most is több szerkesztőség.