MTA;légszennyezettség;

Javult a levegőminőség, de ez nem oldja meg a klímaváltozás problémáját

A légszennyezés világszerte csökkent, a zaj- és fényszennyezés is látványosan visszaesett, de az üvegházhatású gázok koncentrációja alig csökken – írta az mta.hu a világjárvány környezeti hatásairól.

A koronavírus-világjárvány miatti karanténintézkedések miatt világszerte kitisztult a levegő. „A tartósan kedvezőtlen levegőminőség a WHO kimutatása szerint évente több millió ember idő előtti halálozásában játszik szerepet” – idézi a közlemény Bozó László meteorológust, az MTA Földtudományok Osztályának elnökét. 

A koronavírus-járvány terjedésének lassítása érdekében az ipari termelésben és a közlekedésben bevezetett globális léptékű korlátozások jelentős mértékben csökkentették bizonyos légszennyező anyagok koncentrációját. Légkörtudományi szakemberek számítógépes modellkísérletekkel már korábban bizonyították az antropogén kibocsátás meghatározó jelentőségét a levegőkörnyezet állapotának alakításában. A mostani rendkívüli helyzetben viszont mérési eredmények is igazolják, hogy főként a sűrűn lakott nagyvárosok és ipari régiók környezetében az emberi egészség szempontjából is fontos légköri NO2 és PM2,5 koncentrációja szignifikánsan csökkent. A légköri aeroszol részecskék a felhő- és csapadékképződési folyamatokban is fontos szerepet játszanak, így a most tapasztalt változások az időjárás alakulására is hatással vannak. A nagyságrendileg 10–100 év közötti légköri tartózkodási idejű, antropogén forrásokból is kibocsátott üvegházhatású gázok – szén-dioxid, metán, dinitrogén-oxid – légköri koncentrációját azonban valószínűleg nem befolyásolja számottevően a jelenlegi helyzet.”

Kevesebb a nitrogén-oxid

A járványügyi intézkedések nyomán a nitrogén-dioxid-kibocsátás csökkenése világszerte, így Európában és Magyarország több településén is mérhető volt. A mérési adatokból már látható, hogy a korlátozó intézkedések fokozatos enyhítésével újra megnő az NO2-koncentráció. A közlemény hangsúlyozta, a légszennyezés általános, ám ideiglenes csökkenése nem segít azokon a betegeken, akik légúti és szív-, érrendszeri megbetegedésekkel küzdenek a korábbi, évtizedes kitettség miatt, és a Covid-19 megbetegedés is súlyosabb lehet az ő esetükben.

Kínában február folyamán körülbelül 25 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás; március első három hetét is beleszámolva – amikor a szénfelhasználás kezdett már visszatérni a megszokott szintre – összesen 250 millió tonnával kevesebb CO2 került a légkörbe, idézi az mta.hu közleménye ki Lauri Myllyvirta, a Centre for Research on Energy and Clean Air kutatóintézet vezető elemzőjének tanulmányát. A kutató elmondta: a kínai kormány gazdaságösztönző intézkedései valószínűleg semmissé teszik ezt a fejleményt, mint ahogy a 2008–2009-es válság és a 2015-ös kínai gazdasági lassulás után is történt.

A járványügyi korlátozások következtében átmenetileg csökkent a fény- és zajszennyezés is, ami szintén jó hatású a környezetre és az emberi egészségre nézve. Vannak azonban negatív környezeti következmények is: várhatóan idén kevesebb hulladékot fognak újrahasznosítani, mert sok helyen bezárták a hulladékfeldolgozó és -újrahasznosítható üzemeket attól tartva, hogy a szemét elősegíti a koronavírus terjedését. Az élelmiszer-kiskereskedelemben növekszik a műanyag zacskók használata, terjed az online ételrendelés és általában az internetes vásárlás, ami miatt több egyszer használatos csomagolóanyag kerül a szemétbe – ráadásul akkor, amikor a köztisztasági vállalatok is nehézségekkel küzdenek a kijárási korlátozások miatt. 

A csökkent szállítási kapacitások és az exportpiacok kiesése miatt jelentős mennyiségben kerül a szeméttelepekre az eladhatatlan zöldség, gyümölcs, virág, tej, tejtermék, hal stb., vagyis a szerves hulladék mennyiségének növekedésére kell számítanunk – derült ki az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNTAD) összefoglalójából. Ezeknek a hulladékoknak a bomlása metánkibocsátással jár, ennek következtében soha nem volt még ilyen magas ezen üvegházhatású gáz koncentrációja a légkörben a rendszeres mérések óta, mint most. A metán ugyan csak 10–15 évig marad meg a légkörben, 80-szor erősebb az üvegházhatása, mint a szén-dioxidnak.

A karanténintézkedések további környezeti kockázata, hogy őrzés nélkül maradnak az erdők, a szárazföldi és vízi természetvédelmi területek, így zavartalanul folyhat az illegális erdőirtás, az orvvadászat és -halászat. Ezt részben ellensúlyozhatja, hogy a turizmus leállása miatt a turisztikai látnivalók helyszínén csökken a vízfelhasználás és a szennyvízkibocsátás, kevesebb hulladék kerül a környezetbe – olvasható az MTA honlapján.