Szerbia;Görögország;járvány;koronavírus;

Fokozódik a helyzet: nem engedik be a szerbeket Görögországba

Miközben Magyarország Szerbiával szemben feloldotta a beutazási tilalmat, Görögország hétfőn reggel hat órától lezárja határait a szerb állampolgárok előtt az országban tapasztalható drámai járványhelyzet miatt.

Bár Szerbiában az előző napihoz képest valamelyest csökkent a regisztrált koronavírussal fertőzöttek száma, így is 302 új megbetegedést észleltek, s öt személy vesztette életét. Athén a drámai szerbiai helyzettel magyarázta, hogy hétfőtől lezárja a határt a szerb állampolgárok előtt. A görög kabinet azzal is indokolt, hogy sok, Görögországban lévő szerb állampolgár vírustesztje lett pozitív. A szerb állampolgárok eddig Bulgária felől léphettek be görög területre, az észak-macedóniai átkelőt július 1-jén, néhány óra múltán lezárták.

Aleksandar Seničić, a szerbiai idegenforgalmi irodák szövetségének (YUTA) igazgatója közölte, hogy azok a szerb állampolgárok, akik már Görögországban vannak, befejezhetik nyaralásukat.

Horvátországba beléphetnek ugyan július elsejétől Szerbia polgárai, de előtte regisztrálniuk kell magukat a belügyminisztérium honlapján (entercroatia.mup.hr). Itt a látogatónak meg kell adnia tartózkodási helyét, s azt is, kivel kerülhet kapcsolatba. A turistáknak igazolniuk kell, hogy kifizették a szállás foglalási díját – olvasható a horvát kormány honlapján.

Németország csak szigorú megkötésekkel engedi be területére a szerb állampolgárokat.

Orbán Viktor gyakran találkozik a szintén illiberális vezetőnek tartott Aleksandar Vucic szerb elnökkel, aki pártjával, a Szerb Haladó Párttal (SNS) a rendszerváltás előtti érát idéző eredménnyel, 61 százalékkal nyerte meg a június 21-én megrendezett szerb parlamenti választást. Utoljára május 15-én tárgyalt Orbán és Vucic, amikor megállapították, történelmi csúcsokra került a két ország viszonya. Úgy látszik, hiába drámai a járványhelyzet Szerbiában, a két illiberális vezető közötti jó viszony már elég ahhoz, hogy a magyar kormány lehetővé tegye a szerb állampolgárok beutazását Magyarországra, kockáztatva ezzel az itthon élők egészségét.