Vidnyánszky Attila;Színház- és Filmművészeti Egyetem;modellváltás;

Vidnyánszky úgy érzi, őt meg sem hallgatták

A kormány által támogatott kuratóriumi elnök állítja, kész lenne a párbeszédre, nem úgy mint a Színművészeti Egyetem vezetői és hallgatói.

Az egyetem vezetése az első pillanattól nem akart tárgyalni a kuratóriummal az együttműködésről - állította Vidnyánszky Attila, az SZFE kuratóriumi elnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Vidnyánszky Attila úgy látja, az egyetem vezetése kimentette magát az innovációs tárca által javasolt tárgyalás alól, a diákok pedig ultimátumot adtak - és épületet foglaltak. 

A kuratórium elnöke szerint az egyetem vezetése és a diákok egy része által kifogásolt SZMSZ szabályszerűen jött létre, az SZFE-n nem diktatúra van, hanem „kényszerhelyzet teremtődik a párbeszédre”. 

Vidnyánszky Attila szerint egy nagyon zárt rendszerben, sok szempontból igazságtalanul működik az SZFE, elszakadva a szakma egy részétől. Hozzátette: a maga részéről jelezte, hogy kész tárgyalni az egyetem vezetésével, ám tőlük az a jelzés jött vissza, hogy ők (mármint a frissen kinevezett kuratórium tagjai) önjelöltek. 

Vidnyánszky tárgyalókészségét ugyanakkor némileg kétségbevonja, hogy a kormány által alapítványi formába kényszerített SZFE általa új alapdokumentumai szerint az egyetem szenátusa

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,

  • nem szólhat bele a költségvetésbe,

  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,

  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,

  • em jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

 - írja a hvg.hu. SZFE azóta távozó vezetése szerint ezzel az egyetemi autonómia minden lényeges elemét felszámolták, ráadásul az alapdokumentumokba be sem kerültek a szenátus javaslatai, azokról nem is tárgyaltak velük.

Az is beszédes, hogy az SZFE által javasolt művészek közül senki sem került be a kuratóriumba, Vidnyánszky pedig korábban színházi klikknek, bagázsnak nevezte a kikényszerített modellváltás ellen tiltakozó egyetemi vezetőket és tanárokat, azt sugallta, hogy nagyon komoly nemzetközi háttérhatalom és hálózat szervezkedik az ügyben.