Parlament;Boris Johnson;Brexit;

Johnson szerint „az EU revolvert hagyott a tárgyalóasztalon”

Mind az öt élő volt brit kormányfő, köztük a három tory is elítéli, amit Boris Johnson művel. Az ellenzék parlamenti huliganizmust emleget.BREXIT Mind az öt élő volt brit kormányfő, köztük a három konzervatív is elítéli, amit Boris Johnson művel.BREXIT Mind az öt élő volt brit kormányfő, köztük a három konzervatív is elítéli, amit Boris Johnson művel. Az ellenzék parlamenti huliganizmust emleget.

Hétfő késő este biztos, 77 fős többséggel ment át a westminsteri parlament alsóházán a váratlanul előterjesztett „belső piaci” törvény általános olvasata. A jogi lépés célja az, hogy az Egyesült Királyság négy tartománya között az Európai Unió végleges elhagyása után is zavartalan maradjon az árucikkek és szolgáltatások áramlása. A törvény egyben lehetőséget biztosít a kormány számára, hogy „végső esetben”, ha nem sikerül megállapodásra jutni Brüsszellel a tervezett szabadkereskedelmi egyezményről és az EU „szélsőségesen és ésszerűtlenül” járna el a Nagy-Britannia és Észak-Írország közötti forgalom szabályozásában, megváltoztassa az egyszer már elfogadott kilépési szerződés egyes vonatkozásait.

Talán magát a kormányfőt is meglephette, milyen hangos ellenállás alakult ki a bevallottan nemzetközi jogot sértő tervvel szemben. Boris Johnson mind az öt, még életben lévő kormányfő elődje (köztük a konzervatív John Major, David Cameron és Theresa May), Lord Haig, a Konzervatív Párt volt vezetője, két korábbi tory pénzügyminiszter és több egykori legfőbb ügyész is felemelte szavát az Egyesült Királyság tekintélyét súlyosan sértő törvénytiprás ellen. A törvényjavaslatot  a kormányfő terjesztette elő, de az ellenzék nevében nem Sir Keir Starmer válaszolt, miután a Munkáspárt vezetőjének családjában koronavírus-gyanú merült fel, így ő karanténba kényszerült. Johnsont a volt Labour-frontember, Ed Miliband igyekezte zavarba hozni, többek között azzal vádolva, hogy nem is ismeri a kilépési paktum minden részletét, illetve az új törvény még csak nem is tartalmaz szankciókat az EU esetleges Ír-tengeri blokádjával szemben. Az árnyékkormány minisztere „törvényhozási huliganizmusnak” nevezte a tervet, elképesztőnek tartva a pálfordulást az után, hogy Johnson egy éve még nagy győzelemről beszélt és a kilépési szerződésre építette választási kampányát. Az ötórás vita során a kormányfő váltig erősítgette, hogy a javaslat csak „biztosítás” és ő lenne az utolsó, aki be szeretné vetni. A bombasztikus hasonlatokat kedvelő miniszterelnök szerint „az EU revolvert hagyott a tárgyalóasztalon”, veszélybe sodorva a szigetországon belüli élelmiszerellátást.

A rebellió ellenére a törvény második olvasata könnyedén vette az akadályt. A vita folytatódik, az igazi izgalmat a következő napokban a különböző módosításokról tartott sorozatos szavazás, illetve az alsóházi procedúrát követő főrendi eljárás és várható elutasítás jelenti. Különösen feszült várakozás előzi meg Sir Bob Neill beadványának sorsát. Az igazságügyi bizottság konzervatív elnöke szükségtelennek, sőt „akár károsnak” nevezte az Egyesült Királyság nemzetközi kötelezettségeinek megsértéséhez vezető bekezdést. Azt javasolja, hogy a kormány térjen vissza a képviselőkhöz, mielőtt változást eszközölne az északír állami támogatások rendszerében, illetve a tartomány és Nagy-Britannia közötti vámok ügyében.   

Mindeközben Boris Johnsonnak az eddiginél több energiát kellene fordítania a súlyosbodó koronavírus-válság kezelésére. A világelsőként beharangozott brit tesztelési kapacitás súlyos fogyatékosságai már a kórházi ellátást és az oktatást is komoly veszélybe sodorják. Az ellenőrzésre várva egyre több egészségügyi dolgozó és tanár, illetve egész iskolai osztályok kényszerülnek vesztegzár alá.