Előfizetés

Huszonhat újabb tanár mondott fel az SZFE-n

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2021.02.22. 10:22

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Közölték, hogy kik azok, akik felmondták munkaviszonyukat az egyetemmel, nem írták alá szerződésüket a következő félévre, illetve megszüntették tagságukat az SZFE Doktori Tanácsában.
A Független Szabad Egyetem közleménye szerint a 2020/2021-es tanév őszi félévének befejeztével a Színház- és Filmművészeti Egyetem alábbi oktatói felmondták munkaviszonyukat az egyetemmel, nem írták alá szerződésüket a következő félévre, illetve megszüntették tagságukat az SZFE Doktori Tanácsában:
  • Ari Zsófia,
  • Bagossy László,
  • Báron György,
  • Bodor Johanna,
  • Csató Kata,
  • Csizmadia Tibor,
  • Dávid Attila,
  • Fekete Ádám,
  • Földényi F. László,
  • Gábor György,
  • Garai Judit,
  • Gigor Attila,
  • Gimesi Dóra,
  • Kárpáti Péter,
  • Kovács D. Dániel,
  • Nagy Zoltán,
  • Németh Gábor,
  • Pálfi György,
  • Róbert Júlia,
  • Ruttkay Zsófia,
  • Sellő Hajnal,
  • Schulze Éva,
  • Schwechtje Mihály,
  • Szórád Máté,
  • Tóth Péter,
  • Upor László.
Az SZFE kálváriája tavaly tavasszal kezdődött, mikor is a parlamentben benyújtották az egyetem alapítvánnyá alakításáról szóló törvénytervezetet, melyet július 3-án megszavazva szeptember 1-jétől az alapítvány lett az intézmény fenntartója. A bejelentést követően az SZFE hallgatói önkormányzata nem fogadta el a Vidnyánszky Attila vezette kuratóriumot, mivel korábban szerették volna, ha az egyetem által delegált jelölt is bekerül a grémiumba, mely azonban nem történt meg. Újabb fordulatot hozott az ügyben, amikor az új egyetemi alapdokumentumok felszámolták az intézmény autonómiájának minden lényeges elemét. A hallgatók szeptember 1-én elfoglalták és kordonokkal zárták le a Vas utcai épületet, ahová nem engedték be a kuratórium tagjait, illetve az egyetemen nem tanuló, nem oktató személyeket. Szeptemberben az egyetemi polgárok felszólították az Innovációs és Technológiai Minisztériumot (ITM) vezető Palkovics Lászlót, hogy hívja vissza az egyetem vezetésére kinevezett kuratóriumot. Eközben közleményt adott ki az Állami Számvevőszék, miszerint az SZFE gazdálkodását mintegy tíz éve sorozatos és visszatérő szabálytalanságok jellemzik. Szeptember 29-én Szarka Gábor ezredes, a honvédelmi miniszter korábbi kabinetfőnöke lett az egyetem kancellárja, október 1-től pedig Novák Emil filmrendező általános rektorhelyettes, Zalán János producer, színész pedig oktatási rektorhelyettes lett. Miután a hallgatók értesültek arról, hogy a kuratórium pályáztatás nélkül nevezte ki az SZFE élére a két rektorhelyettest, blokád alá vették a Szentkirály utcai épületet is, az egyetemi dolgozók sztrájkja pedig megkezdte működését. A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói 101 napig folytatták sztrájkjukat. Upor László volt rektor azonban felhívta a figyelmet arra, hogy noha a sztrájk százegy munkanapig tartott, a modellváltás ügye elleni harc, ellenállás már egy éves. 

Kultúra karanténban

H. K.
Publikálás dátuma
2021.02.22. 10:00

Fotó: RADIOMUSIC
A kijárási korlátozások és a rendezvénystop napjaira otthonról elérhető kulturális programokat ajánlunk.

Antik történetek

Ravel és Debussy szerepel Ránki Dezső és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara koncertjén. Debussy remekműve, az Egy faun délutánja kétszer okozott meglepetést. Előbb a bemutató közönségét hozta zavarba, majd közel két évtizeddel később, 1912-ben, amikor Vaclav Nijinsky koreográfiát tervezett hozzá. Párizs színházkedvelő közönsége két szenvedélyesen vitázó táborra szakadt, és még olyan nagytekintélyű művészek is megszólaltak, mint Auguste Rodin, korának legelismertebb szobrásza: „művészi formát és stílust a húszéves Nijinskytől lehet tanulni”. Talán kevesen tudják, hogy Debussy zenekari darabja egy magyar szobrászt is rabul ejtett, Telcs Edét. A francia mester muzsikájának inspirációját őrzi néhány domborműve, melyeket ma a Zeneakadémián csodálhatunk meg. Az antikvitás jegyében fogant tánczene, Ravel egyetlen balettje, a Daphnis és Chloé zárja az estet, előtte pedig Ránki Dezső szólójával a G-dúr zongoraverseny hangzik el. Vezényel: Kovács János 19.30 radiomusic.hu 

Gyilkosság az Orient expresszen

Agatha Christie klasszikusát Kenneth Branagh 2017-ben rendezte mozgóképre. A filmben a rendező - aki Hercule Poirot-t alakítja - mellett világsztárok sora - Johnny Depp, Daisy Ridley, Michelle Pfeiffer, Judi Dench és Penélope Cruz - tűnik fel. 23.25. TV2 

Álom és képzelet

 Special society - Különleges társaság címmel mutatott be előadást a Közép-Európa Táncszínház. A szürrealisztikus képeket Anton Lachky koreografálta. Átlépi határainkat, megnyitja érzékeinket, és olyan utazásra csábít, amilyenben ezelőtt még sosem volt részünk. eszinhaz.hu 

Drága lehet a köszönetvideó

Bernau Péter
Publikálás dátuma
2021.02.22. 09:30
Kgaogelo Moagi, azaz Mester KG büszkén nézte a felvételeket
Fotó: GEORGE NTONYA / AFP
Többezer eurót követel Masters KG menedzsmentje a Jerusalema Challenge-felvételekért.
Fizetési felszólításokat kezdett el szétküldeni a világ különböző országaiba Kgaogelo Moagi dél-afrikai énekes, ismertebb nevén Masters KG menedzsmentje azoknak a cégeknek, vállalkozásoknak, melyek munkatársai részt vettek a tavaly elindult Jerusalema Challenge-ben. Akik kapcsolódtak az akcióhoz, a YouTube-ra feltöltött jó hangulatú, a Jerusalema című számra készített táncos videóval mondtak köszönetet a koronavírus-járvány elleni küzdelemben hősiesen helytállóknak. „Óriási megtiszteltetés számomra, hogy az emberek az egész világon az én dalomra táncolnak, nagy örömmel nézem ezeket a videókat” – mondta az énekes tavaly novemberben a spot on news című portálnak. Menedzsereinek más a véleménye, az RTL német televízió számolt be arról, hogy a jó szándékú kezdeményezésnek csúnya vége lehet. A Masters KG nevében a szerzői jogok megsértése miatt fizetési felszólításokat kezdtek küldeni azoknak, akik táncukat feltöltötték a YouTube-ra. A követelt összeg címzettenként 1000-4000 euró között volt, Észak-Rajna-Vesztfália önkormányzata például négyezer eurót fizetett, miután jogászai szerint nem volt lehetőség kibújni a kötelezettség alól. „Mi nem teszünk mást, mint képviseljük az ügyfeleink érdekeit, minden hozzánk tartozó énekesnek és énekesnőnek anyagi kárt okoz, ha a számaikat engedély nélkül önreklámozásra használják fel – írta a német kereskedelmi csatorna részére eljuttatott közleményében az énekes jogi képviseletét Európában ellátó Warner Music. - Megvizsgáljuk a klipeket és akiknél úgy ítélik meg a jogászaink, hogy a videót saját arculatuk építésére, üzleti haszonszerzésre is fel tudják használni, azokkal szemben képviseljük ügyfeleink érdekeit.” „Jogilag támadhatatlan ez a lépés, ugyanis, ha a videók készítői nem kértek előzetesen engedélyt arra, hogy erre a számra táncoljanak, és a felvételt feltöltsék, akkor megsértették a szerzői jogokat – mondta az RTL-nek Christian Solmecke ügyvéd. - Enyhítő körülmény lehet, hogy a videó feltöltői nem akartak rosszat, de ez nem ad felmentést a szerzői jogsértés vétsége alól. Ha engem kérne fel valaki a jogi képviseletére, akkor azt tanácsolnám neki, próbáljon meg peren kívül megegyezni a menedzsmenttel, bíróság előtt a videót engedély nélkül feltöltők nem tudnának nyerni.” Magyarországról a szegedi Somogyi Könyvtár és a Magyar Légimentők Alapítvány videóját találtuk meg a videómegosztón. Mindkét helyen meglepődtek, amikor lapunktól megtudták, hogy pénzt követelnek a videó feltöltőitől. Sem a könyvtár, sem a légimentők nem kaptak eddig felszólítást jogdíj fizetésére és azt mondták a Népszavának, elgondolkoznak azon, mi legyen a videók sorsa. Nagy Boglárka, a Magyarországi Légimentés Alapítvány alapítója lapunknak azt nyilatkozta, kapott egy e-mailt a YouTube-tól, miután megjelent a táncos videó az oldalon: ebben az szerepelt, hogy vannak országok, melyekben a felvétel csak korlátozottan érhető el a helyi jogszabályok miatt. Az esetleges jogi problémák lehetőségére nem figyelmeztetett a videómegosztó oldal levele.