gyilkosság;

Nápolyiért és egy kevéske pénzért gyilkoltak meg egy 66 éves férfit

A két maszkos alak egy vascsővel leütötte a férfit, feleségét pedig megfenyegették.

A rendőrségre május 13-án 22 körül érkezett bejelentés arról, hogy két maszkos alak egy hajdúhadházi ingatlanban leütött egy 66 éves férfit, majd a feleségét megfenyegették és rövid kutatást követően 6000 forintot és némi édességet zsákmányolva elmenekültek –  írja a police.hu. A rendőrök a helyszínre mentek és azonnal mentőt hívtak az idős férfihez, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. 

A férfi a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű kórházi ellátás ellenére életét vesztette.

A nyomozók az elkövetők felkutatására hajtóvadászatot indítottak, ami pár nap alatt eredményre is vezetett. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztály, valamint a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a hajdúhadházi rendőrökkel közösen május 16-án a helyi fiatalokat, valamint további két társukat előállították a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatosan.  

A nyomozók a 15, 16, valamint 17 éves fiúkat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására,

amelyet a Debreceni Járásbíróság május 19-én elrendelt. A nyomozás adatai szerint az idős férfi a kutyájuk ugatására ment ki a kertjükbe és a fiatalok ekkor támadták meg.

Bementek a házba, ahol a sértett feleségét megfenyegették és készpénzt kezdtek keresni.

A hajdú-bihari rendőrök emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a négy fiatalkorúval szemben.