– Hogy van?
– Köszönöm, jól. Az előbb ettem meg egy nagy tábla mogyorós csokit...
– Lemondott?
– Igen. Megerősítem, a mai napon ez tényleg megtörtént. Gyakorlatilag azon okok miatt, amit a HVG munkatársainak is elmondtam. Az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az elmúlt évek alatt a kórházban kialakult, veszélyeztette a munkavégzést.
– Még meddig dolgozik az osztályon?
– Ma (péntek) éjfélig. A felmondási időm októberben járna le, de a munkáltató nem ragaszkodik a felmondási idő letöltéséhez. A minimum feltételek 60 százalékával működtünk, miközben a honvéd sürgősségije a legnagyobb és teljes szakmai profillal működő osztály, olyan, ahol az A-tól Z-ig mindenféle szakmában kell teljesítenünk. Nem volt meg a szükséges eszköz, létszám. Ilyen feltételek mellett dolgozni, az már tulajdonképpen a veszélyeztetés kategóriájába tartozik.
– Azt meg tudja erősíteni, hogy a 31 állásból csak 20 van betöltve?
– Nincs előttem állománytábla, de 10-11 üres státusz biztosan van. Ha éjszaka ügyeletes voltam, gyakorlatilag megállás nélkül dolgoztunk, 160 beteget láttunk el. A beteg jön, és nem érdekli, hogy hány orvos van szolgálatban.
– Valóban a pénteki parancsnoki értekezleten jelentette be, hogy távozik?
– Indifferens a történetben, hogy milyen körülmények között jelentettem be, a végeredmény számít. Most azt gondolom, a szakmának, a szakmai kollégiumnak és a sürgősségi orvostani társaságnak kell megszólalnia.
– Hol folytatja?
– Ma munka után a párommal elmegyünk futni, holnap Pozsonyi piknik lesz az Újpesti rakparton – egyelőre ennyit tervezek. Nem gondolkodtam azon, hogy hétfőn reggel hol fogok dolgozni. Jó idő van, szép idő van. Még az is lehet, hogy moziba is elmegyünk.