Előfizetés

N. Kósa Judit: Tiszta Amerika a körúton

N. Kósa Judit
Publikálás dátuma
2020.07.25. 15:54

Három utcája van mindössze Balatonszéplaknak, amelyet ma ugyanúgy hívnak, mint a telep kiépülésének virágkorában, az 1930-as évek közepén. A Hungária, a Zsigmond és a Klára.
Furcsa gesztusa ez a sorsnak, mert azok, akik a rendszerváltásokkor az átnevezésekről döntöttek, aligha tudták, kiről-miről keresztelték el pont így ezeket a közterületeket. Nos, a Hungária a magyar szépségkirálynők tiszteletére kapta a nevét; míg a telep első vasúti megállójától a piactérhez vezető főutca, a Zsigmond Szűcs Zsigmond, a belőle kiágazó, Széplak egyik végétől a másikig futó Klára utca pedig felesége, Eckstein Klára emlékét őrzi. Szűcs Zsigmond Kirschnernek született Sümegen, aztán húsz éves korában, 1886-ban Pesten Szűcsre magyarosított. Így járt el mind a négy fiútestvére is, Alfréd, Ödön, Izidor és Béla, míg a két leány, Vilma és Sarolta maradt a régi névnél – ők úgyis a férjükét hordták már. 1893 augusztusában jegyezte el Zsigmond Klárát, „Eckstein Vilmos nagybecskereki gőzmalom-tulajdonos bájos leányát”, akivel ősszel már az esküvőt is megtartották. Az ifjú férj ekkor a Nicholson Fülöp és társa gépgyár hivatalnoka volt, de hamarosan átigazolt vezérképviselőnek a Bächer Rudolf és Melichar Ferenc céghez, akik Bécstől a Balkánig amerikai mezőgazdasági gépekkel kereskedtek: olyasfélékkel, mint a magas kerekeken futó Hollingsworth 27 aczél fogas gyűjtőgép vagy a Johnston-féle fűkaszáló, amelyet változtatható kaszagyorsasággal kínáltak.
Negyed század alatt aztán Szűcs Zsigmond nemcsak a saját mezőgazdasági gépkereskedelmi vállalatát hozta létre, hanem 1913-ban a Caritas Önsegélyező Egyesülettől megvásárolt egy két utcára néző, elegáns bérházat, a Teréz körút 26-ot, ahol a saját lakása mellett az irodáját, sőt később a legkülönfélébb földművelő masinák bemutatótermét is berendezte. (Ekéket, tárcsás boronákat, tengeridarálókat és kapáló gépeket aligha lehetett kisebb helyiségben a nagyérdemű elé tárni, mint az a hatalmas üzlet a mai Teréz körút 28. alatt, amelyet az idősebb budapestiek Kátayként, a maiak Spar áruházként ismernek.) Ennek a biznisznek még a világháború sem ártott, amit fényesen igazol, hogy 1918 novemberében több lap is hírt adott a gyermektelen pár nemes gesztusáról: „Szűcs Zsigmond gépgyáros (sic!) százezer koronát ajánl fel egy balatoni gyermeknyaraló megteremtése céljáért, házasságának 25 éves évfordulóján”. 1921 nyarán pedig belevágott élete addigi legnagyobb üzletébe: a gépkereskedő cég fuzionált a Magyar Földtulajdonosok és Földbérlők Kereskedelmi Rt.-vel, Szűcs Zsigmond az új, Pyramis előnevű részvénytársaság igazgatósági tagja és a mezőgazdasági géposztály irányítója lett. Olyan gyártók bízták meg vezérképviseletükkel, mint a Weiss Manfréd, így nem csoda, hogy az 1922-es árumintavásáron Horthy Miklós kormányzó is figyelemre méltatta az általa árusított vetőgépeket és szecskavágókat, majd „a látottak felett a legmagasabb elismerését fejezte ki”. A Teréz körúti házba bejegyzett részvénytársaság egyre csak bővült, még egy bankba is bevásárolta magát. Ám a jelek szerint a Pyramis név rossz ómennek bizonyult: 1927-ben ráomlott a részvényesekre a rengeteg hitel, és a cég – egyes számítások szerint 60 milliárd (elinflálódott) korona adóssággal – krachot jelentett. Szűcs Zsigmond folytatta ugyan az amerikai gépekkel és vetőmagokkal való kereskedést, de hogy ezen a terepen valamelyest háttérbe vonult, mutatja, hogy a bemutatóteremre a következő januárban játszási engedélyt kapott a fővárostól egy gyermekszínház, Tündérvásár név alatt.
Bár a kisrészvényesek követelésére indult vizsgálat ólomlábakon közelített a per felé, Szűcs Zsigmond alighanem jónak látta valami egészen mással foglalkozni egy ideig. Az amerikai életérzésen nevelődött lelke a szűz földek feltörésére és a reklámra is igen fogékony volt, ráadásul villatulajdonos lévén már jó ideje jeleskedett a siófoki fürdőegyletben. Nem csoda hát, hogy miután Kelenföldön, a „Gellértfürdőtől 6 percnyi villamos távolságra” kitanulta a parcellázás csínját-bínját, páratlan üzletbe fogott: megállapodott a veszprémi székeskáptalannal, hogy a Zamárdi fürdőtelep és Siófok közé ékelődő, Kilitihez tartozó 220 ezer négyszögölnyi homokbuckás zsombékot lakhatóvá teszi, parcellázza, és telkenként eladja. A terület egyik része a Balatonújhely, a másik a Balatonlidó nevet kapta Szűcs keresztségében. Balatonlidó – egy szigorú levéltári főigazgató vétója miatt: végül Balatonszéplak – megszületéséről már meséltem önöknek (Missek a Lidón, 2017. október 7.), akárcsak arról az elképesztően nagyszabású reklámkampányról, melynek keretében Szűcs a korabeli Miss Hungáriáktól a reklámipar tehetségein át Európa autóklubjaiig mindenkinek telkeket ajánlott föl, a pesti középosztályt pedig arra bátorította, hogy négyszögölenként egy pengő kezdőrészlettel csak vigye a házhelyeket, és építkezzék. A ma is látható épületekből úgy tűnik, két afféle házi építészt is tartott: Göbl Miklós a konzervatív ízlésűeknek kis neobarokk nyaralókat, Rathing Ferenc a modern gondolkodásúaknak Bauhaus beütésű bungalókat és emeletes házakat tervezett. 1935-re már egészen jól alakultak a dolgok, Siófokról sínautó szállította a nyaralókat a 124-es őrházhoz, kezdtek nőni a fák, épültek a házak, lett kaszinó és fürdőegyesület, és bár a látványterveken szereplő kikötő, strand és parkfüzér megépítését a beruházó ráhagyta az új tulajdonosokra, nem panaszkodott senki, mert Szűcs Zsigmond elnézte a részletekkel való késlekedést, és a Balaton is lágyan hullámzott. Azonban épp, amikor a nagy reklámértékkel bíró Albrecht királyi főherceg is feltűnt a széplaki nyaralók között (A siófoki pilóták emléke, 2017. október 28.), végkifejletéhez érkezett a Pyramis-per. A tárgyalás annyira megviselte Szűcs Zsigmondot, hogy még a felmentő ítéletet is kénytelen volt a lakásán, a betegágya mellett ismertetni vele a bíró. A kereskedő, aki ekkor már a főváros legnagyobb adófizetői között volt, egy évvel később azt a nyolchengeres, hatüléses Packard túraautót is dobra verte, amelyen korábban a szépségkirálynőket furikázta Balatonlidón. 1941 augusztusában, „hosszú betegeskedés után” hunyt el, „eszményi férjét” és „legboldogabb házasságukat” siratta vele Eckstein Klára. Őróla ezen túlmenően már csak egy adattal rendelkezünk. 1945. január 3-án jelent meg a Szabadságban az az apróhirdetés, amelyben feleségét és sógornőjét keresi Langer Simon. Mint írja, Eckstein Margit Kovács Mihályné, Eckstein Klára pedig Pacsinta Zsuzsi néven szerepelt, amikor december 28. és 31. között egy este, kilenc óra tájban a Kossuth Lajos utca 3-ból elhurcolták őket a nyilasok.

Hegyi Iván: Bomba jó nyolcvanas

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2020.07.25. 13:42

Fotó: ANDREW PARSONS / AFP and licensors
Befutása óta sok víz lefolyt szülőhelye, Pontypridd folyóján, a Rhonddán, de még mindig nem öreg szivar.
Húsz évvel ezelőtt egy hatvanéves fiatalember ismét felkerült a slágerlistára. Méghozzá olyan dallal, amelyet viszonylag ritkán énekelnek hatvanasok. Sex Bomb volt a nóta címe, és tökéletesen passzolt az előadóhoz. Amikor néhány hete nyolcvan lett, azt mondta: „Lehet, hogy még van bennem egy Sex Bomb. Mit lehet tudni?” Ez Tom Jones. Aki már ötvenöt évvel ezelőtt listavezető volt Nagy-Britanniában az It's Not Unusuallel. A walesi bányász családban senki nem gondolta volna, hogy a fiú ilyen magasra jut. Maga Thomas John Woodward, a későbbi Tom Jones sem, amikor kesztyűszabászként, papírgyári munkásként vagy porszívóügynökként kereste a kenyerét. Walest sosem felejtette. Már hatvanhatban az otthon zöld füvéről zengett, hetvenöt évesen pedig arról beszélt: „Van egy Jerry Lee Lewis-szám, én is szívesen énekeltem, a Things That Matter Most to Me. Azért hozom elő, mert magam is gyakran tűnődöm, mi a legfontosabb. S mindig ott lyukadok ki, hogy szeretnék újra a mama kis fia lenni, ami persze csak illúzió.” Nem kevesebb, mint 150 millió lemeze kelt el, pályája során vagy száz filmben énekelt. Az Alul semmiben előadott You Can Leave Your Hat On-ért a legjobb filmzenei Oscar-díjat is eltehette. A dalt Randy Newman írta és vette lemezre még 1972-ben. Nem sokan figyeltek rá. Aztán Joe Cocker feldolgozta 1986-ban, s felhangzott a 9 és fél hét című filmben. Legalább akkora feltűnést keltett, mint az erotikus dráma főszereplőjének finom érzékkel kiválasztott Kim Basinger. Majd jött a „Kalap” kabát nélkül a derék sheffieldi acélmunkások vetkőző show-jához. A You Can Leave Your Hat On nem szerepel Tom Jones legkeresettebb tíz dala között. A Top Ten:
  • 1. It's Not Unusual 13,7 millió példány,
  • 2. Delilah 8,8 millió,
  • 3. Green Green Grass of Home 6,52 millió,
  • 4. Baby It's Cold Outside 6,47 millió,
  • 5. Sex Bomb 6,2 millió,
  • 6. She's A Lady 5,8 millió,
  • 7. Mama Told Me Not Come 4,43 millió,
  • 8. I'll Never Fall in Love Again 3,21 millió,
  • 9. What's New Pussycat 2,67 millió,
  • 10. Help Yourself 2,65 millió.
Olyan számok nem férnek be a legkurrensebb tízbe, mint az I'm Coming Home, a Help Yourself vagy a Love Me Tonight. Az utóbbi különösen emlékezetes a számomra: hetvenkettőben, nyári munkán, a balatoni kerthelyiségek egyikében magam is játszottam. Pardon, próbáltam játszani. Az Országos Szórakoztatózenei Központtól leküldtek három vendéglátózenész mellé Siófokra. A billentyűssel próbáltam két keserves délelőttön át. Amikor a Love Me Tonight először megszólalt szerény közreműködésemmel, este kilenc tájban, zsúfolt ház, vagy kétszáz ember előtt, a zongorista döbbenten búgta a mikrofonba: „Iván, valami mást!” Tom Jones is meghökkentette a világot a Satisfaction, a Something 'Bout You Baby I Like vagy a Kung Fu Fighting előadásával. (Kicsit másképpen, mint csekélységem a magyar tenger sorra egymásnak ütköző táncos üdülővendégeit.) Magyarországot is sokszor hódította meg személyesen. A Kisstadionban kezdte, aztán beköltözött a Papp László Sportarénába, talán a névadó iránti tiszteletből is, mert mindig imádta a bokszot. De akadt olyan koncertje a győri városháza előtti téren, amelynek során végig szakadt az eső, ám nemcsak az elemek tomboltak: legalább 25 ezren végigcsápolták a bulit. Több esernyőt számoltak 2014-ben a Rába partján, mint fél évszázaddal korábban – Tom Jones befutása előtt egy esztendővel – Cherbourgban... A Magyar Narancs 2009-ben azt írta: „Ha tíz év múlva járókerettel jön fel a színpadra, akkor is ott lesz a helyünk.” Ott volt, Jones nálunk járt 2019-ben is. Akkor az jelent meg róla: CD-minőségben énekel. Valójában T. J.-minőségben. Nem csoda, ha Gálvölgyi János felidézte hozzá fűződő élményét: „Régi, nagy kedvencem, örülök, hogy sikerült látnom, hallanom őt. Úgy oldottam meg a közlekedést, hogy már délelőtt otthagytam az autómat az egyik zuglói utcában. A koncert után mondhatni kényelmesen haza fuvaroztam magam.” A nyolcvanadikon arról érdeklődtek Tom Jonestól, miként őrizte meg parádés hangját. „Sok víz, kevés szivar” – felelte röviden. Befutása óta sok víz lefolyt szülőhelye, Pontypridd folyóján, a Rhonddán, de még mindig nem öreg szivar.

Kentaurbeszéd – Hunčík Péter: Liberális demokrácia rovásírással

Hunčík Péter
Publikálás dátuma
2020.07.25. 12:00

Fotó: JOE KLAMAR / AFP
Amikor március végén Igor Matovič bejelentette, hogy készen van az új kormány névsora, még azok is megrettentek, akik a választásokon rá és a pártjára szavaztak.
Szakértők egybehangzó véleménye szerint, ha Szlovákiában nem február utolsó napján tartották volna a parlamenti választásokat, hanem két héttel később, akkor a szlovák miniszterelnököt ma nem Igor Matovičnak, hanem Robert Pellegrininek hívnák. Ez a fiatal, szimpatikus politikus hosszú éveken át Fico árnyékában sápadozott. Ő volt a nemhivatalos Helyettes, aki mindig ott állt a Főnök mögött, ám sohasem szólalt meg, mindenről tudott, de soha nem tiltakozott, csak mosolygott rendületlenül. Amikor Ján Kuciak meggyilkolása után Fico kénytelen volt lemondani posztjáról, a szocialista Smer vezetői úgy gondolták, hogy egyedül ő képes megállítani a szocialista párt mélyrepülését. Ám, ez a Fico-Pellegrini váltás kevés lett ahhoz, hogy az országot tizennégy éven át irányító, velejéig romlott, szocialista párt újabb választást nyerjen. A szocik utolsó „lehetősége” túl későn, a koronavírus megjelenése után villant fel. Az első halálesetek után az emberek idegesen kapkodták a fejüket, varázsfőzeteket ittak, csodabogyókat ettek, és egyre több „holtbiztos” recept került fel az internetre. A kaotikussá váló helyzetet Pellegrini határozott fellépése oldotta meg. A választások után az az új kormány hivatalba lépéséig ugyanis Pellegrini intézte az ország ügyeit. És láss csodát, a járvány ezen kezdeti időszakában Szlovákia „jobban teljesített”, mint az EU-államok többsége. Pellegriniék létrehoztak egy szakértői bizottságot és ennek a testületnek a döntései nyomán alakították az országos stratégiát. A bizottság javaslata nyomán döntött a kormány arról, hogy tizennégy napon át szünetel a termelés, az országban. A polgárok szinte kivétel nélkül eleget tettek a „mindenki maradjon otthon!” felszólításnak. Kiüresedtek a nagyvárosok terei, és nem csak az iskolák, meg a munkahelyek zártak be, hanem a szórakozóhelyek, és a bevásárló központok is. Az emberek maszk nélkül nem mentek ki az utcára, az orvosnál és a kisebb üzletekben fegyelmezetten betartották a két méteres „szociális távolságot”. Hiába a fegyelem, a rendszer mégsem működött tökéletesen. Egyre több szájmaszkra és lélegeztető-gépre lett volna szükség, ámde kiderült, hogy az országos tartalékalap vezetője (egyébként Robert Fico közeli barátja), maszkok és lélegeztető-gépek helyett lakásokat vásárolt magának Pozsony belvárosában. A korrupt igazgatót a tévé kamerái előtt, bilincsben vezették el. Az ilyen látványos intézkedések hatására a feszültség csökkenni kezdett az országban, és amikor, március végén Igor Matovič bejelentette, hogy készen van az új kormány névsora, még azok is megrettentek, akik a választásokon rá és a pártjára szavaztak. Vajon az új kormány képes lesz olyan profi módon intézkedni, ahogyan azt Pellegriniék tették? – kérdezgették egymástól az emberek.

A „bohóc”

Matovičnak minden tudására szüksége volt ahhoz, hogy visszaszerezze a megcsappant bizalmat. (Ami egyébként nem az ő rossz lépései nyomán kezdett el fogyni. Egyszerűen arról volt szó, hogy Pellegrini jó időben jó helyen volt.) Az új miniszterelnök sajátságos módon kezdett hozzá a „rendcsináláshoz”. Többórás sajtóértekezleteket tartott, minden témához hozzászólt, ha valahol meglátott egy kamerát, azonnal felöltötte ellenállhatatlan mosolyát, és beszélni kezdett. Mindenről tudni akart, és mindent maga akart elintézni. Támadott és fenyegetett, mellébeszélt és manipulált. Továbbra is konzultált a szakértőkkel, de a „bejelentéseket” már ő tette meg. Egyre jobban hasonlított ahhoz a Igor Matovičhoz, akit ellenzéki időszakában nemes egyszerűséggel bohócnak neveztek az újságírók. Senki sem tagadja, hogy ennek az ellenzéki bohócnak hatalmas szerepe volt a kormányváltásban, ám a krumpliorr és a piros kóchaj miniszterelnökként már nem mutatott olyan jól. Ám legfontosabb választási ígéretéről Matovič nem feledkezett meg, ez pedig a korrupció elleni harc. Szlovákiában megindultak azok a rendőrségi és ügyészi vizsgálatok, amelyeket eleddig Fico és belügyminisztere, Robert Kaliňák hatékonyan blokkolt. Bírákat, ügyészeket (köztük a volt legfőbb ügyész is), rendőröket és nagyvállalkozókat tartóztattak le. Mennie kellett az alkotmánybíróság egyik ismert tagjának (szintén Fico közeli barátja) és a legfelsőbb bíróság egyik alelnöknőjének is, és börtönbe került az igazságügyi minisztérium államtitkárnője is. (Ígérem, most írom le utoljára, hogy ő is Fico közeli emberének számított). A letartóztatottakat nagy része ellen az oligarcha Marián Kočner telefonjegyzékének alapján emeltek vádat. Kočnert ugyanis nemcsak Ján Kuciak meggyilkolásának ügyében vádolják, neve korrupciós ügyekben is olvasható. Mindezek ellenére a polgárok egy része mégis azt gondolja, hogy az igazi nagy halak még mindig nem kerültek horogra. Ugyanis Kočner még a világon sem volt, amikor Ficóék már égbekiáltó disznóságokat cselekedtek. (Fyanús privatizációk, offshore cégek kapcsolata magas állami vezetőkkel, a Gorilla ügy, stb.).      Matovičnak tényleg igyekeznie kell, ha be akarja tartani választási ígéreteit. Az utóbbi napokban ugyanis már az ő vértezetén is megjelentek az első repedések. Tavaly a parlament elnökéről,  Danko úrról derült ki, hogy „illetéktelenül” használja jogi doktori titulusát. Danko vizsgadolgozata ugyanis csupa „vendégszövegből” állt. Az ellenzék őrjöngött, Matovič ironizált és a JUDr helyett a PlgDr. (plagizátor doktor) címet ajánlotta Dankónak, és azt követelte, hogy a parlament elnöke azonnal mondjon le. Nos, a minap kiderült, hogy a Matovičhoz mindig hű új házelnök, Borisz Kollár sem egyedül írta meg diplomamunkáját. Vannak újságírók, akik még azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán járt-e egyetemre. (Mečiar idején ugyanis minden nagyobb szlovák város „kapott” valamilyen felsőoktatási intézményt. Felkészült oktatókat viszont Vladimir Mečiar sem tudott „előállítani”. Ezeken az „egyetemeken” olyan emberek tanítottak, akiknek nem jutott hely a nagypolitikában, vagy szükségük volt valamilyen bérkiegészítésre. És a bérkiegészítés egyik legjövedelmezőbb formája a diploma-árusítás volt. Akadt olyan intézmény is, ahol az „alapdiploma” után ezerötszáz euróért még PhD titulust is lehetett venni.) Kollár úr is ilyen egyetemen tanult klimatológiát egy nyugat-szlovákiai kisvárosban, Szakolcán. Miután kitudódott a dolog, mindenki várta, hogy Igor Matovič bejelenti Kollár visszalépését, ám a miniszterelnök csendben maradt. És akkor sem őrjöngött, amikor kiderült, hogy az új iskolaügyi miniszter is plagizált (Gröhling miniszter úrról épp akkor derült ki a csalafintaság, amikor bejelentette, hogy ősztől megkezdik a szlovák oktatásügy átfogó reformját.) Ma már tudjuk, hogy Igor Matovičnak jó oka volt arra, hogy hallgasson. Az egyik ismert napilap újságírói kiderítették, hogy annak idején (22 évvel ezelőtt) ő is két tankönyv anyagát vette kölcsön és ezekből fércelte össze vizsgadolgozatát. Diplomamunkájában a bevezető sorok és a zárószó kivételével egyetlen saját mondata sem volt. (Arra a bevezető szövegre gondolok, amelyben a jelölt kijelenti, hogy munkáját külső segítség nélkül, önállóan dolgozta ki). Kollár és Gröhling természetesen nem mondott le, Matovič úr pedig kijelentette, hogy ő majd azután távozik a kormány éléről, ha már teljesítette választási ígéreteit, azaz véget vetett a korrupciónak az országban.

Egyszerű emberek

Borisz Kollár kijelentette, hogy fütyül az egészre, neki nincs szüksége semmiféle titulusra, mert őt úgysem magiszterként, hanem Boriszként választották meg az emberek. És ez, sajnos így igaz. A plagizáló politikusok tudják, hogy amit ők tettek, az csak gyerekes csínytevés Fico és társai gyalázatos bűntetteivel összehasonlítva. De azt nem hajlandók elismerni, hogy a megtisztulás helyett, ők is azon az úton indultak el, amelynek végső állomása a korrupció. Matovičék a választások előtt erkölcsi megtisztulást és európai értékrendet ígértek a polgároknak. De attól tartok, ha így folytatják, a „fényes” átalakulás helyett a liberális demokrácia utolsó nyomait is kitörlik az országban. Igor Matovič OľaNO (Egyszerű emberek és személyiségek) pártja ugyanis olyan képződmény, amelyet egyedül a Vezér személye tart egyben. Az Egyszerű emberek – nomen est omen – nem az ország jövőjéről vizionálnak. Békében és nyugalomban szeretnének élni, elzárkózva Európától és a a világtól, meg az új gondolatoktól. Ugyanúgy utálják az értelmiségieket, ahogyan Mečiar és Fico emberei. A pártban egyebek között található egy vallásos csoportosulás is, amelynek 16 tagja a minap az ellenzéki Kotleba fasiszta pártjának(!) törvényjavaslatát támogatta a parlamentben, mert véleményük szerint a terhességmegszakítás ellen mindenkivel, még a fasisztákkal is össze lehet fogni.

Elvagyunk

Sajnos ki kell mondani, hogy Szlovákia harminc esztendővel az önállóság megszerzése után sincs még „kitalálva”. Az ország az 1998-2006-os Dzurinda időszakot leszámítva csak „elvan” mint befőtt a polcon. Ami kell, az megvan, mondja a szlovák gazda, és felhörpint egy kupica pálinkát. Az sem zavarja, hogy a koronavírus miatt az idei nyáron nem a horvát tengerhez mennek üdülni. Hiszen a kormány megígérte, hogy az Adriai tenger langyos vize helyett az idén minden választópolgár a brüsszeli eurómilliárdok hullámaiban fog lubickolni. Nincs hát semmi baj. Csak ki kellene végre találni, hogy mire költsük el azt a temérdek pénzt, mondta Igor Matovič a minap. Aztán egy csókot dobott Brüsszel felé, majd meglátogatta déli szomszédját, hogy megtudakolja tőle, hogyan kell megregulázni a rebellis újságírókat, és mi a teendő a „veszélyes” polgárjogi alapítványokkal. Néhány éve még úgy beszéltek Szlovákiáról, mint a '89-es fordulat egyik nagy nyerteséről. A gazdaság dübörgött, a lakosság élvezte az EU (és az euró!) által nyújtott előnyöket, az ország vezetői büszkén grasszáltak a nemzetközi konferenciákon. Aztán hirtelen kipukkadt a kék-kék, fehér-piros lufi. Kiderült, hogy a Tátra alatti ország nem különbözik a szomszédaitól. Parokiális, poshadt , lápos vidék. Kérdezik, hogy mi van velünk, magyarokkal? Jól elvagyunk. Igaz, hogy most valami sérüléssel bajlódunk, mert a legutóbbi meccsen felrúgtuk önmagunkat, ezért a következő meccseket mi csak a lelátóról fogjuk követni. Nem a cserepadról, a kakasüllőről! De mondom, különben jól elvagyunk. Senki sem törődik velünk, és mi sem törődünk senkivel. És a jó hír az, hogy a legutóbbi felmérések szerint senkinek sem hiányzunk. Gyurmázunk és szobrozunk, építgetjük az emlékhelyeinket, tanuljuk a lovasíjászat csínját-bínját. A nyári táborokban elmagyarázzuk egymásnak a tuti megoldásokat, „jól kiosztjuk” a szlovákokat, elénekeljük a Krasznahorka büszke várát, és oktatjuk a fiataloknak a rovásírást. Néha megtámogatnak minket jó emberek, abból aztán jut is, marad is. Kulturára (rövid „u”-val!) és oskolára kevés, pártépítésre meg sok. Korrupcióra viszont épp elég. És aki érti a csíziót és tudja, hogy ityeg a fityeg a Kárpát-medencében az majd beosztja valahogy azt a kevéske euróforintot.