MSZP;ellenzék;összefogás;önkormányzati választás;Kunhalmi Ágnes;Mellár Tamás;EP-választás;

Mellár Tamás is támogatja az MSZP-t abban, hogy az ellenzék közösen induljon mind az EP-, mind az önkormányzati választáson

A parlamenti képviselő – a mindössze két ellenzéki politikus egyike, akit vidéken választottak meg a 2022-es országgyűlési választásokon – azt állítja, azok a pártok, amelyek nem látják be, hogy össze kell fogni, azok nem ellenzékiek, az indulóik pedig megélhetési politikusok.

„Miért nem fogtok össze? Fogjatok össze, itt az idő!” – sok választó kérdezi ezt Mellár Tamástól, aki Pécsen, a Baranya megyei 1. számú választókerületben 2022.ben maga mögé utasította a Fidesz jelöltjét, másodmagával a vidéki Magyarországon. A politikus a Párbeszéd frakciójában ül, pénteken pedig Kunhalmi Ágnesnek, az MSZP társelnökének erősítette meg, hogy ő támogatja a szocialistákat abban, hogy százezer aláírást gyűjtsenek össze a közös indulás érdekében.

– Az ellenzék összességében is a szavazatok egyharmadával rendelkezik, s ha ez még tovább aprózódik, semmilyen esély nincs arra, hogy valódi erőt tudjon felmutatni.

Az Európai Parlementben minél több helyet kellene megszerezni, de ez csak közös listával lehetséges, ellenkező esetben helyeket adunk ajándékba a Fidesznek. 

Az önkormányzati választáson pedig az előző, a 2019-es voksolás megmutatta, hogy több vidéki nagyvárosban és a fővárosban is ellenzéki polgármesterek nyertek az összefogás révén. A helyzet azonban rosszabb, mint korábban, tehát még fontosabb az együttműködés – hangsúlyozta a politikus, közgazdász, statisztikus, aki az első Orbán-kormány idején még a KSH elnöke volt.

Mint mondta, egy polgármesterjelölt és egy lista is legyen mindenütt ellenzéki oldalon. Ha ezt nem látják be az ellenzéki pártok, akkor azok valójában nem is ellenzékiek, jelöltjeik pedig csak megélhetési politikusok. Márpedig ha 2026-ra, bármekkora esélyt is szeretnénk fenntartani, akkor az önkormányzati választáson legalább olyan eredményt kell elérni, mint öt éve, de inkább még jobbat.

Mellár Tamás szerint a két év múlva esedékes parlamenti választás sikerét az önkormányzatokra kell alapozni.– Csak így lehet elérni, hogy 2026 után módosítani lehessen az alaptörvényt, a választási törvényt és a médiatörvényt, mert ezt a Fidesz-kormányt le kell váltani. Le kell váltani, mert zsákutcába vezette az országot politikai, gazdasági és társadalmi területen egyaránt – fogalmazott az ellenzéki országgyűlési képviselő.