Parlament;

„Orbán úgy tesz, mintha a nép egyszerű fia lenne”

A kormány válasza Karácsony Gergely 99 mozgalmára a hétfői parlamenti vita alapján: "100 százalék Gyurcsány".

– Egyre több hajmeresztő kijelentést tesz Orbán Viktor, most éppen ő a bérből és fizetésből élő átlagember – mondta napirend előtt a parlamentben Kocsis-Cake Olivio. A Párbeszéd képviselője szerint Orbán Viktor az elmúlt egy hétben úgy tett, mintha átlagmagyar lenne, a nép fia, akit megviselt a válság. Ehhez képest – mint hétvégi cikkünkben mi is megírtuk - Orbán Viktor illetménye és tiszteletdíja 990 ezerről 1,2 millió forintra nőtt két év alatt, vagyis őt biztosan nem viselte meg a válság. De a kormányközeli oligarchákat sem, a Szijjártó Pétert yachtoztató Szijj László összesen 7 milliárd forint osztalékot vett ki a cégeiből, míg Mészáros Lőrinc egri szállodája a háromszorosát kapta támogatásként. – Ezzel szemben a belügyi és rendvédelmi dolgozók 70 százaléka valóban rosszul járt a járvány alatt – mondta a politikus. Erre válaszul Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese kijelentette, az ellenzéki képviselő nem ismeri a népképviselő fogalmát, Orbán Viktort a magyar emberek választották meg, ezért őket képviseli, ők a főnökei, nem pedig Soros György és a brüsszeli elit. A kormánypárti politikus szerint a Karácsony Gergely által meghirdetett program „99 százalék Gyurcsány Ferenc, egy százalék Karácsony Gergely”, ez pedig a magyar emberek megsarcolását, a munka helyett segély programját jelenti.

Schmuck Erzsébet az LMP társelnöke arról beszélt, nagyon kevés Orbán Viktortól, hogy az uniós klímacélokkal kapcsolatban csak annyit tud mondani, ne az emberek, hanem a vállalatok fizessenek. – Ráadásul ez hiteltelen is, mert a kormány óriási összegekkel támogatja a német autóipari cégeket – mondta. Hozzátette, a kormány egyelőre semmit nem tesz a magyar épületek energetikai korszerűsítéséért, pedig ez komoly rezsicsökkentést is eredményezne. Schanda Tamás az Innovációs-, és Technológiai minisztérium államtitkára válaszában azt mondta, a kormány klímavédelemről szóló intézkedéseit az ellenzék sosem támogatta, „csak azért, hogy részese legyen a Gyurcsány-show-nak”, miközben például Karácsony Gergely leszerelteti a fővárosi kukák negyedét, az átgondolatlan biciklisávok felfestésével pedig dugókat okoz.

Gyurcsány Ferenc a DK elnöke felszólalásában kifejtette, Orbán Viktor a rádión keresztül üzenget, hogy vele akar megküzdeni, ehhez képest nem mer vele vitázni, csak harmadrendű államtitkárokat küld be a parlamentbe. – A kormánypártok és a kormány az ellenzék ellenzéke szerepét játssza, nem kormányoznak – bár ez kétségtelenül nehezebb, mint összehordani sületlenségeket, hamis vádakat – jelentette ki. Hozzátette, ha a kormány népszuverenitásról beszél, úgy érdemes átgondolnia, hogy megpróbálta-e bármikor megtudni a nép, az ellenzék véleményét a kínai kommunista párt egyeteméről. Gyurcsány szerint a kormány „titkos tanácsként jelentette be az egyetemek alapítványokba szervezését is”, ehhez képest a kormánypártok arról akarnak beszélni, hogy a ficsúr jelző való-e a parlamenti vitákba, vagy sem – utalt a volt kormányfő a „ficsúrozás” miatt múlt héten Kövér László által 9,6 millió forintra büntetett Jakab Péter Jobbik-elnökre. – Ez nagyon lent van – mondta Gyurcsány Ferenc, hozzátéve, hogy a kormánypártok Karácsony Gergely nyelvtudásával foglalkoznak, miközben sem Tarlós István volt főpolgármester, sem Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes nem tud megnyikkanni egy idegen nyelven sem. Dömötör Csaba államtitkár válaszképp kifejtette, Orbán Viktor minden szükséges parlamenti vitában részt vesz, Karácsony Gergely nyelvtudásával pedig az a baj, hogy nem mondott róla igazat. Oktatásra az Orbán-kormány 723 milliárd forinttal többet költ, mint a Gyurcsány-kabinet. Szerinte Gyurcsány politikai küzdelemre hívta ki a kormányfőt, ez már világos üzenet, nem is értik, korábban miért tagadta ezt az ellenzék. Dömötör Csaba véleménye szerint ez azt bizonyítja, hogy az őszödi beszédnek semmilyen morális következménye nem volt a baloldalon.

Harangozó Tamás (MSZP) szintén Orbán Viktor rádióbéli interjújából idézett. Szerinte az, hogy Orbán Viktor éppen akkor állítja be magát bérből és fizetésből élő egyszerű polgárnak, amikor 92 ezer ember egy éve nem jut semmilyen juttatáshoz, a cinizmus csúcsa. – Ha Orbán Viktor bérből és fizetésből él nulla forint megtakarítással, hogy tudja egyik gyermekét Svájcban, a másikat Nagy-Britanniáéban taníttatni? Vagy a veje korrupciós ügyei után fizetendő uniós büntetést az adófizetőkkel kifizettetni? Vagy a gázszerelő barátjából az ország leggazdagabb emberét csinálni? - tette fel az alábbi kérdéseket a képviselő. Rétvári Bence az EMMI államtitkára válaszában arról beszélt, a baloldal kormányon cserben hagyta a szavazókat.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke a 2022-es költségvetési törvényről azt mondta, az a magyar jövőt zabája fel, a bérlakások megvételének lehetősége például 900 milliárd forintnyi közvagyon elprivatizálását tette volna lehetővé. – Európa legkegyetlenebb költségvetése lesz a jövő évi – fogalmazott, neolibeárlis kegyetlenség és állampárti padlássöprés ötvözeteként jellemezve a büdzsé tervezetét. Dömötör Csaba válaszában azt mondta, a 2022-es költségvetés 7300 milliárd forintot szán a gazdaság újraindítására, visszaépíti a 13. havi nyugdíjat, támogatja a magyar falvakat, a lakásfelújításokat.

Budai Gyula fideszes képviselő a teremben már nem tartózkodó Gyurcsány Ferencnek üzent, felemlegetve a DK elnökének meggazdagodását a MOTIM megvásárlásával, illetve más, a volt kormányfőhöz köthető kétes ügyekkel. „Czeglédy Csaba 3,6 milliárdos lopása” is szóba került, akinek Dobrev Klára cége a képviselő szerint 300 millió forintot adott kölcsön. Budai Gyula szerint „az már tényleg a legalja”, hogy Dobrev Klára szerint kevesebb rendőr sérült meg 2006 őszén, mint tüntető az utcai zavargásokban. Rétvári Bence válaszában az akkor megvert emberek vallomásaiból idézett.