Nálunk nagyjából minden középszerű

Publikálás dátuma
2013.10.09. 07:20
Kepes András szerint az emberek képtelenek jó kompromisszumokat kötni FOTÓ: K 2 PRESS
Ma olyan politikai nyomás alatt áll az úgynevezett közszolgálat, amilyen ellenőrzés alatt a Kádár-korszakban sem volt. A nyolcvanas években a pártpolitika kevésbé törekedett monopolhelyzetre, mint a jelenlegi hatalom, állítja Kepes András, tévés személyiség, a Budapesti Kommunikációs- és Üzleti Főiskola (BKF) dékánja.

- Furcsa nekem önnel egy dékáni irodában találkozni, annyira megszoktam, hogy tévés. Ez véletlenül jött, vagy kitalálta magának, amikor már nem akart annyira tévézni?

- Már tanítottam Amerikában is 25 évvel ezelőtt és oktattam a Színművészetin, de az akadémiai pályát igazán csak másfél évtizede kezdtem komolyabban venni a televíziós munkám és az írás mellett. Azóta doktoráltam, habilitáltam, főiskolai tanárnak majd egyetemi professzornak neveztek ki.  A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola hét éve keresett meg, először médiát tanítottam, aztán 2009-ban vetettem fel a főiskola  fenntartóinak, hogy indítsunk egy művészeti kart. Mint kiderült, nyitott kapukat döngettem, mert ez a gondolat már az ő fejükben is felmerült.

- De úgy tudom, nem televíziózást tanít.

- Kimondottan televíziózást nem tanítok, bár vannak nálunk ilyen tanulmányok. Ugyan tanítottam dokumentumfilm készítést, stúdiógyakorlatot, médiaelméletet a mozgóképművész mesterszakosoknak, de a televíziós oktatással zavarban vagyok; nem tudom azt tanítani, ami most állítólag kell, amit meg én tudnék, az meg állítólag nem kell.  

 - Amikor már sok külföldi csatornát lehetett fogni, azt mondta nekem, örült, mint majom a farkának. Aztán egyszerre csak rájött, hogy mindegyiken ugyanazt a vacakot látja. Ez most is így van?

- Úgy emlékszem, inkább a hazai kereskedelmi csatornákról, mint alternatívákról beszéltünk. A külföldi csatornákon, még a kereskedelmiken is vannak magas színvonalú műsorok. De a hazai csatornákról már nincs véleményem, mert nem nézek tévét.

 - Ennyire nem?

- Abszolút nem.

 - És akkor honnan tudja, hogy nem érdemes nézni?

- Mert egy ideig néztem, és követtem, amint a hazai televíziózás sosem látott szellemi mélypontra süllyedt. De ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül. A legutóbbi sorozatom, a Különös történetek, dokumentumfilm-sorozat volt, az M1-en ment. Úgy éreztem, jó filmek voltak. Aztán mentem az utcán, jöttek a régi ismerősök, és kérdezték, hogy „Mi van veled? Hogy vagy? Miért nem csinálsz valami jót a tévében? Meglepődve feleltem: „Miről beszélsz? Hetek óta megy a sorozatom!”. Mire ők zavartan legyintettek, hogy „Ja, bocs, mi már nem nézünk tévét.” Amikor  már a huszadik ember is ezt mondta, rájöttem, hogy az én nézőim már nem néznek tévét. Akkor meg minek? Eltöltöttem ebben a szakmában több mint harminc évet. Jól éreztem magam, nagyjából mindent megcsináltam, amit szerettem volna. A televíziózás ma nem arról szól, ami engem műsorkészítőként vagy akár nézőként érdekelne.

 - De egy kis szegletet sem lehetne találni? Hiszen éppen ön mondogatta, hogy a hülyeség és a magas kultúra között azért van egy szegmens, és ön ezt próbálta eltalálni. Most már ilyen szegmensre sincs lehetőség?

- A kereskedelmi tévék az üzleti szempontokat helyezik előtérbe, futnak a pénzük után. Ezek a műsorok annyira távol állnak az értékrendemtől, hogy nem is szeretném minősíteni azokat.

 - A közszolgálatot pedig lenyelte a politika?

- Igen. És attól is idegenkedem. Pedig továbbra is tévé-párti vagyok. Azt gondolom, hogy a televízió mindezidáig a legfantasztikusabb találmány, amit a közös élmény, az ismeretek,  az információk, az értékek átadására kitaláltak, és nagyszerű eszköz lehetne közös dolgaink megvitatására. Sok országban létezik olyan televíziózás, ami egyébként passzolna ahhoz, amit én erről a műfajról gondolok.

 - És ilyen miért nem jöhet létre Magyarországon?

- Azért, mert a műfajt felfalta a szellemileg igénytelen kereskedelmi televíziózás, a közszolgálatiból pedig kormánytévé lett, nagyjából függetlenül attól, hogy milyen kormány van uralmon. Nyugat-Európában, ahol régóta létezik egy erős és kulturált  polgári középosztály, ott a nézők ezt nem hagynák. Annak a rétegnek viszont, amit nálunk polgárinak neveznek, illetve annak az alsó középosztálynak, amelyik a kereskedelmi tévék célközönsége, úgy tűnik ez tökéletesen megfelel.  Megkockáztatom, hogy most egy kicsit rosszabb a helyzet, mint a Kádár-korszakban volt. Akkoriban a köztévében évi 60-70 jó színvonalú saját gyártású tévéfilm, számos művészeti- és gyerek-műsor készült, rendszeresek voltak a színházi és koncert közvetítések. Egy ország nézte Mikszáth, Móricz, Kosztolányi, Szabó Magda műveit. Ha a kormánytévé ma sikert akar, azóta is azokat ismétli. Kíváncsi vagyok, hogy a ma gyártott műsorok közül mit fognak megismételni 20-30 év múlva? Ma olyan politikai nyomás alatt áll az úgynevezett közszolgálat, amilyen ellenőrzés alatt a Kádár-korszakban sem volt. A nyolcvanas években a pártpolitika kevésbé törekedett monopol helyzetre, mint  a jelenlegi hatalom.

 - Időnként azért csak fölhívta a párt kulturális főkorifeusa, Aczél György.

- Vagy engem vagy a főnökeimet, és vagy ő vagy valaki más a kulturális- és az agit.prop. osztálytól, de ritkán fordult elő, hogy valakit kirúgtak volna. Csaták, fenyegetések árán, de lassanként tágíthatók voltak a falak. Akkor is tudta az ember, kit nem szeretnek „odafönn”, miből lesz botrány, mégis beszerkesztettük a Stúdióba a modern kortárs képzőművészetet, a Kaposvári Színházat, jelen volt a műsorban az egész magyar irodalom Csurkától Illyés Gyulán át Nádas Péterig, Esterházyig.

 - Miből állt a botrány?

- Őrjöngés volt. Például telefonáltak a párt kulturális osztályáról, hogyan képzelem, hogy mondjuk Dalos György könyvét bemutattam. Azt feleltem, „De hát most jelent meg a könyve!” Erre visszakérdeztek, hogy „Nem  tudod, hogy ő kicsoda?”. Én pontosan tudtam, de ártatlan arccal azt mondtam, „Nem tudom, kiknek a könyvét nem lehet felmutatni, küldjétek át a listát!” És biztos voltam benne, hogy listát nem mernek átküldeni. Na, most megmondják.

 - Tényleg tud konkrét listákról?

- Nincsenek listák a kezemben, de pontosan tudom, kit engednek be, kit nem, és ha valaki a jelenlegi szerkesztők közül áthágná a szabályokat, az másnap röpülne. Az is nagy különbség, hogy akkoriban voltak azért olyan főnökeink is, akik igyekeztek megvédeni bennünket, akik megpróbáltak ügyesen lavírozni a politikai hatalom és a kulturális értékek között. A hetvenes-nyolcvanas években, ha a pártközpontból telefonáltak, a Rádióban az elnök, Hárs István tartotta a hátát, úgy hogy gyakran tovább sem adta a letolást, a TV-ben a művészeti elnök-helyettes Szinetár Miklós igyekezett közvetíteni Aczél György és köztünk, például amikor a Nádas-interjú után engem ki akart rúgatni. Mert ők nem a politikát képviselték az intézményben, hanem a szakmát a hatalom felé. Kíváncsi lennék, hogy a kormányrádió vagy -tv jelenlegi vezetői közül ki merne kiállni másfajta értékek mellett, mint amit a jelenlegi kormányzat rosszul értelmezett ideológiai megfontolásból hasznosnak vél.  De az MSZP-SZDSZ kormány idején is olyan szerkesztők ültek az asztal mögött, akiknek a saját pártjaik felé hajlott a kezük, bár a jelenleginél sokkal nyitottabbak voltak.  Nálunk sajnos hiánycikk az autonóm értelmiség, amelyik nem akar valamilyen politikai csoportosulás szoknyájába kapaszkodni.

 - Nem éppen most lenne az újságíróknak, tévéseknek különösen dolguk? Nem volt dilemma, hogy éppen ilyen időkben vonul be – ha úgy tetszik – egy csigaházba, teremt magának mikroklímát? Esetleg éppen most különösen hallatnia kellene a hangját.

- Fals akusztikában nehéz kivenni a tiszta hangokat. Amikor az ország egyik fele csak Magyar Nemzetet és Magyar Hírlapot olvas, a másik fele meg Népszavát és Népszabadságot, amikor az emberek nem az agyukkal gondolkodnak, hanem a zsigereikkel, a félelmeikkel, akkor ott nincs párbeszéd. Úgy érzem, a protestálás, a demagóg megnyilatkozások, a kommunistázás és fasisztázás egyformán értelmetlenek, durván leegyszerűsítők és haszontalanok. Egyáltalán nem élek csigaházban, rengeteg író-olvasó találkozóra hívnak. Csak most az elkövetkező négy hétben megyek Kiskunfélegyházára, Tiszalökre, Tiszavasváriba, Győrbe, Edelénybe. És alkalmanként ott ül kétszáz ember, zsúfolásig telnek a kis kultúrházak, könyvtárak. Mert az emberek szeretnének mást is hallani, mint amit ma a televízióban hallanak, az újságban olvasnak.

 - De azért érdekli a politika?

- A napi politika nem nagyon érdekelt soha. Azt mindig mérhetetlenül unalmasnak tartottam. Úgy gondoltam, ha elkezdenek egy mondatot, én be tudom fejezni. És ha elutazom két-három hétre külföldre, amikor visszajövök, ugyanott folytatódik minden, mint amikor elmentem. Belenézek a napi hírekbe, de szívesebben olvasok gazdasági, szociológiai, politológiai háttérelemzéseket. Az természetesen érdekel, hogy milyen irányt vesz az ország, de a napi csatározásokat unom; megalázóan alacsony színvonalúak.

 - Mi voltunk a legvidámabb barakk. A rendszerváltáskor eléggé előnyben indultunk a közép-kelet-európai országok között, és azóta hozzájuk képest rendszeresen lejjebb csúszunk. Ez valószínűleg leginkább a politikusokon múlik. Miért nem tud kitermelődni egy ütőképes politikusi garnitúra?

- Miért nem tud kitermelődni mondjuk egy ütőképes üzletemberi vagy villanyszerelői garnitúra? Nálunk nemcsak a politikusok, hanem nagyjából minden középszerű. Évtizedek óta erre lettünk szocializálva. Közepes erőfeszítés, közepes teljesítmény, közepes bér. Korrekt üzlet helyett összeköttetések, politikai érdekképviselet helyett a saját gazdasági érdekcsoport képviselete, az önirónia, a nagyvonalúság, a könnyedség hiánya, a korrupció, az egoizmus és a többi. Azt hittük, hogy ez csak a szocializmus vívmánya, de úgy tűnik, ez nem párt- és rendszerfüggő, hanem kultúrafüggő. Üzletemberek és politikusok fennen hangoztatják, hogy nem kultúrára és művészetre van szükség, hanem mérnökökre, gazdasági szakemberekre. Csakhogy az imént felsorolt problémáink javarésze kulturális természetű. Minden politikai árnyalat meg van győződve arról, hogy a művészet és a kultúra vagy arra szolgál, hogy a saját ideológiájukat alátámassza, vagy arra, hogy pénzt lehessen csinálni belőle. De hogy a művészet a valóság megismerésének egyik fontos eszköze, és egy egészségesen működő társadalomban gyakran a művészet mond ki olyan igazságokat, amit a tudomány és a politika még nem tud vagy nem mer, azt kevesen értik. A fejlett gazdaságokban a munkakultúra, az informatika és a művészet együttműködésén alapuló kreatív ipar, a design, a reklám az egyik fő hajtóerő. Nézze meg,  milyen épületeket húznak fel ma nálunk. Ezekről már tíz évvel ezelőtt azt kérdezte egy francia barátom, hogy „Itt ilyeneket építenek? Nálunk ezeket már bontják.” Azok a fiatal mérnökök, gazdasági szakemberek, orvosok, akik ki akarnak emelkedni a középszerből külföldre menekülnek. És akkor  még nem beszéltünk arról, mi zajlik az oktatás, az egészségügy úgynevezett reformjában. A hiányzó kultúrát, értékrendet nem lehet hazafias jelszavakkal, hittanórával, stadionokkal, de még kolbász- és pálinkafesztivállal sem pótolni. Mert a hazafiság éppen maga a kultúra. Felnőtt egy olyan generáció, amelyik azzal, ami most van nem tud mit kezdeni.

 - A Desszert című műsorában olyan embereket próbált közös asztalhoz hívni, akik amúgy nem ültek volna le egymással. Ez már reménytelen?

- Nem reménytelen. A regényem, a Tövispuszta is nagyjából erről szólt, és én magam is igyekszem minden irányba nyitottnak lenni. De ezzel az elképzeléssel az embert lassanként mindenhonnan kirekesztik, mert nem így működik az ország. Manapság, ha valaki nem tartozik az egyik oldalhoz, akkor úgy gondolják, biztosan a másiknak a tagja. Ha oda sem tartozik, akkor meg gyávának, netán bolondnak tartják, hiszen nem jut majd semmiféle támogatáshoz, juttatáshoz, elismeréshez.

 - Mit tud mondani a diákoknak?

- Így szoktam velük is beszélni. Igyekszem tárgyilagosan elemezni, és látom ugyan, hogy egy-egy előadás után hogyan süppednek bele a székbe, de én nem akarok senkit meggyőzni. Azt szeretném, hogy képesek legyenek tárgyilagosan elemezni a tényeket, aztán küzdjék meg a saját értékrendjüket. Hátha jobb lesz, mint a miénk.

 - Miért tartotta fontosnak, hogy egy kommunikációs  főiskolán művészeti képzés is legyen?

-  Az talán eddig is kiderült, hogy nagyon fontosnak tartom a kultúrát, a művészetet. És ebben társakra találtam a BKF fenntartóiban. Négy év alatt a BKF művészeti képzésén 12 alapszakot  és 5 mesterszakot akkreditáltattunk. És úton a hatodik  mesterszakunk akkreditációja is. A szakok számát és változatosságát tekintve a legnagyobb művészeti felsőoktatási intézmény vagyunk az országban. Erős a tanári karunk, és a diákjaink sikert sikerre halmoznak.  

 - A most lezajlott Buborék Fesztivál annak a demonstrációja volt, hogy mi történik a főiskolán?

- A Buborék Fesztivál része az országos dizájn hétnek. Azért ez a neve, mert a buborék könnyed, csillogó és vonzó, ha pedig két vagy több buborék összetalálkozik, akkor rendszert alkotnak. És minket pontosan az érdekel, hogy a különböző művészeti ágak hogyan tudnak együttműködni.

 - Egészen kivirult, amikor erről beszélt. Ez jelentheti azt, hogy már soha nem lesz tévéműsora, nagyon jól elvan a főiskolán?

- Nem hiányzik a tévézés. Újabb regényt szeretnék írni; lubickolok a fickió írásban. És amíg a BKF-en építkezni tudunk - egy olyan közegben, ahol ezt kevesen mondhatják  el magukról -, addig azt is élvezni fogom.

Szerző

Újabb felvétel a Fidesz bajai módszeréről

Publikálás dátuma
2013.10.09. 07:17
Karácsony Gergely és Harangozó Tamás értékel FOTÓ: BIELIK ISTVÁN
Csalóknak nincs helye a demokráciában - jelentette ki hétfőn a bajai választással kapcsolatos újabb hangfelvételre utalva Harangozó Tamás az MSZP elnökségi tagja és Karácsony Gergely az Együtt PM képviselője közösen tartott sajtótájékoztatójukon. Az Együtt-PM politikusa arról beszélt, hogy az Egyenlítő blogon frissen nyilvánosságra hozott felvételen egy párbeszédben elhangzik: a bajai módszert a hamarosan következő fóti időközi önkormányzati választáson is alkalmazni akarják, továbbá a választóknak "a Fidesz segít, ad tűzifát".

Harangozó Tamás, az MSZP elnökségi tagja az eddig történtekkel, illetve a most nyilvánosságra került felvétellel kapcsolatban Orbán Viktort arra szólította fel, hogy nyilvánítson véleményt a "rendszerszintű" fideszes választási csalásokról. Határolódjon el, vagy ha ez nem történik meg, akkor az mindenki számára világossá teszi, hogy "a Fidesz a csalók pártja".
Zsigó Róbert, Baja fideszes polgármestere tegnap azt állította, hogy a helyi önkormányzat a rászorulóknak szokott szociális tűzifát osztani, nem pedig a rá szavazóknak. Zsigó szerint "a bukott baloldal" képtelen tisztességesen kampányolni és tisztességesen veszíteni is, csak "vergődnek a mondvacsinált hazugságokban és rágalmakban, miközben ők maguk már Bajára szállították az erőszakos gyűlöletkampányukat".

Eközben a helyi választási bizottság elutasította azt a beadványt, amely annak megállapítását kérte, hogy a Fidesz a bajai időközi választással kapcsolatban megszegte a választási eljárási törvényt, mert "hamis állításokkal" próbálták befolyásolni hangosbemondón a választókat. A kifogást az Index egyik múlt heti cikkéhez csatolt videofelvétel alapján nyújtották be. Ebből kiderül, hogy Kovács Csabának, a helyi Fidesz jelöltjének arcképével és a párt logójával díszített autókról egyebek mellett azt ismétlik: "Na hagyja magát megfélemlíteni! Ne hagyja, hogy átverjék és üldözzék! Ne féljen Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy embereitől! Ne higgyen a gyűlöletet keltő Teket Melindának és társainak! A Fidesz megvédi Önt!" A bizottság szerint a kifogásban sérelmezett magatartás nem kapcsolódik a választási eljárási törvényben meghatározott, a választás tisztaságának megóvására, a választási csalás megakadályozására vonatkozó alapelvhez, illetve annak megsértéséhez. Ugyanakkor azt is megállapítják, hogy a felvételen elhangzottak alkalmasak lehetnek a jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségéről, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló választási alapelvek megsértésére, de hozzáteszik, hogy ezt a kifogást tevőnek kell bizonyítani.

A 444.hu riportereinek az ismétlésre kötelezett 32-es szavazókörben kampányoló Kovács Csaba azt mondta: nincs véleménye az előző szavazással kapcsolatos bírósági ítéletről, semmit sem gondol arról, hogy a bíróság szerint szervezetten szállították az embereket, a hangos autókra pedig nincs befolyása, ez a kampányfőnöke területe. Teket Melinda, a demokratikus ellenzék jelöltje vasárnap este lapunknak azt mondta: háborús hangulat uralkodik Baján. A Fidesz hangszórókkal felszerelt furgonokat bérelt, hogy a baloldal jelöltjét minél hatásosabban mocskolhassa, emellett őt titokzatos autók követik kampánykörútján. A járművekben más városból Bajára érkezett egyetemisták ülnek, akik a város tulajdonában lévő szállón laknak és az a feladatuk, hogy a baloldal jelöltjét kamerázzák. Teket azt is elmondta, hogy lassan kezdenek ezekkel a fiatalokkal összebarátkozni.
A szocialista Szanyi Tibor tegnap arra szólította fel a kormányt, hogy közpénzből ne kampányoljon. Az MSZP elnökségi tagja arra kérte Áder Jánost, aki egy hónapja a kampánnyal kapcsolatban "bölcs önmérsékletre" intette a pártokat, hogy "tegyen rendet az elvtársai sorában". Erre azért is szükség van, mert az elmúlt hónapban az Orbán-kormány szinte semmi mással nem foglalkozott, mint "politikai ellenfeleinek ócsárolásával, valamint ennek árnyékában a nyakló nélküli harácsolással, majd megállapította, hogy Magyarország jobban teljesít - nekik!" - fogalmazott Szanyi.

Szerző

Lázár és hivatala már nem olvas Népszavát

Publikálás dátuma
2013.10.09. 07:05

Lemondta az eddig járatott nyolc darab Népszavát a Miniszterelnökség - erről a Magyar Posta mint terjesztő tájékoztatta lapunkat. A Lázár János által vezetett hivatal azt követően döntött erről, hogy megírtuk: kötelezővé tették, hogy a dolgozók 7:30-tól 17:30-ig, vagyis naponta 10 órát dolgozzanak túlórapénz nélkül. Emellett esti, hétvégi és ünnepnapokra szóló ügyeletre is kötelezik az alkalmazottakat, szintén pluszpénz vagy szabadnap nélkül.

Dolgozóktól származó információinkat nem cáfolta, sőt megerősítette a Miniszterelnökség, ennek ellenére "bojkottálja" lapunkat. A Lázár vezette hivatal szerint "nyilvánvaló politikai célzattal, névtelen köztisztviselők mögé bújva" próbáltunk nem létező feszültséget gerjeszteni a munkarenddel kapcsolatban. Úgy vélték, a Népszava "erősen fájlalja", hogy a központi szervezetben dolgozó munkatársak lelkiismeretesen teszik a dolgukat. Kijelentették azt is, hogy az ott dolgozóknak "a kormányfő támogatása megtiszteltetés". Szerettük volna megtudni, hogy a Miniszterelnökség hány darab Magyar Nemzetre, Magyar Hírlapra és Népszabadságra fizetett elő. Mivel a kormány az adófizetők pénzéből járatja a lapokat, ezek közérdekű adatok. A Magyar Posta azonban csak annyit válaszolt: "a korrekt partneri viszonyt minden ügyfele esetében elsődlegesnek tartja, ezért nem ad ki információkat a szerződés részleteiről".

Közben a Demokratikus Koalíció tegnap kiállt lapunk mellett. Emlékeztettek arra, hogy öt éve Gyurcsány Ferenc arra kérte a kormányintézményeket, mondják le a Magyar Hírlapot, ennek oka azonban nem az volt, hogy a lap bírálta a kormányt, hanem Bayer Zsolt rasszista, uszító cikkének közzététele. (Bayer, Marian Cozma veszprémi kézilabdázó meggyilkolásával kapcsolatban egyebek között cigánybűnözésről írt). A DK kifejtette: náci szellemiségű lapokat adófizetők pénzéből ne fizessen elő egy demokratikus ország kormánya. Ellenzéki lapok olvasása ezzel szemben nemhogy joga, hanem egyenesen munkaköri kötelessége valamennyi kormánypárti politikusnak és hivatalnoknak - tette hozzá a párt. A DK már a munkavállalók jogainak törvénybe iktatott csorbítását is elfogadhatatlannak tartotta. Végképp tűrhetetlen, hogy a kormány még e törvényes rendelkezéseket se tartsa magára nézve kötelezőnek. "Az viszont, hogy az erről hírt adó újságon még bosszút is áll, nevetséges lenne, ha nem volna siralmas" - fogalmaztak.

Szerző