Zárvány maradt a magyar demokráciából egy ötvenfős budapesti moziban

A Fekete Doboz egyedülálló, csaknem háromezer órányi felvételt tartalmazó gyűjteményéből vászonra kerülő krónikák az 1988 és 1996 közötti időszakot örökítették meg.

Elbert Márta és Jávor István, ketten a Fekete Doboz alapítói közül

Anyák, fények, árnyékok

Egy ház, amely lassan összemegy, fények, amelyek pontosan oda esnek, ahová kell – Mario Banushi MAMI című előadása az élet körforgásának és őrzőinek színpadi rítusa.

Meztelen női és férfitestek, szerelmi jelenetek, finom, lassan áradó ölelések, minden valódi testiség nélkül

Líra és muzsika – Czigány György halálára

Kilencvennégy éves korában elhunyt Czigány György, József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész.

1931–2026

„A kapitalizmus nem feltétlenül mindenható, szükségszerű és magától értetődő”

Ha azt gondolom, most nincs fontosabb, mint nézni, ahogy egy bab csírázik – és ezzel a gondolattal nem maradok egyedül –, akkor az érvényes színház – mondja Varsányi Péter, aki Fodor Orsolyával terepasztalra teszi a kapitalizmust a Capitalism for Children című előadásukban.

„Alig beszélünk a kapitalizmusról, miközben szinte semmiről nem tudunk anélkül beszélni.”

Eszmények és sokféleség

Albert Anker, Ferdinand Hodler, Giovanni Segantini, Giovanni és Augusto Giacometti a Szépművészetiben: először mutatkozik be Svájc határain kívül Christoph Blocher magángyűjteménye hatvan kiemelkedő alkotással. 

Albert Anker festményei: Kisfiú tízórai szünetben (1897), Krumplihámozó lány (1886), Lány két kiscicával (1888)

Antiszemita, neonáci megnyilvánulásai miatt kitiltották Kanye Westet az Egyesült Királyságból

A rapper villámgyorsan egységet, békét és szeretetet kezdett hirdetni. 

Meghalt Czigány György

1931-2026

Hidegvér, szív, világbéke: húszéves a sikerrecept, amelyet nem használunk

Kis magyar körkép a kampánydalokról.

A Roxette Listen to your heartja úgy az egyik legismertebb magyar kampánydal, hogy eredetileg a párkapcsolati dilemmákról szóló szám volt egy svéd előadó angol nyelvű előadásában

Elég hülye országban élünk, a kétfarkúak már nem viccesek, helyettük Orbán Viktor lett az

Szombaton miniszterelnöki hasonmásversenyt rendeztek Budapesten. Narancssárga Orbán-mellszobrocskát is lehetett nyerni.

Két estén át keresték Spiró György életművének legfontosabb állomásait az író 80. születésnapja alkalmából

Spiróizmus. 

„Idegenül érzem magam a színpadon. Csak megszerették a népek, először az író arcát a borítón, aztán meg a felolvasásokat” − Spiró György hétfő este a Müpa Fesztivál Színházának a színpadán

„Az egész magyar társadalom azt választotta, hogy enged a sötét erőknek, a gyávaságnak, a felelősséghárításnak”

Hiába gondolkodik űrhajókban és páncélos lovagokban, Magyarországon egy politikai családi kör határozza meg azt, hogy ki készíthet filmet és ki nem. Pálfi György Görögországban forgatott filmje, a Tyúk a legújabb válasza a világ igazságtalanságaira. 

„Pjotr és én barátok vagyunk” – dalba foglalta Péter és Szergej különleges kapcsolatát a Carson Coma

„Ha rosszalkodunk, egymás fülébe halkan titkokat súgunk” – csendül fel a dalban, amelyben a Tisza Párt Gundalf művésznéven ismertté vált informatikusa is előkerül. 

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter nevethet a végén?

Könyvben lapult a tízmilliós Dylan-relikvia

Egy könyvkereskedő óvatlanul átfutott egy mindössze húszoldalas Ginsberg-kötetet.

Bob Dylajn az egyik 1980-as koncertjén

Meghalt Radnóti Zsuzsa

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény István özvegye 88 éves volt. 

„Mégiscsak a bukásaink tesznek minket egyedivé”

2075-ben egy kislány szemtanúja lesz annak, ahogy egy szivárványruhába öltözött titokzatos fiú az égből aláesik. A fiú egy idilli, távoli jövőből érkezik, ahol az időutazás lehetséges. A kislány menedéket nyújt neki, és mindent megtesz, hogy segítsen visszatérni a saját korába. Az Oscar jelölt Arco – Fiú a jövőből rendezője, Ugo Bienvenu a párizsi Unifrance Rendezvous-on adott exkluzív interjút a Népszavának.

„Harcolok a mesterséges intelligencia értelmetlen vagy lustaságból való felhasználása ellen”

Szörnyű panoptikum

Marxtőkéje Vidnyánszky Attila rendezésben a Nemzeti Színházban sok kérdést, ellentmondást felvet, sok mindennel szembesít, mégis olyan, mintha elsősorban egy prekoncepció bizonyítására lenne hivatott.

Marx, Engels, Lenin, Sztálin és Rákosi egy padon. Rátóti Zoltán, Vecsei H. Miklós, Rácz József, Fehér László és Köleséri Sándor

A művész és a polgár – Búcsú Nádasdy Ádámtól

A nyelvész, költő, műfordító 79 éves korában hunyt el.

Kánonkényszerítők – Így szállta meg a Fidesz 16 év alatt a kultúrát

Miközben ideológiai útmutatást adtak, a szabad alkotásokat nemigen támogatták az elmúlt tizenhat év Orbán-kormányai.

Hazatérés a fény otthonába

Kertész, Capa és Moholy-Nagy képei az egykori egri ortodox zsinagógában nemcsak három életművet hoznak párbeszédbe, hanem önreflexióra is késztetik a látogatót.

Robert Capa: A milicista halála képének igazsága nem vitatható

Meghalt Nádasdy Ádám

A nyelvész, költő, műfordító 79 éves volt.

A szerző és az ember

Az irodalom mégiscsak a világ legfontosabb dolgai közé tartozik – győzi meg olvasóit Károlyi Csaba irodalomkritikus új kötete.

„Interjút csak akkor készítek, ha valami, valaki tényleg érdekel. Az interjú akkor lesz jó, ha érzi az olvasó, hogy a kérdező és a válaszoló akar valami személyeset mondani, és van is mondandójuk egymás számára”

Textilbe szőtt politika: hányan vettetek fel kokárdát idén március 15-én?

Orbán Viktor fiatalkori képmásával is találkozhatunk Tóth Lala textilművész tárlatán.

Tóth Lala a Trikolór visszasajátítása című művével

Búcsú az Aurórától

Tizenegy év után, turbulens szórakoztatóipari környezetben szűnik meg a budapesti kulturális élet hibridje a Józsefvárosban.

„Maga a kulturális élet is romlik azáltal, hogy az efféle közösségi terek megszűnnek: gátat szab nemcsak a zenei élet, hanem a közönség sokszínűségének is”

Pert indított a pécsi Janus Pannonius Múzeum Lázár János tárcája ellen a több ezer Zsolnay-műtárgy miatt

A JPM szerint a miniszter határozata veszélyezteti a pécsi Zsolnay-örökség integritását és a közgyűjtemény egységét.

Lázár János tárcavezető szidja
a bírákat is

Eposzi kavalkád

Homérosz alakjáról és elveszett művekről is mesélt Karsai György filológus rendhagyó irodalmi előadásában.

Karsai György az előadásában a homé­roszi eposzok utóéletéről is beszélt, például Márai Sándor 1952-es Béke Ithakában és Margaret Atwood 2005-ös Pénelopeia című regényeiről

Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma két tagja és Laár András is ott lesz a Rendszerbontó Nagykoncerten

Újabb 14 előadó csatlakozott a Puzsér Róbert nevével fémjelzett Polgári Ellenállás szervezte eseményhez. Két nappal a parlamenti választás előtt több mint 40 előadó lép fel a Hősök terén.

Krúbi - Korábbi felvétel

Átvette Krasznahorkai László a személyesen neki alapított elismerést

A Nobel-díjas író korábban novellát írt az Akropoliszon szerzett élményeiről.

Krasznahorkai László és Haris Doukas athéni főpolgármester Athénban március 26-án

Megidézik az aranykort – Ryan Gosling remekel az év eddigi legnagyobb bombameglepetésében

A látvány és a dramaturgia egyaránt klappol, az egész produkció olyan, mint a jó bor – egyensúlyban van.

Gosling remekel az év eddigi legnagyobb bombameglepetésében

Kő árulkodik a méltóságról

„Szerettünk volna egy emléktáblát elhelyezni a házra, ahol élt, de a ház lakói sajnos mindig leszavazták ezt a kezdeményezésünket. Ezért gondoltuk azt, hogy akkor legalább egy botlatókövet szenteljünk az emlékének” – mondta el lapunknak Mayer Arnold unokája, Mayer Gábor. 

Francia művészeti érdemrenddel tüntették ki Enyedi Ildikót

Az elismerést Párizsban Costa-Gavras Oscar-díjas rendező adta át szerda este, a Csendes barát franciaországi bemutatója előtt.

Enyedi Ildikó – korábbi felvétel
  • Választás 2026
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang
  • Hirdetések
  • Hírlevél