Hogy mi a normális, az igen relatív, de hogy nem egészséges, az egészen bizonyos - a fenti kérdésekre adott válaszoknak ez a legfőbb konklúziója, legalábbis Dr. Osváth Péter, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karának adjunktusa szerint az ilyen embert próbáló távok nem az egészségmegőrzésről szólnak. Hanem hogy mire képes a homo sapiens? Hogy hol vannak a határaim?
"Aki ultratávok leküzdésére vállalkozik, speciális személyiségjegyekkel rendelkezik. 246 kilométert egyhuzamban nem mindenki tud lefutni. Ehhez a szervezetet természetesen fel kell készíteni, de önmagában ez nem elégséges. Nem elég a szorgalom, az elhivatottság. Speciális anyagcsereháttér szükséges, megfelelő izomzat és ízületek kellenek hozzá, nagyfokú monotónia tűrés. És kell hozzá valami önsanyargatásra való hajlam is. Akik ilyen extrém teljesítményeket visznek végbe, érdekes módon nem a sikert, nem is a hírnevet keresik, hanem mindenekelőtt önmaguknak akarnak megfelelni".
Néhány évvel ezelőtt az ultratriatlon-táv végigszenvedése is elképedést váltott ki a közvéleményből. A 3,8 km úszás és 180 km kerékpározás után egy komplett maraton-futás (42 km) vár az "elvetemültekre". 2006-ban, Mexikóban valakinek kipattant a fejéből az a remek ötlet, hogy jó, jó, fárasztó a triatlon, de nem eléggé. Csináljunk olyat, hogy egy nap: egy ultratriatlon! Mindezt mondjuk tízszer. Valakinek ez is kevés volt.
Az idén először bonyolítottak le olyan versenyt, ahol 30-szor kell leküzdeni az ultratávot. Egy hónapon át, minden áldott nap! Az olaszországi Lonato de Gardában 21-en vállalkoztak a feladatra, de csak nyolcan teljesítették a viadalt. A győri Rokob József mögött másodikként a komáromi Szőnyi Ferenc érkezett a célba. Általában valamelyikük nyerte a napot. Amíg kettejük között a 30. nap végére két óra volt csupán a különbség, addig a harmadik helyezett svéd Greger Sundinra több mint 20 órát vertek összetettben.
Mire célba értek, 6774 km-et tettek meg fizikai és szellemi erőfeszítésüknek köszönhetően. Viszonyításként, hogy ez mit is jelent: a világ leghosszabb folyója a Nílus. Az 6685 km hosszú. A kínai nagy fal még ennél is rövidebb: 6400 km-en keresztül húzódik Ázsián keresztül. "Gondoljuk csak el - folytatta Osváth -, ilyen mennyiségű mozgás milyen terhet ró a szervezetre? Például a szívre. Könnyebben következhet be hirtelen szívhalál. Mit kell kiállnia az izomzatnak, az ízületeknek, főleg hogy utóbbi a leggyengébb pontja a testünknek. Állandó súrlódásnak, kopásnak van kitéve, hamarabb jelentkezhetnek gyulladások."
A szakember elmondta, helyteleníti, amikor a sajtó követendő példaként számol be ezekről az extrém teljesítményekről. Elgondolni is rossz, milyen mennyiségű edzésmunkát végeznek el az ultratávok leküzdői. Noha a test egészen fiatalon eléri teljesítőképessége csúcsát, inkább a 35-40 éves korosztály vesz részt ezeken a viadalokon, mert addigra érik meg az ember pszichésen az efféle feladatokra. Csakhogy arra nem gondolnak, hogy a testük gyorsabban elhasználódik, s hatvanas éveikbe lépve nehezebben kászálódnak majd ki a székből. "Ennek a bekövetkezése nem törvényszerű, de sanszos" - szögezte le Osváth.
"Szokás megkérdezni a hegymászókat, miért éreznek késztetést felmenni a csúcsra? Azt felelik: mert ott volt - kezdte megvilágítani az extrém sportolók indíttatását Lénárt Ágota sportpszichológus, a Semmelweis Egyetem tanszékvezető docense. - Ilyen esetben arról van szó, hogy készség és a kihívás egyensúlyban van egymással. Ha azt érzem, meg tudok birkózni a feladattal, akkor bátran belevágok."
Magyarán ezek az emberek különleges teljesítményre képesek, tehát különlegesen fárasztó feladatokra vállalkoznak. A psziché edzése legalább annyira fontos, mint a testté. Lénárt Ágota segítette annak a Lubics Szilviának a felkészülését, aki szeptember végén a nők között a leggyorsabban futotta le Spárta és Athén közötti 246 km-et. 28 óra elteltével ért célba…
"Korábbi versenyei tanulságait feldolgozva finomítottunk mind fizikai, mind mentális felkészítésén. Szilvinek föl volt rajzolva az útvonalterv, mikor mit kell csinálnia, hogyan kell beosztani az erejét, mikor pihenhet - ez nem megállást jelent, hanem hogy miként tartalékolj az erejét -, mikor ihat. Nagyon sokszor elpróbálta a komplett versenyt." Lubics utóbb elmondta, pulzusmérője már a verseny kezdetén fölmondta a szolgálatot, de mégsem lett úrrá rajta a pánik. Lénárt szerint ez nagyban az úgynevezett mentáltréningnek volt köszönhető. A stressz tűrő képessége sokat javult. Mire képes az emberi szervezet? Bír ennél is többet?
Osváth így felelt: "Évtizedekkel korábban is azt hittük, nincs tovább, ennél gyorsabb, erősebb nem lehet az ember. És mégis minduntalan születnek a világcsúcsok. Nagyon ritka az olyan rekord, mint a csehszlovák Jarmila Kratochvílováé, akinek 800 méteres síkfutó csúcsa 1983 óta mindmáig érvényben van. Fejlődés mutatkozik edzéselméletben, infrastruktúrákban - Berlinben még salakon futottak, ma modern rekortánon -, jobbak a cipők és mezek, segítenek a tudományos módszerekkel összeállított étrendek, s persze nem elhanyagolható a kémia fejlődése sem. A dopping szintén folyamatosan fejlődik, egyre hatékonyabb szerek kerülnek ki a laboratóriumokból. Közeledik a géndopping időszaka. Létezik egy úgynevezett myostatin nevű enzim, aminek az egészséges izomzat gyarapodásának kordában tartása a szerepe. Az orvostudomány ma már képes blokkolni ennek a működését. Állatkísérletek során egészen extrém izomméretű egyedeket hoztak létre. Ha ezt az embernél megcsinálják, beláthatatlan, milyen külsejű emberek alakulnak ki. Mint a Marvel képregények zöld hűse, Hihetetlen Hulk. Én nem szeretnék egy ilyen korban élni."
Ez talán odébb van, ám ahogy a mellékelt ábra is mutatja: szuperemberek már ma is köztünk járnak
