- A megosztottság, a gyűlölet a házi démonunk

- Azt mondta, hogy a világban meglehetősen keveset foglalkoznak a fontos dolgokkal, a szerelemmel, szeretettel, barátsággal, helyette dúl az agresszió, és a politika sem tölt be túl dicsőséges szerepet. Ellentétpárnak gondolja a szeretetet és a politikát?
- Távolabbról kell indítanunk. Engem ezoterikus írónak vélnek. Ami értelmetlenség. Az ezotéria azt jelenti, hogy a legbelső kör. Úgy is mondhatnánk, hogy a lélek legmélye. Nehéz hozzáférni. Ha végignézi akár csak a magyar irodalmat, nem talál olyan jelentős alkotót, az  Ómagyar Mária-siralomtól Weöres Sándorig, akinek a műveiben ne lennének ezoterikus elemek. Ez azt jelenti, hogy a lélek legmélyét a nagy írások mindig érintik.

- Az, hogy ezoterikus írónak tartják, az ön számára skatulya is.
- Igen, értelmetlen skatulya. Az álomfalást, az élet elhazudását, a menekülést a valóság elől értik alatta.

- Állítólag már fiatalkorában rájött, hogy a világ rossz irányba megy, rengeteg a mocsok. Végül is a háború idején volt kisgyerek. Sok kegyetlenséget, ostobaságot látott. Ekkor elhatározta, hogy a saját belső körét, harmóniáját fogja megteremteni. Ez nem menekülés a világtól?
- Ez nem elhatározás kérdése volt. Kerestem a belső okát annak, hogy miért ilyen a világ. Bármennyire drámai volt a II. világháború, kisgyerekként sokkal boldogabb voltam, mint most. A csodálatos anyám körül örökké derű volt. Nagy, bölcs lélek volt, meg tudott védeni minden veszedelemtől, derűvé tudta oldani a poklot. Én pedig kerestem a gonoszságnak, az embertelenségnek az okát.

- A lélekben találta meg?
- A lélek legmélyén, és ez már ezotéria.

- Nem történelmi és gazdasági okok jelentik a fő tényezőket?
- Azok is. Az ezotéria a világ bőre, a legfölső szint. A történelmet, ami különböző politikai áramlatok dulakodása a felszínen, mindig determinálja az a bizonyos legbelső, ezt úgy hívjuk, hogy kollektív tudattalan, ami a felszínre akar törni. Ebből lesz az, amiből a politikusok élnek. Napóleon azt mondta, a sors a politika. De ezt csak addig mondta, amíg nyerő szériában volt. Abban a pillanatban, hogy Szent Ilona szigetére került, kihullottak a fogai, gyomorbeteg lett, és rájött, hogy egy senki, vagyis elkezdte élni az ember sorsát, megtapasztalta, hogy a sors nem a politika. Jóval mélyebben van. A politikát a kollektív tudattalan csinálja, és nem egy-két hülye ember. A fasizmust nem egyedül Hitler csinálta, hanem sok millió ember tudattalanja jött a felszínre. A német fasizmus ott élt az emberi lélekben.

- Azt állítja, hogy az embereknek mélyen a lelkükben olyan gyilkos agresszió rejtőzött, amit Hitler csak felszínre hozott?
- Igen. Médiuma, eszköze volt az embereknek.

- Vagyis nem az volt az ok, hogy tömegek iszonyúan elszegényedtek, már csak a csodában hihettek…?
- Ez volt a külső ok.

- Nem ígéreteknek dőltek be?
- Kérdezem öntől, attól, hogy szegény, kijönnek az emberből ilyen szörnyűségek? Volt egy elképesztő jelenet - Szabó István filmrendező hívta fel rá a figyelmemet -, amikor Hitler megszállta Ausztriát. A Führer föl-alá járt egy hosszú erkélyen, mint a tigris, és még nem tudta, hogy mit mond. Úgy viselkedett, mint egy médium. Meg akarta érezni, ami a tömegben ott volt, és amikor megérezte, beszélni kezdett, hirtelen felüvöltött, és vele ordított másfél millió ember. Kihozta, ami azokban az emberekben rejlett, és amiből lett a II. világháború. Mindazt a rémséget, ami bekövetkezett, nem egy ember csinálta. Sajnos, az emberi lélekben rejlő erők törtek a felszínre.

- Most, amikor sikerült kettészakítani az országot, és bizonyos tekintetben elindultunk egyfajta diktatúra felé, akkor ön szerint mi történik?
- Ez az ország kettészakadt állapotban volt, mióta élek. Már István idején így volt ez.

- A keresztény-pogány ellentétre gondol?
- Így is nevezhetjük. Egy ősi tradícióhoz való ragaszkodás, a nem Nyugathoz való tartozás mélységes ösztöne állt szembe a nyugati kereszténységhez, a Német-Római Császársághoz tartozás őrületes drámájával. Az ország egyharmada pusztult el akkor ebben a rettenetes öngyűlöletben. Ez nem hitvita, hanem belső meghasonlás volt, ami a lélek mélyén élt. És keresztülhúzódik a magyar történelmen, hol úgy jelenik meg, mint kuruc-labanc, néha úgy, mint urbánus és népies ellentét. Számtalan formát és maszkot ölt, de az a fajta hasadtság, ami már megmutatkozott Koppány és István között, a mai napig tart.

- Foglalkozik napi politikával? Nézi a híradót, olvas híreket, vagy menekül ezektől?
- Semmitől nem menekülök. Naprakészen informált vagyok. De nem az érdekel, hogy mit mondanak a politikusok, mert ez teljesen lényegtelen. Igyekszem meglátni azokat a belső, lelki erőket, amik az embereket mozgatják.

- És ami most történik az országban, arról mit tud mondani?
- Jelen pillanatban az a Koppányhoz tartozó szellemiség kerekedett felül, ami nem tudja elfogadni a Nyugathoz tartozás kritériumát. Azért nem foglalkozom politikával, mert a politikus által kimondott mondat mögött rendszerint egészen másfajta intenció van. Én még hallgattam Horthyt, Hitlert, Rákosit, Kádárt. Sohasem azt mondták, ami éppen volt. A rádióban pont az hangzott el, hogy "diadalmasan visszavertük az orosz csapatokat", és akkor hirtelen kinyílt a bunkerunk ajtaja, ott állt egy orosz katona. Közben a propaganda pedig azt hirdette, hogy győztünk.

- Miért veszik ezt be mindig az emberek?
- Nem beveszik, hanem bennük van.

- Az van bennünk, hogy magunk előtt is le kell hazudni a valóságot?
- Van egy jézusi mondat, ami szerint semmi kívülről való meg nem fertőzheti az embert. Csak ami benne van.

- Churchill-t miért választották meg, amikor szenvedést, vért és könnyeket ígért? A magyarokban más van, mint az angolokban?
- Más, bár az angolokban sincs jobb. Az elmúlt évszázadokban, mint gyarmatosítók borzalmasan, szörnyen viselkedtek, riasztó démon jött ki belőlük. Más démon él egy amerikaiban, egy franciában, más egy angolban. Nekünk a megosztottság, a gyűlölet a házi démonunk, amivel viaskodunk. Mostanában arról is szó van, hogy összeomlik-e Amerika, vagy sem, és ezzel előidézik-e az univerzális válságot? Nekik is megvan az életveszélyes démonuk, az aznapi pénzérdekeken kívül sokukat semmi nem érdekli. Mindennek egyetlenegy központi célja van, a pénz.

- Nálunk mi a fontos?
- Most már sajnos nálunk is ez. Amikor ez monomániává lesz, hallatlanul veszedelmessé válik. A világ rossz felé megy. Ezért is írtam, többek között, ezt a könyvet.

- Egy párt alkotó férfi és nő, vagy akár egy család, ki tudja magát vonni a rossz hatások alól? Nem arról van szó, hogy mifelénk túl gyakran gyalogol bele a történelem az emberek magánéletébe is?
- Most ezt lefordítom az én nyelvemre, ha megengedi. Nem a történelem gyalogol bele, hanem az a kollektív tudattalan, amiből az egyén nem tud kimaradni. Amikor megszületik, nemcsak egyéni sorsot vállal, nem csupán saját magát kell megélnie, hanem meg kell élnie annak a kollektívumnak a drámáját, amibe belekerült. Meg kell élnie a családja, a népe, az országa drámáját. A világ mindig belegyalogol a szeretetbe, szerelembe, szét akarja dúlni. Az életem lényege, hogy a kollektívum erejét fölfedezzem magamban, hisz én se vagyok különb. Ismerem ezeket a démonokat, nem azért, mert kívül láttam őket, hanem, mert ott vannak bennem. Az a kérdés, hogyan tudom ezt földolgozni magamban, és megvédeni legalább azokat, akiket szeretek. Ez az én életemben eddig hál' Istennek, sikerült. 1955-ben találkoztam a szerelmemmel, és most is vele élek. Igazi szerelmekbe nem tud belegyalogolni a történelem.

- Rómeó és Júliáé igazi, nagy, jelképes szerelem volt, mégis meg kellett halniuk a külső tényezők miatt.
- De a szerelmüket nem tudták legyőzni.

- Csak éppen előidézték a halálukat.
- Igen, de én hiszek valamiben, amire azt mondjuk, hogy halhatatlanság. Szerintem a nyúlfarknyi életünk nem végződik halállal.

- Azt állítja, hogy idáig szörnyű patriarchális társadalom volt, és úgy gondolja, hogy szinte minden rosszat a férfiak csináltak, így a háborút is, amikor nagyfiúk akartak lenni, kitört belőlük a démoni agresszió. A világot pedig a háború után az asszonyok tették rendbe, bekötötték a sebeket, ekkor bizonyos időre a férfiakból kisfiúk lettek, majd újra nagyfiúk akartak lenni, és megint előtérbe került a politika, az aljasság. De az is a véleménye, hogy most majd jobban előtérbe kerülnek a nők.
- Ez hatalmas téma, nem is fejeztem be ezzel a könyvemmel. Az a szellemiség, ami nem tudja a női princípiumot magához ölelni, elszakad tőle és képtelen az együttműködésre. Versenyben akar élni, a másik legyőzéséért létezik, fölül akar kerekedni. Hiányzik belőle az együttérzés, nem tud szeretni. Az, amit a marxizmus elidegenedésnek nevez, tipikus férfi produktum. Elidegenedni a másik embertől, csak azt szeretni a világból, amit én csináltam, és nem az Isten, a gépekben, a technikában, a komputerben jobban hinni, mint az eleven életben, és kirabolni az anyatermészetet, nem vezet semmi jóra.

- A gépek már nyilvánvalóan abszolút hozzánk tartoznak, nem lehet visszafordítani a történelem kerekét.
- Én most egy folyamatról beszélek. Ha a modern kor vívmányai nem tudnak találkozni az elfogadó, az együttműködő lénnyel, azzal a fajta szeretettel, amivel a természethez is hozzá kell nyúlni, ez az egyoldalúság démonizálódik. Dante azt mondja, hogy csak a nő tudja megemelni a férfilelket. Goethe szerint az örök nő vonz a magasba. Egész eszmei világom hatalmas magyar reprezentánsa Az ember tragédiája. Ez arról szól, hogy a világot a férfi csinálja. Történelmi korokról történelmi korokra megy Ádám, közben Éva lényegében statisztál. Majd a darab végén, amikor a férfi csődbe megy, öngyilkos akar lenni, a szakadék szélén áll, akkor jön Éva, és megmenti az emberiséget. Erről szól Madách ugyanúgy, mint a keresztény misztika, amelyik soha nem bánt kegyesen a nőkkel, hiszen szerinte Éva vitte bűnbe az emberiséget. De végül János apokalipszisében feltűnik a Napba öltözött asszony, aki elindul, hogy legyőzze a hétfejű, tízszarvú sárkányt. Az utolsó körben a női princípium, a Nagy Anya, mint megváltó jelenik meg. A férfi princípiumhoz tartozik még az ideologikusság, ami nő nélkül szintén bajba sodorja a világot. A női lelkület minden olyan eszmét, amiből nem lesz valóság, idegenkedve fogad. A férfi könnyen folytat gyilkos hitvitákat évtizedeken keresztül, és öl miatta embereket, holott nincs semmi alapja. Ezért idegen tőlem a politika, mert mint ideológia akarja magát meghatározni, és az ideológia mögött egészen másfajta valóság van, mint amiről beszél.

- Biztos, hogy ennyire különválik a férfi és a nő? Nincsenek egyre inkább férfias nők és nőies férfiak?
- De igen. A könyvemben sem két állatfajtáról, hanem két princípiumról beszélek. Mindkét nem tulajdonságait hordozzuk magunkban, ezért is vannak átfedések, van homoszexualitás, mert az emberi lélek alapvetően kétnemű. Büntetlenül nem lehet elfojtani magunkban a másik nemet.

- Egy elszegényedő országban élünk, ami tele van agresszióval, gyűlölettel, keserűséggel. Mit lehet itt tenni? Azt javasolja, hogy igyekezzünk begubózni a családunkba, próbáljuk egymást szeretni? Vagy ezeken a kis mikroklímákon kívül lenne messzebbható tennivalónk is?
- Ha a mikroklímáját nem tudja kialakítani, méltatlan arra, hogy akármilyen nagyobb körben is mozogjon.

- Nem voltak akár jelentős váteszek is, akik nagy dolgokat vittek végbe a történelemben, de egyáltalán nem volt rendben a magánéletük?
- A kínaiak azt mondják, ahhoz, hogy a világot megváltoztasd, először magadat kell megváltoztatni. Ha önmagadat megváltoztatod, meg tudod változtatni a családodat, ha a családodat megváltoztatod, akkor a törzsedet - ez egy régi mondás -, és utána az egész népedet. Minden belülről kifelé indul az én logikám szerint. Materialista logika; ahhoz, hogy az én lelkem rendben legyen, az egész világot át kell alakítani. Ezt azonban senki nem tudja megtenni. De a háborúban is rendben tudtam lenni lelki szempontból egy gödörben, ahol az anyámmal éltem, és olvadt hólevet ittam. Pillanatonként meg akartak ölni bennünket, és megerőszakolni az anyámat. De belőle mégis olyan derű áradt, hogy én rendben voltam. Akkor ma miért ne tudnám rendbe szedni magamat? Nem igaz, hogy az ember a világ áldozata. Csak akkor, ha hagyja magát áldozattá tenni. Ha pedig segíteni akar a világon, elsősorban magán kell segítenie, és akkor már tud erőt adni másoknak.