Csúfos - 8-1-es - vereségünkkel ismét bebizonyosodott: múlton való merengéssel; kurucos, huszáros magyarságunk, avagy a tenger morajlásának felidézésével; díszmagyarban, tengerésztiszti egyenruhában tetszelgő parádézással; az erkölcsről prédikálók kötelező hallgatásával, de még, az évenkénti gyakoriságú csalámbozás Alaptörvénybe iktatásával sem lehet csodát építeni. Élhető, szerethető Magyarországot teremteni.
Persze, mi magyarok még a múltidézésében is álságosak vagyunk. "De bezzeg a híres aranycsapat", nyúlunk vissza gyógyírként a múltba. De miről is beszélünk? A futball világbajnokságok történetében aranyérmet egyszer sem sikerült nyernünk! Döntősök viszont kétszer is voltunk. Így legfeljebb csak "aranyos" csapatról lenne jogunk álmokat szőni, de akkor kettővel kellene mindezt cselekednünk. Igaz, az 1938-as párizsi futballdöntő "ideológiája" legfeljebb a Horthy-rendszer bukását előkészítő legendára lenne elegendő. Ez viszont ma nem sikkes! Míg az 1954-es berniből tömegeket vonzó forradalmi tőkét lehetett mára kovácsolni.
A rendszerváltozás önfeledt révületében viszont - magyar identitásunkat sem meghazudtolva -, a 10-es mezből futballereklyét, személyéből élő legendát varázsolva, minden szégyenérzet nélkül "ültettük" 1993-ban néhány mérkőzésre a silány minőségű és "tartáshiányos" nemzeti válogatottunk szövetségi kapitányi székébe. Ma már azonban utca, tér, park, szobor, sportintézmény viselheti nevét, sőt még róla elnevezett futballakadémia is működhet hazánkban, hirdetve klasszisát, emberségét mindenütt a világban. Miközben a neve mögé bújva a magyar futballba pumpált milliárdok eltűnését igyekszünk tisztára mosni, legitimálni. De a legendás múlt szellemidézése ellenére a magyar csoda ismét elmaradt. A fiúk felkészületlenségét, játéktudásának hiányát még a csodákra képes "magyar szív" sem tudta ellensúlyozni. Többségük játékából nem csupán a szív, de a lélek és a test fizika felkészültsége is hiányzott. Természetesen mindezért ismét mások hibáztathatók: a románok elleni kudarc béklyóként nehezedett a fiúk lábára, megtörve magyarságukat, lelki-fizikai erejüket; másrészt hiányzott az ország-irányító jelenléte. Szívet-lelket melengető lelkesítő biztatása: velük és "együtt az ország"! Baj azonban most sincs. Az Alaptörvény hatodik módosítása akár a győzelem tényét is regisztrálhatja.
Mindennek ellenére - az önkormányzati adósságállomány állami átvállalását követően - megállíthatatlanul terjed és hódít "a minden településnek önálló futballstadiont és saját futballcsapatot" népi mozgalom. Bizonyságként: bár Budapest a közeli jövőben olimpiát ugyan még nem képes rendezni,de az ország felkészülten várja akármelyik futball VB megrendezési jogát ütőképes csapat hiányában is! Ilyenre azonban nincs is szükség. A rendező ország mindenképpen VB résztvevős, elkerülve ezzel a számunkra amúgy "megalázó" jellegű selejtezőkkel, pótselejtezőkkel való bajlódást.
És hogy mit szól mindehhez a bankolási költségek horribilis megsokszorozódása miatt szívéhez kapó magyar honpolgár? Az mellékes: "a választóknak a remény fontosabb, mint a tény".
