Természetesen egészen mindegy, hogy a Reformátusok Lapjának ad interjút ("Ha egyszer majd el kell számolnunk azzal, hogyan sáfárkodtunk az időnkkel, remélem, nem fogunk szégyenkezni e tekintetben sem."), vagy a londoni Chatham House-ban, a brit Királyi Külügyi Intézetben megjelentek előtt szónokol a magyar miniszterelnök ("Magyarország ma egy igazi laboratóriumként működik, a modern világ kihívásaira ugyanis hagyományos értékeken alapuló válaszokat próbál adni.") - a gondolati ív mindenütt hibátlan. A szóhasználat emelkedett, a stílus a reformkor legnagyobbjait idézi. Nemzet-, ország- és stadionépítő kormányunk fejének valóban nincs szégyenkezni valója, hiszen a morális kikezdhetetlenség, a szavahihetőség éppúgy sajátja, mint a mások tisztelete, a stratégiai gondolkodás, a nagylelkűség és a szerénység. Szerencsés nemzet az, akinek ilyen tökéletes vezetője van.
Hanem, ami a Magyarország feliratú laboratóriumot illeti, ott momentán elég nagy a kupleráj. Nem tudom, mennyit tartózkodik kísérleti alanyai között a laborvezető úr úgy ténylegesen, de nyitva ajtó- ablak, be lehet látni. Innen belülről úgy tűnik, hogy feldőltek a kémcsövek, szanaszét mindenféle petri-csészék, bűzös gázokat eregető lombikok, lopott tárgylemezek, sokat látott állami keverőedények hevernek. Körülöttük kétségbeesett, mutyi-emblémás, zavart munkatársak téblábolnak. Most egy pillanatra tegyük félre, hogy a laborvezető úr projektjét lélekben tizenötmillió, pénztárcailag tízmillió magyar állampolgár, valamint az Európai Unió finanszírozza. Tegyük félre, és a - Nemzeti Együttműködés Rendszerétől érthetően idegen - tényekre fókuszáljunk. Nos: három és fél év lötykölés, lepárlás, égetés után, a kísérletről - a jegyzőkönyvek tanúsága szerint -, nincsenek jó híreink.
Tudjuk persze, hogy a kísérletnek többféle kimenetele lehet: sikerült, részben sikerült, vagy nem sikerült. Laborunkban ez utóbbiról van szó, ettől még a kísérlet - kísérlet. Gyaníthatóan a laborvezető úr el méltóztatott unortodoxolni valamit. (Ezt az Almási téren kicsit karcosabban fogalmazzák meg a laborasszisztensek…) Képtelenség ugyanis hamis feltevésekkel, rosszminőségű anyagokkal, hamisított mérőeszközökkel, hazug tételekkel és tudatlan asszisztensekkel sikeres kísérletet folytatni. Rosszak, európai mértékkel pedig egyszerűen pocsékok a laboreredmények. Kicsit sokban van ugyan ez a kísérlet az országnak (pénzben), a lelkeknek (időben), de majd a stadionépítési projekt, meg a Szilícium völgyben a stadionoknál is gyorsabban épülő Széles-generátorok kirángatnak bennünket a canis merga-ból, és lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér.
Addig is, amíg szüret lesz: az egy főre jutó GDP tekintetében az országrangsorban, a Nemzetközi Valutaalap szíves közlése szerint, a 47. helyünket éppen csak megelőzi Antigua és Barbuda, követ minket Chile. A közmunkával erősen kozmetikázott munkanélküliségi ráta tekintetében Európa 27 országából a 19-ikek vagyunk, egy kevéssel megelőz bennünket Bulgária és Románia utcahosszal.
Még ugyanebben az eszmefuttatásban azt is mondta a laborvezető úr, hogy a politikai radikalizmus nem tekinthető hagyományos európai értéknek. Valószínű, hogy ez a nem egészen találó megfogalmazás úgy fordulhatott elő, hogy éppen KISZ-gyűlésen, vagy Fidesz-alapításon tetszett részt venni, amikor mondjuk Jászi Oszkár volt az egyetemi tananyag (Jászi Oszkár: Mi a radikalizmus, 1918; Erényi Tibor: Jobboldali radikalizmusok tegnap és ma, Napvilág Kiadó; KITSCHELT H.-MCGANN A.J. The Radical Right in Western Europe. Ann Arbor, University of Michigan Press, 1995.)
Na, most értjük, hogy egy laborvezetőnek nem kell semmilyen fokon ismernie az európai történelmet. De tényleg. És azt is értjük, hogy nem arra kell figyelmeznünk, amit mondani, hanem amit csinálni tetszik. Az meg ugye 2010-től (jó, már korábban is) hol fülkeforr, hol politika harc, hol nemzeti háború, nem beszélve az igen emelkedett esztergomi és bajai csörtékről, szóval minden ez, csak nem politikai radikalizmus. Tessék kicsit jobban körülnézni!
Szép volt, felemelő, ahogy a laborvezető úr hamisítatlan homlokráncolással és vállhúzással oda méltóztatott szólni Cameron úrnak, hogy "Hello Dave, do you hear what rumbling!?" David Cameron vélhetően éppen a dübörgéstől nem hallotta meg a kérdést. Az egyetlen dolog, amire a londoni látogatás kapcsán Európa felkapta a fejét, az a laborvezető úr azon fejtegetése, hogy az intézményi központú európai politizálás helyett a személyi központúnak kell elsőbbséget kapnia. Vagyis nem menedzselni kell egy államot, hanem kemény kézzel irányítani. Lehet persze megüzenni Európának, hogy kedvünkre való volna egy autokratikus szisztéma létrehozása, de Európa már átesett ezen a fertőzésen, és az immunrendszer védelmére kitűnő demokratikus eszközök állnak rendelkezésre. Vagyis csak ismét világossá vált, hogy "The King's naked"! A király meztelen.
Visszatérve a laborba: igazán nagy élmény volt a sok extrém kísérlet, a számtalan hókuszpókusz, durranás, elszíneződés, lefagyás és forralás. Sokat tanultunk belőle, de hogy "nem-e lehetne-e" egy másik kísérletbe fogni? Egy szolid, nyugodt, derűs környezetben, ahol a tudás és a teljesítmény kiszámítható eredményre vezet. Ahol nem a blöff, a mutyi, az elvárt hazudozás, a lenyúlás, az elvtelen igazodás és a fortélyos félelem a projekt alapja, hanem mondjuk olyan kissé megkopott európai értékek, mint a szolidaritás, a kreativitás és az együttműködés. Ahol a nagy és erős dolga, hogy adjon és segítsen, a kicsi és gyenge pedig válhasson erőssé. Most, hogy az egészségügy, az oktatás, a kultúra, és szinte valamennyi ágazat munkatársai, a magyar és idegen szívűek, továbbá a Békemenet érctorkai harsogva zúgják a szélnek határon innen és túl, hogy "Szeretünk Viktor!", kérjük, nagyrabecsüléssel kérjük, a laborvezető urat, hogy a továbbiakban ne az országgal méltóztasson kísérletezni! Hálás köszönet!
