Csehország;választás;

2013-10-27 16:25:00

Patthelyzet Csehországban

A nagy pártok súlyos vereségét, s politikai patthelyzetet eredményezett az előrehozott cseh parlamenti választás. Ugyan a szociáldemokraták a várakozásoknak megfelelően nyertek, alig több mint 20 százalékos eredményük minden várakozást alulmúlt. A legnagyobb vesztes a cseh belpolitikát húsz évig utaló Polgári Demokrata Párt (ODS), amely mindössze 7,72 százalékot szerzett. Előretört viszont a milliárdos vállalkozó, Andrej Babis pártja, az ANO. Nehéz lesz kormányt alakítani.

Új korszak kezdődött a cseh belpolitikában az előrehozott választással. Nem is hagyományos voksolást tartottak. Sokkal inkább népszavazás volt ez arról, hogyan is vélekednek az emberek a hagyományos pártokról. Az eredmény valósággal lesújtó. Az 59,4 százalékos részvételi arány a második legalacsonyabb az utóbbi húsz évben. Az ODS megbukott, de Karel Schwarzenberg volt külügyminiszter konzervatív pártjának, a TOP 09-nek sincs oka dicsekvésre 12 százalékos eredményével. A CSSD győzött ugyan, de a végeredmény bejelentése után inkább letörtség volt tapasztalható a CSSD háza táján is, hiszen az alig több mint húsz százalékos eredmény a szociáldemokraták legrosszabb eredménye a Cseh Köztársaság 1993-as függetlenné válása óta. Bohuslav Sobotka, a CSSD elnöke előzőleg 33 százalékos eredményből indult ki. Miközben a 2006-os választások után hírmagyarázók még úgy látták, hogy a brithez hasonló bipoláris politika honosodhat meg Csehországban, most ezzel éppen ellentétes folyamatnak lehetünk tanúi.

Bekerült a törvényhozásba három olyan tömörülés, amely nem volt tagja az előző parlamentnek, az ANO, a Kereszténydemokrata KDU-CSL, valamint a Virradat nevű párt. Harmadik helyen végeztek a kommunisták 15 százalékkal. Az ANO mindössze három mandátummal szerzett kevesebbet a szociáldemokratáknál.

Különösen figyelemreméltó a kommunisták és a Virradat szereplése. Két olyan pártról van szó, amelyek nem nevezhetőek a parlamentáris demokrácia nagy híveinek. A KSCM a rendszerváltás óta nem újult meg, olyan jelöltje is bekerül a következő parlamentbe, aki még ma is sztálinista ideológiát képvisel. A japán gyökerekkel rendelkező, Tomio Okamura-fémjelezte Virradat egészen sajátos képződmény: a párt szerint minden kérdésben közvetlen népszavazással kell dönteni, még arról is, hogy az egyes pozíciókat ki töltse be. Programja kísértetiesen hasonlít az olaszországi, Beppe Grillo-vezette Öt Csillag Mozgaloméhoz (M5S).

Milos Zeman elnök sem lelkendezhetett a végeredmény láttán. Az államfő márciusi beiktatása óta minden erejével azon volt, hogy a háttérből irányíthassa a belpolitikát. A korrupciós botrányba keveredett Petr Necas kormányának bukása lehetőséget is adott számára arra, hogy Jirí Rusnok ideiglenes kormányfő személyében a saját jelöltjét ültesse a miniszterelnöki székbe. Ugyan a Rusnok-kabinet nem kapott többséget a parlamentben, július óta teljhatalommal irányíthatja az ország ügyeit. Fontos kérdésekben dönthetett, felelős pozíciókban lévő személyeket mentett fel. Csehországban sokan arról beszéltek, hogy az ország államformája mintha elnöki köztársaság lenne, s nem parlamentáris demokrácia.

Bár Zeman jelölheti ki a miniszterelnök személyét, vagyis még van lehetősége az ügyeskedésre, s az alkotmány határainak további kiterjesztésére, a választók őt is komoly figyelmeztetésben részesítették. Az általa fémjelzett párt, az SPOZ a szavazatok mindössze másfél százalékát szerezte meg, miközben még a két héttel ezelőtti felmérések is biztos bejutónak látták. Az SPOZ leszereplésének oka az is, hogy a párton belül egy idő óta jelentős széthúzás tapasztalható.

Mit hozhat a jövő? Megismétlődhet-e az, mint 2010-ben, amikor ugyan a CSSD szerezte meg a legtöbb mandátumot a parlamentben, mégsem tudott kormányt alakítani? A válasz egyszerű: nem. Teljesen elképzelhetetlen, hogy Zeman ne a szociáldemokratáknak adja a kormányalakítás lehetőségét. Az viszont már távolról sem tűnik kizártnak, hogy az elnök a CSSD-t vezető Bohuslav Sobotka helyett Milan Hasek elnökhelyettest bízza meg a kabinet életre hívásával. Döntését indokolhatná azzal, hogy a választók Sobotka személye miatt büntették a CSSD-t.

Kérdés azonban, hogy milyen színezetű kormányt sikerül életre hívni. Egyvalami mindenesetre már most biztos. Sobotkának az az elképzelése nem válhat valóra, amely szerint a CSSD a kommunistákkal és a kereszténydemokratákkal szövetkezik. A KDU-CSL eleve nem lenne hajlandó olyan kabinetet támogatni, amelynek sorsa a KSCM-től függ. A szociáldemokraták a kommunistákkal együtt ugyanakkor nem tudnának kormányozni.

Rejtély az is, mit akar az ANO. Andrej Babis pártja nehezen megkerülhető tényezővé vált. Ám ember legyen a talpán, aki képes kiismerni magát a milliárdos vállalkozón. Az lehet az érzésünk, hogy maga sem tudja, mit akar. Egyszer azt mondta, ellenzékbe vonulnak, utána azt, hogy nem zárkózik el a kormányba való belépéstől. Nyilatkozott úgy, hogy nem támogatna egy baloldali kormányt, de később elmondta, jobboldali kabinetet se szeretne látni. A kereszténydemokraták ugyanakkor jelezték, támogatnának egy a szociáldemokraták és az ANO alkotta kabinetet. Olyan kormányt viszont nem, amelyben a Virradat is szóhoz jutna.

Karel Schwarzenberg, a TOP 09 elnöke számára szintén a KSCM jelenléte lenne elfogadhatatlan a következő kormányban. A volt külügyminiszter ugyanakkor nem zárkózott el a CSSD-vel folytatandó együttműködéstől. Az ODS várhatóan ellenzékbe vonul. A párt olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy egyhamar aligha tér majd magához.
Miután az egyes pártok programjai között kevés a hasonlóság, a kormányalakítás nehézkesnek ígérkezik. Bohuslav Sobotka azonban reményét fejezte ki, hogy karácsonyig megalakulhat az új kabinet.