NFA;Kishantos;Sebestyén Róbert;

2013-11-09 06:29:00

Menesztették a földalapkezelő vezetőjét?

Felmentették a munkavégzés alól az állami földbérlet-pályázatok elbírálása miatt sok bírálatot kapott Sebestyén Róbertet, Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) vezetőjét a Klubrádió információi szerint. Utódja - lapunk információi szerint Bitay Márton Örs, a vidékfejlesztési tárca jelenlegi államtitkára lehet. A Földalapkezelő pénteken este cáfolta Sebestyén felmentését.

Abban a bizonyos pohárban az utolsó cseppek egyike az a nemzetközi szinten is botrányt kavaró döntés lehetett, amely szerint a kishantosi biogazdaság az általa másfél évtizede művelt 452 hektáros állami földből egyetlen négyzetmétert sem nyerhettek. Igaz, ebben az ügyben Sebestyén csak végrehajtói szerepet játszhatott, hiszen Fazekas Sándor agrárminiszter is kiállt az NFA döntése mellett.

Eközben Kishantoson pénteken lapunk értesülése szerint az egyik új bérlő, a sárbogárdi Szőnyegi Tamás megbízottja traktorral már talajmunkákat végzett az egyik parcellán. Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Kht. egyik alapító-vezetője a Népszavának elmondta, hogy rendőrt, hívtak, akik végül nem intézkedtek, de a traktoros mégis jobbnak látta ha távozik. A helyszínen több civilszervezet képviselője is megjelent, hogy támogassák a kishantosiakat.

A kishantosiak birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek a hantosi jegyzőnél, mert hivatalosan nem adták át az NFA-nak az állami földeket, így egyelőre rendezetlen a birtok jogi helyzete. A földalapkezelő ugyan egyoldalúan átadta a nyertes pályázóknak a földek bérleti jogát, de amíg ebben az ügyben nincs végleges döntés, addig a biogazdaság van birtokon belül. A hantosi jegyző információink szerint elfogultságot jelentett be, emiatt az ügyet egy másik település jegyzője bírálja majd el. Ács Sándorné a Népszavával azt is közölte, már bejelentették a birtokháborítást a hantosi jegyzőnél.

A Greenpeace mozgósította riadóláncát, hogy ügyeljenek arra is: se nappal, se az éjj leple alatt ne próbálkozzanak a későbbiekben sem az egyelőre illegálisnak számító talajműveléssel a jelenlegi új bérlők.