Egyre kevésbé vicces az az észak-koreai tempó, ami a mai közszolgálati médiában zajlik. Pár évvel ezelőtt még elröhögcséltünk azon, hogy az Operánál tartott, több ezer fős ellenzéki tüntetést nem találja az M1 riportere, mert mit ad Isten, a helyszíntől ötszáz méterre kapcsoltatta be a kamerát, hogy az üres utcákat lássák a nézők. Szánalommal vegyes undorral nevettünk a doktor Schmittet verbálisan kielégítő Obersovszkyn, halványuló mosollyal legyintettünk a jobbos médiumokból vezető pozíciókba ejtőernyőző nímandokra, értelmiségi gőggel szidtuk a csókosok milliárdokba kerülő, nézhetetlen, idióta műsorait.
Közben hozzászoktunk a hétköznapi hírhamisításhoz és kormánypárti propagandához. Úgy gondoltuk, ezt a trágyakupacot úgyse nézi, hallgatja senki, akinek egy csöpp agya és ízlése van. Napirendre tértünk afelett, hogy az aggyal és ízléssel rendelkezőket sorra kirúgták a közmédiából, mert hittük: még működik szabad sajtó, piaci alapokon. Aztán rájöttünk, hogy a szabad sajtó sem szabad, mert a fennmaradásához szükséges állami, valamint az ijesztően kevés kézben összpontosuló magánhirdetések oda mennek, ahová az elit napi érdekei viszik őket.
Aztán a nem állami sajtómunkások az állami média mellett már egymás sajtótermékein is elkezdtek vicceskedni, egymás politikai-gazdasági kötődését firtatva. Most ott tartunk, hogy a nem állami média egyes képviselői mélységes erkölcsi felháborodással képesek ekézni a "saját oldalukat", azaz a kormánytól még független médiumokat - például a bajai videóval nagyot hibázó hvg.hu-t, vagy a baloldal mellett elkötelezett print lapokat -, miközben csupán egy ízes gúnyolódásra futja, amikor az M1 Híradója öt hónappal a parlamenti választások előtt manipulatív kampányfilmet ad le, az ellenzék egyik vezető politikusát támadva egy félreérthető mondatának perverz sulykolásával.
Mert mára sajnos a nem állami újságírók egy része is beletörődött abba, hogy hetvenmilliárdnyi adóforintból bármikor bajnaizhat a közmédia. Beletörődött Brüsszel is. Ez már nem hír. Kiposztoljuk a Facebook-ra, aztán beleröhögjük magunkat a Kedves Vezető ölelő karjaiba.
