Az önkéntes pártaktivizmus nem egy egészséges dolog. Létezik ugyanis egy jelentős kötelezettségekkel járó társadalmi jelenség, az úgynevezett bejelentett, teljes idejű munkaviszony. Ez körülbelül a hétköznapjaink egyharmadát köti le, a másik harmadában elvileg alszunk. A harmadik harmadban, az úgynevezett szabadidőnkben miért akarnánk mások karrierjét építgetni, azaz másoknak jövedelmezőbb állami-önkormányzati-pártbeli állást szerezni? Miért gyűjtenénk a politikusoknak aláírást, miért osztogatnánk a szórólapjaikat, miért járnánk pártok felvonulásaira ingyen és bérmentve, amikor ehelyett pihenhetnénk, tévézhetnénk, olvashatnánk, szeretkezhetnénk, illetve egy csomó felesleges dologra költhetnénk azt a hatalmas fizetést, amelyet ebben az országban bejelentett munkával meg lehet keresni a magánszektorban?
Ezeket a kérdéseket valószínűleg nem tette fel magának Baldauf László, mielőtt Békemenetre hívta a CBA rendkívül jól fizetett pénztárosait, árufeltöltőit, henteseit és pékjeit. Nyilván éppen egy jelentős béremelésen - illetve, lévén egy franchise-cég vezetője, egy béremelési ajánláson - gondolkodott, meghálálva a dolgozóknak a számára kitermelt szerény profitot, amikor bevillant egy emlék az 1973-as május elsejéről. A dolgozók akkor is tömeges felvonulással adtak hálát a Pártnak, hogy dolgozhatnak. Lehúzták a nyolc órát a gyárban, a trafikban, a közértben és a földeken, aztán hazamentek, kialudták magukat, a másnapi munkaszüneti napon pedig felvették a legszebb ruhájukat, és égtek a vágytól, hogy elvonulhassanak az Elvtársak tribünjei és a tévékamerák előtt. Mert az imperializmus elleni harc nem csak játék és mese, nem csak sör és virsli, nem csak szakszervezeti üdülés és olcsó benzin. A győzelemért és a békéért vonulni is kell. Ez 1989-ig teljesen természetes volt.
Most, 2013-ban ez még nem természetes. Hajlamosak vagyunk morgolódni és élcelődni az ilyesmin. Picit felfordul a gyomrunk azon is, hogy Csepel rezsiforradalmár polgármestere az iskolákban, a gyerekek üzenőfüzetén keresztül "konzultál" a szülőkkel, mert elfelejtettük, milyen Sztálin és Rákosi elvtárs faliképei előtt dolgozatot írni. Olykor még bántja a szemünket és a fülünket az adóforintokból folytatott nyílt pártpropaganda a közmédiában. Megrettenünk attól, hogy a regnáló miniszterelnök egyenruhás katonák sorfala előtt hirdet háborút a külső és a belső ellenség ellen.
Az, hogy az ilyesmit nem érezzük helyesnek, nyilván szintén nem egészséges. Betegek vagyunk, és csak újabb négy év Fidesz-kormányzás gyógyíthat meg minket. Utána sokkal könnyebb lesz kimenni a Békemenetre. A sokaság ereje és szeretete felszabadít minket az ösztönös ellenkezés alól. Végre hasznosan töltjük majd a szabadidőnket.
