baleset;bíróság;börtön;Rezesová;

2013-11-22 09:58:00

Rezesova sírva köszönte a bírónak a háziőrizetet

A bírónő szerint gyakorlatilag lényegtelen, hogy mikor jött ki a "takarásból" a szlovák milliomosnő autója, Rezesovának fogházba kell vonulnia, mert borzalmasat hibázott. A vádlott természetesen fellebez, a másodfokú ítélet megszületését egy XIII. kerületi házban várhatja ki.

Hat év fogházbüntetésre ítélte első fokon a Gödöllői Járásbíróság a szlovák milliomosnőt, írja  a Hír24.  (A milliomosnő legkorábban feltételesen 3 év múlva szabadulhat.) Ezen felül öt évre eltiltotta a járművezetéstől és öt és félmillió forint bűnügyi bírság megfizetésére kötelezte. Az vádlott az ítélet hallatán nem sírt, merev arccal hallgatta a döntést. (Ez azt követően sem változott, hogy a tárgyalási szünetben beszélhetett édesanyjával.) Az áldozatok hozzátartozói sem borultak ki látszólag.

 A bírónő elmondta, a baleset okozója nem sokkal a tragédia előtt megivott egy deciliter vodkát az egyik pihenőnél. (Hogy mikor hol járt éppen Rezesová, azt a pálya melletti kamerák dokumentálták egyrészt, másrészt a cellainformációkból lehetett visszafejteni.) Bár ezt Rezesová végig tagadta, a bíróság szerint már az ütközés előtti autózáskor 16,5 gramm alkohol volt a szervezetében - magyarán dugába látszik dőlni a milliomosnő azon védekezése, miszerint csak a baleset miatti idegességében markolt rá a vodkás üvegre - tévedésből. A vodkából az említett egy deci hiányzott - ezt a mennyiséget, ha igaz lenne Rezesová fedősztorija, a baleset után 1-2 perc alatt kellett volna felhajtania - ennyi idő alatt ért ugyanis az első ember a BMW-jéhez. A szakértők valószínűtlennek tartották, hogy az életveszélyt érző vádlott szomjas lett volna. Másrészt tévedésből nem lehet ekkora mennyiséget bekortyolni. Csak hát a helyzet az, hogy a rendőrség csúnyát hibázott,ugyanis későn vett szeszmintát, így nem állapítható meg száz százalékos pontossággal, mikor vodkázott a milliomosnő. Ráadásul nem is ez volt az egytelen baklövés: A bíróság szerint például az sem vehető figyelembe, amit Rezesova a helyszínen a rendőrnek mondott, mert az nem figyelmeztette a jogaira.

Ami a sebességet illeti, legalább 165 kilométer per órával száguldott, az ütközést már nem tudta volna elkerülni, annak ellenére, hogy nem kizárható, áldozatai későn "jöttek ki" egy másik jármű takarásából. Ez egyébként azt jelenti, hogy a balesetet akkor sem lehetett volna megúszni, ha Rezesová tartja magát a sebességhatárokhoz. A bírói összegzés szerint ugyanis nem kizárható, hogy a Fiat szabálytalanul előzött (egy nyerges vontatót). Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel halad, akkor vagy fél méterrel a sértetti jármű előtt felveszi annak sebességét és nem ütköznek össze, vagy mintegy 10 kilométeres sebességkülönbséggel ütköznek, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket.

A közúti veszélyeztetés viszont nem állt meg a szlovák milliomosnő esetében, mert ugyan az egyik tanú vallomásában reflektorvillogtatást (a külső sávba való visszatérésre szorító nyomásgyakorló eszköz) emlegetett, de kiderült, hogy nem a milliomosnő villogtatott.

A perbeszédek kedden hangzottak el, az ügyész legalább tíz évre börtönben látná a tragédia okozóját, míg a védelem a nő felmentését kérte. Körülbelül 50-60 magyar és szlovák újságíró tartózkodik a helyszínen. Emlékeztetőül: az ittas nő egy kocsinak ütközött, hátulról szaladt bele a járműbe, amely így nekicsapódott a szalagkorlátnak. Az autó kigyulladt, benne négy utasával. A bíró egyébként arra jutott, hogy a Fiat vezetője akkor is belehalt volna sérüléseibe, ha nem a lángok végeznek vele, a másik utasnál is erős a "halálgyanú", neki ugyanis gerince tört. Ám így a tűz volt az elsődleges gyilkos - példának okáért a negyedik utas életéért ugyan még két napig küzdöttek az orvosok, ám testének több mint 70 százaléka összeégett. Rezesová egy fejpuklival megúszta.

Hantos Ádám ügyvéd, a sértettek jogi képviselője a szóbeli indoklás szünetében elmondta, hogy a több ember halálát okozó ittas járművezetés 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, tehát ebben az ügyben az elsőfokú ítéletben kiszabott szabadságvesztés lehetne súlyosabb is.

Az ügyvéd hozzátette: ha a vádlott szabályosan közlekedett volna, akkor nem lettek volna halálos áldozatai a balesetnek. Hantos Ádám hozzátette azt is, az eddig megismert tényállás alapján már biztosra vehető, hogy a polgári jogi, kártérítési felelősség egy másik eljárásban megállapítható.

Mindenesetre Rezesova fellebbezett, így a bíróság úgy döntött, meghosszabbítja az előzetest, de a másodfokú ítéletet már nem egy cellában kell kibekkelni a milliomosnőnek, hanem egy XIII. kerületi otthonban. Ennél a pontnál Rezesova sírva fakadt, és könnyek között mondott köszönetet a bírónak. Az áldozatok hozzátartozói szintén sírva fakadtak, de ők leginkább felháborodásukban. Ahogy Rezesova, úgy az ügyész is fellebbez, mivel azt szeretné, ha közúti veszélyeztetésben is bűnösnek mondaná ki a bíróság a milliomosnőt.