roma;Berlusconi;Olaszország;mentelmi jog;szenátus;

2013-11-27 19:18:00

Berlusconi elvesztette mentelmi jogát

Az olasz felsőház megszavazta Silvio Berlusconi kizárását, és a volt kormányfő ezzel elvesztette mentelmi jogát. A szavazást majdnem négy hónappal azt követően rendezték meg, hogy az olasz semmítőszék helybenhagyta négy éves börtönbüntetését, amelyből egyetlen egyet sem kell rács mögött eltöltenie.

A parlamenti vita előtt és alatt Berlusconi római főhadiszállása, a Palazzo Grazioli, valamint a szenátus épülete előtt néhány százan tüntettek a kizárás ellen. A létszám messze elmaradt a médiacézár által várttól, a Forza Italia illetékesei szerint mindez azért történhetett meg, mert a hatóságok „feltartóztatták” a Berlusconi-hívőket szállító buszokat. Berlusconi táborát az is felbőszítette, hogy a rendőrség leszedte a Grazioli Palota bejáratánál elhelyezett „Államcsíny” feliratú transzparensüket. „Ez a tüntetés jogának megsértése” – panaszkodott a médiumoknak a Forza Italia egyik aktivistája.

Berlusconi kizárásával új korszak kezdődik Olaszország életében, hiszen húsz év után először veszítette el mentelmi jogát. Amióta 1994. május 10-én első ízben beiktatták miniszterelnöknek, mindössze nyolc olyan év volt, amikor nem függött tőle és pártjától a mindenkori kormány. Bár 2011. november 16. óta nem miniszterelnök, mind Mario Monti, mind Enrico Letta kabinetje részben az ő politikai tömörülésének szavazataira volt utalva. Ám ennek is vége. Berlusconi már nem az olasz belpolitika megkerülhetetlen alakja, miután Angelino Alfano kormányfőhelyettes és jó néhány szenátor már nem csatlakozott a Berlusconi által feltámasztott Forza Italiához, és megalakították saját, a kabinet munkáját támogató tömörülésüket, az „Új Jobbközép” (NCD) nevű pártot.

Hogy Letta pontosan mekkora támogatásra számíthat a szenátusban, ez csak a következő napokban dőlhet el. A miniszterelnök ugyanis megbeszéléseket kezd a kormány támogatóival. Miután kedden este a Forza Italia képviselői bejelentették kilépésüket a kormányból, papíron hat főre fogyatkozott a kabinet felsőházbeli többsége. Berlusconi pártja 62 képviselővel rendelkezik a felsőházban. Kitart ugyanakkor a kormány mellett az NCD harminc képviselője. Letta számíthat továbbá az életük végéig megválasztott szenátorok, valamint a Beppe Grillo-vezette Öt Csillag Mozgalom (M5S) legalább négy honatyájának támogatására.

Alighanem magát Lettát is meglepte, hogy a szerdai bizalmi szavazáson 171-en voksoltak kormánya mellett, ami 35-tel több az abszolút többségnél. „Ez több annál, mint amennyivel Berlusconi kormánya rendelkezett 2011-ben. Elég támogatásunk van a kormányzáshoz” – emelte ki Letta, aki szerint a kabinet stabilabbá vált Berlusconi és híveinek kiválásával. A kormányfő kizárta a kabinet esetleges átalakítását.