Nem könnyű a Budavári Palotáról kiállítást csinálni. Nemcsak azért, mert alig marad eredeti tárgy az egykor pompás enteriőrökből, hanem azért sem, mert az az épületegyüttes, melyet most látunk, s melynek egy részében maga a kiállítás is látható, olyan mértékben alakult át a századok folyamán, különösen 1945 után, hogy az egyszerű látogató számára alig-alig érthető melyik pompás terem hol volt.
Hogyan került például középkori bástya a historizáló lépcsősor helyére, miért kellett lebontani az eredeti kupolát, a főbejárathoz vezető Habsburg lépcsőt.
A kiállítás építői, a palota kiemelkedő tudású kutatói, Farbaky Péter és Rostás Péter nagyfokú önmérsékletről tesznek tanúbizonyságot, amikor igyekeznek a lehetőségekhez képest áttekinthetően és egyszerűen elmagyarázni a palota fordulatos történetét úgy, hogy eredeti tárgyak alig-alig állnak a rendelkezésükre.
Néhány, kutatásaiknak köszönhetően került elő. Egy később lámpának átalakított vázát egy korabeli festmény segítségével sikerült azonosítani, most mindkettőt láthatjuk.
A királyi palota egyik ajtaja a Várbazár felújításakor került elő, ahová az ötvenes években építették be, de előkerült egy Atlasz-szobor töredék, mely a Habsburg lépcső egyik eleme volt.
Talán csak egy hiányosság említhető meg: a képcédulák apró betűi és rossz megvilágítása róható fel, s az, hogy jó lenne minden egyes műtárgynál, leírásnál egy vázlatos ábrán jelezni, hogy körülbelül hol is kereshetnénk ma annak a helyét.
Ám nagy segítséget nyújtanak az érintőképernyős terminálokon a palota egyes építési fázisáról látható 3D-s kisfilmek, és a látható interaktív alaprajzok. A legutolsó korszak esetében egy-egy helyiségre kattintva eredeti fotográfiák mutatják az enteriőröket.
Kiváló, és még több lehetne az olyan sorozatokból, ahol az eredeti, a háborús pusztítás nyomait viselő, és a mai állapotot hasonlíthatjuk össze.
A török pusztítás után III. Károly király egy kis épületet épített az elpusztult palota helyére. Ez Mária Terézia idején jócskán kibővült, a kétemeletes, kupolás épületben a dunai oldalon kapott helyet az uralkodópár hálószobája.
Mária Terézia azonban nem költözött be az 1770-ben befejezett barokk palotába, de magyar alattvalóit igyekezett kárpótolni azzal, hogy 1771-ben visszahozatta Ragusából (Dubrovnik) Szent István karereklyéjét, melynek Franz Anton Hillebrandttal kápolnát emeltetett.
Ezt Hauszmann Alajos bonttatta le a 19-20. század fordulóján. Először az Angolkisasszonyok költöztek a palotába, majd 1777-ben Nagyszombatból az uralkodó idehelyezte az egyetemet. A legjelentősebb változás a dunai kupola csillagvizsgáló toronnyá alakítása volt.
1795-1847 közt József nádor lakhelye lett a palota. A főherceg-nádor 1799-ben vette feleségül I. Pál orosz cár leányát, Alexandra nagyhercegnőt, rá a Szentpéterváron készült pompás étkészlete emlékeztet a tárlaton.
Az 1810-ben egy villámcsapás következtében kitört tűzvész elpusztította a palota tetőterét. 1830 körül lebontották a csillagvizsgáló-tornyot, és ekkor épült ki a középső épülettömb harmadik emelete.
1839-ben a kápolna altemplomát a nádori család temetkezőhelyévé alakították, ez az egyetlen, ami eredeti állapotába maradt meg, s ma is látogatható. Az 1849-es ostrom súlyos károkat okozott a palotában.
A kiegyezést, illetve Ferenc József magyar királlyá koronázását követően szinte azonnal felmerült a budai palota tényleges királyi rezidenciává fejlesztésének igénye, ami 1890-ben vette kezdetét.
Ennek tervezője - Ybl Miklós 1891-ben bekövetkezett halálát követően - Hauszmann Alajos lett. Az átépítés végére az épület kétszer akkorára nőtt, s a régi és új szárnyak találkozásánál új kupola és díszlépcső épült.
A krisztinavárosi palotaszárnyat (ma Széchenyi Könyvtár) fejedelmi vendégek elhelyezésére szánták, a kupola alatt egy új, nagy gyülekező helyiséget, a Habsburg-termet hozták létre, az északi szárnyban pedig egy minden addigi magyarországi enteriőrnél nagyobb dísztermet alakítottak ki - olvasható a teremszövegeken.
Különösen díszes volt a Hunyadi és a Szent István terem. Előbbiből egy Mátyást ábrázoló festményt be is tudtak mutatni a kiállításon, s újrafaragták a faburkolat egy részét.
1905-re a budai királyi palota Európa egyik legnagyobb és legfényűzőbb uralkodói rezidenciája lett. Létrehozásában szinte kizárólag magyarországi művészek és vállalkozók vettek részt.
A húszas években beköltöző Horthy Miklós nem sokat alakított az épületen. A királyi palota utolsó hivatalos használója Szálasi Ferenc volt, akinek 1944. november 4-i nemzetvezetői esküje a bálteremben volt.
A második világháborúban a palota teljes tetőzete leégett, jelentősen roncsolódott a kupola, a második és harmadik emelet jórészt elpusztult, ám helyreállíthatóak lettek volna a korabeli enteriőrök.
Ám az új hatalom nem szívelte Hauszmann művészetét. Az 1950-es évekbeli átépítési munkák során elbontott épületdekorációs elemeket nem őrizték meg és nem dokumentálták.
Az ingóságok nagy részét még az ostrom előtt elszállították, igaz ezeknek később - kevés kivételtől eltekintve - nyomuk veszett, derül ki a magyarázó szövegekből.
A romos palota sorsáról döntés csak 1949-ben született: az épületkomplexumot a kormány, a párt és Rákosi Mátyás rezidenciája számára kellett helyreállítani.
A szinte évente váltakozó tervekben egy volt közös, hogy az enteriőrök megtartásával egyik sem számolt, még Rákosi rezidenciája számára sem, holott ennek berendezéséhez 1950 - 1951-ben antik bútorokat vásároltak - olvasható a teremszövegeken.
Időközben megindultak az ásatások, és számos középkori építészeti elem előkerült, ezek kedvéért minden további nélkül elbontottak századfordulós épületeket. De a romos palota pusztult magától is.
Az 1956-os forradalom, s a kádári kiegyezés kellett hozzá, hogy pártközpont helyett kulturális funkciót kapjon a királyok által igazán soha nem lakott épület.
Az 1957-ben kezdődő építkezések teljes egészében kibelezték a palotát, eredeti terembeosztása sem követhető, a kupolát és a Habsburg lépcsőt elbontották.
A külső épületdíszeket is leverték. Először, 1967-ben a Budapesti Történeti Múzeum és a Munkásmozgalmi Múzeum nyílt meg, majd 1975-ben a Magyar Nemzeti Galéria, végül 1985-ben az Országos Széchényi Könyvtár költözhetett a palotába.
Felvetődik a kérdés a látogatóban, hogy mi lesz a palota sorsa most, hogy a Nemzeti Galéria költözése elhatározott tény.
Van, aki az eredeti enteriőrök rekonstruálása mellett száll síkra, ám ennek horribilis költségei lennének. Nem elképzelhetetlen, hogy - legalábbis részben - ismét kormányzati, reprezentációs funkciót kap a palota, ami komoly visszalépés volna a kulturális hasznosítás után.
