Nem rokonszenvezem a polipokkal. Semmi bajom az állatvilágban a nők hagyományos ellenségeivel: a pókkal, vagy az egérrel. Igaza lehet annak, aki szerint a nők csak szegény, roggyant önérzetű férfiak kedvéért sikoltoznak egy kicsit az egyáltalán nem ijesztő állatkák láttán. De a polip, az más. Azzal tényleg nem szeretnék találkozni. Ez a puhatestű, nyálkás lény igazi alattomos ragadozó. Hogy áldozatait megzavarja és karjaival fojtogathassa, tintaszerű folyadékkal teszi maga körül zavarossá a vizet. Mivel nincs gerince, alakját könnyedén változtatja.
Ha valaki politikai hasonlatra gyanakodna, közlöm, hogy mindezt lexikonból másoltam ki, amelynek szerkesztői még nem gondolhattak arra a hatalmi alakulatra, amely liberálisból konzervatívvá, polgárpukkasztóból polgárivá, a bigottság kicsúfolójából szenteskedővé válva szintén elég rugalmasan és célszerűen változtatja alakját. Még az is illik rá, hogy "tintaszerű folyadékkal", tintával-tollal, illetve újabban számítógéppel, sajtótermékek és propagandaanyagok segítségével zavarja meg áldozatai tájékozódó képességét, míg végül karjaival körülfonja, mozgásképtelenné teszi őket.
A párhuzam nem saját leleményem. E héten mutatták be számos jeles szerző "Magyar polip" című tanulmánykötetét, amely éppen azt járja körül, hogyan nyúlt be karjaival a hatalom az élet szinte minden színterére, hogyan fonta körül és fojtogatja a gazdaságot, a kultúrát, a vallást, a jogrendet, a sportot. Hívatlanul benyúl ajtón-ablakon, könyveket cserélne ki a polcomon, utána nyúl gyerekeinknek, unokáinknak is, ott matat az iskolatáskájukban, a tankönyveikben, utánuk megy a tanterembe. Beteszi a lábát a templomokba, a színházakba, a stadionokba. Épp az a lényege, hogy oda is benyomakodjon, ahol a nem polip-természetű államoknak semmi keresnivalója.
Nem szívesen bántok meg azzal egy politikai csoportot, hogy akár egy metafora erejéig állati tulajdonságokkal ruházom fel őket, még ha ők nyugodt szívvel emlegetnek is dinoszauruszokat, szalonnává válni nem tudó kommunista kutyákat. Szerencsére az említett kötet az emberi világból is merít szuggesztív hasonlatot. Új értelmezési keretbe helyezi a Fidesz-állam működését. "Maffiaállamként" jellemzi, amelyben az állam maga szerveződik maffia módjára. Célja, akár a maffiának, "a hatalom és a személyes vagyon koncentrációja", mint a könyv előszavában Konrád György írja. A hatalom birtokosai politikai küldetésüknek tekintik a személyes és családi vagyonszerzést. A kötetet életre hívó Magyar Bálint szavaival "egy politikai vállalkozás maga válik egyúttal gazdasági vállalkozássá".
A maffiaállamban - mint tapasztaljuk - a korrupció már nem kisiklás, amelyet az állam büntet, hanem az államgépezet működésének lényege, hajtóereje. A korrupciót, a korábban jogtalannak számító vagyonszerzést, mások megrablását törvényessé tették, államosították. Az államé lett a rablás "első éjszakájának joga", amelyet többek között a trafiktörvény, a földtörvény, a szerencsejátékokról szóló jogszabályok alapoznak meg. Emlékszünk még az első Orbán-kormány idejéből a HVG híres címlapjára, amely a Fidesz vezérkarát a chicagói maffiózók puhakalapjában és sötét öltönyében ábrázolta. Pedig hol voltunk még a kétharmados gátlástalanságtól?!
Ahogy a maffia is úgynevezett "családok" szövetsége volt, ezúttal is családok, klánok a kedvezményezettek, de nem csak rokoni értelemben. A kötet szóhasználatával a "politikai család", a szövetségesek-hűbéresek-zsoldosok hierarchiája az, amelynek kezére kell adni a javak átcsoportosítható részét. Mindehhez ideológia, és egyeseknél valódi elkötelezettség, őszinte hit is járul, de hát - ezt már a könyvtől függetlenül mondom -, így volt ez a maffiában is. A legendás szicíliai maffia nem véletlenül választotta a "Cosa Nostra", "a mi ügyünk" nevet, és hitte - hitette el - azt, hogy az igazságosság és a rend nevében cselekszik. Ami azt illeti, rendet is tartott, védelmi pénz fizetésére kényszerítette vagy likvidálta a konkurenciát. Talán a magyar pénzügyi oligarcháknak - Csányinak, Demjánnak - sem ártana, ha utána olvasnának kicsit.
Én is csak most olvastam: a maffiának még külön tízparancsolata is volt, hogy a nyers gazdasági érdeket közös eszményekkel, erkölcsi parancsokkal nemesítsék meg. Igaz, ők nem a nemzetet és a kereszténység védelmét emlegették, de morális paravánra nekik is szükségük volt. Néhány parancsolatuk a mai maffiaállam politikai családjában is szentírásnak számíthat: "Mindig állj szolgálatára a családnak!" "Mindig tiszteld a döntéseket!" "Ne vegyél el pénzt, ha az más taghoz tartozik!" (Aki nem maffiatag, attól persze nyugodtan.) Na jó, minden parancsolat persze nem stimmel a mai viszonyokra. Azt például most nemigen tartják be, hogy "az asszonyokat kezeld tisztelettel", vagy hogy "soha ne mutatkozz rendőrökkel". Igaz, utóbbit egy kormány vagy egy tárca élén kicsit nehézkes is volna megvalósítani.
De a szakirodalomban való tájékozódásom egy reménysugárt azért felvillantott: a polip állítólag legfeljebb négy évig él. Isten bizony, ezt írják. Azt nem teszik hozzá: ennek érdekében nekünk magunknak is kell valamit tenni.