Immár fényévekre az elévüléstől, s dolgozó népünk megvetésétől, büntetőjogi felelősségem tudatában bátran kijelenthetem, hogy bizony a matekdogák idején eléggé el nem ítélhető, s még a nagy Hudinit is pirulásra késztető módon igyekeztem ki-, de leginkább elbújni az olyasfajta erőszaktételek alól, amelyek a fent említett jeles napokon voltak hivatottak szerény személyemet az iskolapadba kényszeríteni. Miután sem a tanáraim, sem pedig a felmenőim még egyetlen egyszer sem adták tanújelét annak, hogy az akkortájt oly' közkedvelt, s a kerti törpék népszerűségi mutatóira hajazó falvédőről huppantak volna elém, már napokkal a számomra semmi jóval nem kecsegtető tetemrehívás előtt, néhány jól időzített köhintéssel, krákogással, orrfúvással igyekeztem jövendő- s reménybeli maródiságomnak megágyazni.
Összesen két dobásom volt. Harmadszorra - dacára annak, hogy egy megveszekedett ázsiai sem volt látóhatáron innen és túl -, kezdtek ferde szemmel nézni rám. Én meg kénytelen-kelletlen kitűztem a fehér zászlót, s ha némi undorral is, de fejest (na jó, hasast!) ugrottam a számok birodalmába. Ó azok a számok! Azok a nyavalyás számok! Mert azok az okai az egésznek! Főképp' a százalékok. Lépni nem lehet nélkülük. Kampány közeledtével meg pláne nem. Árgus szemek merednek rájuk. Hozzájuk igazítjuk minden tettünket. Néha viszont ezek az átkozott percentek a frászt hozzák az emberre. Ilyenkor kerül elő a patikamérleg. Jobbra billen vagy balra? Hoz vagy visz?
Minden Magyarok Atyja is mérlegel. Hoz vagy visz? Ez itt a kérdés. Mindig. Akkor is, ha mondjuk el kell mennie valahová, akkor is, ha valamiről véleményt kell mondania. A csillagok állásától teszi függővé. Mármint a saját csillagzata állásától. Az utóbbi időben egyre óvatosabb. Csak a tutit vállalja. Ha meg ne adj' Isten, nem az, akkor rendszerint közbe jő valami… S minő véletlen - ez is tuti. Mert ő már tudja. Jó előre.
Például azt is, hogy ilyenkor télidőben felettébb csúszósak a focipályák. Elég volt a közelmúltban is egy rossz mozdulat, s azoknak a sokat próbált térdizületeknek meg annyi. A beszédnek is, amit oly' annyira áhított elmondani anno a "Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában" címmel megtartott konferencián a parlamentben. Hiába, szerencsés fickó ez a Navracsics, elorozhatta előle a shaw-t! Még jó, hogy annak idején a Zsidó Világkongresszuson felszólalhatott, egyedül amiatt bánkódott, hogy a Jobbiktól akkor nem határolódhatott el, mert csak a bolond mond mindent kétszer, mindent kétszer. Hisz' ő már megtette ezt korábban, egy errefelé csekély olvasottságú izraeli lapban.
Egy biztos. Sohasem lennék a miniszterelnök úr helyében, annyi szent. Mert akkor pont oda nem tudnék elmenni, ahová annyira szeretnék. Meg aztán nem is mondhatnám azt, ami kikívánkozik belőlem. Pedig, ha egyszer beszédet tarthatnék az "Élet menetén" vagy a rakparti cipőknél… Tudniillik mindig közbe jön valami. Akkor játszik a Vidi, vagy történetesen éppen akkor szerencséltetünk beleszületni a Turulba…
