- Az elmúlt három évben rendszeresen hallani rólad, mégis akadhat, aki nem ismeri a neved. Hogyan mutatnád be magad és amit csinálsz? Mi az, amit fontosnak tartasz?
- Ha nagyon szemtelen akarok lenni, akkor az internetes keresőket ajánlanám, hiszen a zenémet meghallgatva, a videóimat megnézve tisztább képet kaphat az érdeklődő, mint a szavakból. Egy szál magamban állok a színpadon, a zenekarom a gitárom. Ezt nem képletesen értem, hanem tényleg így érzem, hiszen az úgynevezett fingersytle játéktechnika (ld. Tommy Emmanuel, Chet Atkins, Mark Knopfler) segítségével egyszerre több szólamban játszom a gitáron, külön kivehető a basszus, a dob, a kíséret, s néha még énekel is helyettem a hangszer.
Jó játék.
Igazán fontosnak azt a tényt tartom, hogy beszélhetünk elmúlt három évről, és azt, hogy optimista vagyok a jövőbeni karrieremmel kapcsolatban annak ellenére, hogy eleinte mindenki lebeszélt először ámblokk a zenei pályáról, utána meg az egyszemélyes formációzásról. Mint minden más álmot, ezt is meg lehet valósítani, de nem titok, hogy észnél kell lenni, és sok energiát kell belefektetni.
- A három év során 4 kislemezt is kiadtál, készült 2 videokliped. Most is a stúdióból érkeztél, a fülünkbe jutott, hogy nagy erőbedobással készülsz jövőre az új anyag bemutatására. Milyen elképzelésekkel, milyen céllal fogsz bele az alkotásba, az új anyag elkészítésébe?
- A jövőre debütáló új repertoáromra afféle diplomamunkaként tekintek. Az elmúlt években a szélsőségeket próbáltam bejárni, megtanultam otthonosan mozogni és komponálni a legkülönfélébb stílusokban világzenétől indie rock-ig. Kerestem a saját hangom, azt a többletet, ami segítségével elhelyezhető lehetek a szakmában, nem pedig úgy játszom, mint ez vagy az az ember. Most érkeztem el oda a zenei fejlődésemben, hogy úgy érezzem, megteremtettem a sajátos hangzásomat, ami kompromisszumok nélkül tetőtől talpig én vagyok. Ha konkrétumokban kell fogalmaznom: az egyszemélyes gitározás maradt, most először születtek magyar nyelvű dalok, és legalább olyan mértékben táplálkozom magyar népzenei gyökerekből, mint jó pár évvel ezelőtt ír és amerikai folk zenékből. Sajnos csak az utóbbi 2 évben fedeztem fel a saját kultúránkat, de úgy érzem nem maradtam le semmiről - a szakmai életem eddigi legvirágzóbb periódusát élem, és szinte gyermeki lelkesedéssel fordulok minden itthoni dalkincshez.
- A Melodisztik Duóval szakmai szempontból nagyon harmonikus egységet alkottok. Mi van emögött? Mi ennek a háttere?
- Szeder-Szabó Kriszti és Turchányi Dani közeli barátaim civilben is. Együtt nőttünk fel, és mindkettejükkel játszottam együtt különböző formációkban. Ugyanott tanultunk zenélni, és nagyjából a céljaink is hasonlóak. Van egy erős kölcsönhatás köztünk. Kriszti kezébe annak idején én adtam a gitárt, de amilyen hirtelen fejlődött, azzal engem is arra inspirált, hogy többet gyakoroljak. Danival is hasonló a helyzet; voltaképpen én csábítottam el a Kőbányai Zenei Stúdióba, ahol aztán irigykedve figyeltem, milyen jó blues-gitáros lett. Én beleszerettem az akusztikus zenélésbe, a kis formációk világába, hamarosan megjelent a színen a Melodisztik is. S arról ne is beszéljünk, mi minden dalszöveg-témában versengünk Krisztivel, melyikünk írjon előbb arról a témáról, ami egymástól függetlenül mindkettőnk fejében megszületett. Nagyon inspiráló velük együtt dolgozni.
- Mire számíthatunk ezúttal a koncerteden? Mitől jó egy karácsonyi koncert? Mit veszel ilyenkor a felkészülésnél a leginkább számításba?
- Ezen a koncerten két hívószó van, a karácsony és a "Petruskaandrás". Kívülálló fejével gondolkodva próbálok eleget tenni mindkét kritériumnak. Szeretném, ha ez a koncert, és az e havi országos koncertkörút igazán az ünnepek jegyében telne, csupa híres karácsonyi dallal, de nem szívesen csinálok feldolgozás-haknit, mert annak semmi köze nem lenne hozzám. Így végül arra az elhatározásra jutottam, hogy a saját dalaimat keverem össze a szezonális klasszikusokkal, ami szerintem roppant mókás eredményhez vezetett. Hol a zenében találtam rokonítható motívumokat, hol a szöveg tartalma dobta fel a labdát, hol pedig az ünnepi giccsnek sikerült cinikusan odakacsintani egy koszosabb szerzeményemmel való összekutyulással. Így végre kiderül, hogy a szakítós vándorló-blues dalom főhőse végül is a karácsonyi alamizsna gyűjtés okán távozik, a szegény kisgyerek hiába vágyik arra, hogy láthassa a Mikulást, ha egyszer idén "rossz volt", s ha a hallgató lelki szemei előtt egy nyári látkép rajzolódott ki a városi nyüzsgésről szóló dalom hallgatása során, nos a Silver Bells-szel kitoldott változat erre bizony rácáfol.
- Készülsz valamilyen különlegességgel a karácsonyi koncertedre?
- Ha mindez nem lenne önmagában különleges, a decemberi koncerteken eljátszom néhányat a friss dalok közül is. Azt az izgalmas feladatot adtam magamnak, hogy a közönséggel fogom kisorsoltatni az aznap színpadra kerülő premiereket. Ez hasonló egy vizsgához, ahol tételeket húz az ember, s voltaképpen valóban tesztelem a dalokat, mielőtt jövőre szélesebb közönség elé tárom őket. Ez ugyanolyan, mint az új metrókocsiknál az a sok óra tesztfutás még az üzembehelyezés előtt.
