Nem elírás. Mert ezúttal nem a kormány leváltásáról lesz szó, pontosabban nemcsak arról, hanem a jobboldal leváltásának szükségességéről.
Mert mit is várhatunk valójában a jelenlegi kormány leváltásától? Ha egyáltalán sikerül, lássuk be, akkor sem túl sokat. Hiszen ha meggondoljuk, a jobboldalnak már az ezt megelőző ciklusban is voltak olyan - tüntetésektől a népszavazásokig terjedő - bevethető eszközei, amelyekkel le tudták bénítani a kormányzati hatalom akkori birtokosait, még azokon a területeken is, ahol a tömegdemonstráció mértéke messze meghaladta a polgári engedetlenség demokráciákban elfogadott megnyilvánulási formáit és túlmutatott azokon az európai normákon, amelyek szerint a jobboldal ellenzékként meg szokott nyilvánulni.
S ami nem egészen a demokratikus játékszabályok szerint indult, nem is igen folytatódhatott másképpen. A kétharmados választási győzelmet a végsőkig - sőt, azon túl is -, kihasználva a jobboldal kezébe a korábbiaknál is hathatósabb eszközök kerültek, amelyek választási vereség esetén sem hagynak kétséget afelől, hogy a következő kormányzatot egy nekik tetsző pillanatban megbuktassák. S itt gondolhatunk mindazokra az intézményekre, ahová a kormányzati ciklust meghaladó időintervallumra választottak meg, vagy neveztek ki olyan személyeket, akiknek a jelenlegi hatalomviselők iránti elkötelezettsége közismert.
Vagyis a jelenlegi jobboldal kormányváltás esetén aligha fogja tartósan szóhoz - és számos területen életbevágóan megfeleló mélységű cselekvési, változtatási lehetőséghez - engedni a következő kormányzatot. S ha ők a legutóbbi választások alkalmával kijelenthették, hogy kormányváltásnál többre van szükség, akkor ezt a következő választások elé nézve a korábbinál alaposabb megfontolások alapján, ismételten ki kell jelenteni. Ha viszont az ellenzék ezt nemcsak mondja, hanem komolyan is gondolja, akkor nemcsak a kormányt, hanem magát a Fidesz-Jobbik által uralt jobboldalt is le kellene váltania, mert csak akkor reménykedhetnénk abban - ha nem is a következő ciklusban, de annál hosszabb távon -, hogy Magyarország visszatér az európai normáknak megfelelő demokráciák közösségébe.
A jobboldal azonban szemmel láthatóan leválthatatlan. És olyan formációkban van jelen a hazai közéletben, amely akár kormányzati hatalom nélkül is az egyéb hatalmi ágakon keresztül képes érvényesíteni az akaratát. Mégpedig a helyzetét jóval meghaladó mértékben, amikor is a hatalomgyakorlás ellenőrzésén túlmenően, újabb választások kiírása nélkül is átveszi az ország irányításának szerepét. Amit valójában át sem adott. Mert soha, semmilyen körülmények között nem is áll szándékában átadni. Vagyis az ellenzék választási győzelme esetén egy következő kormányzatnak - bármilyen utat is választ -, az az út taposóaknákon keresztül vezet.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy a Fidesz minden más, tőle eltérő politikai erő számára egy kormányozhatatlan országot hagy maga után. A jelenleg regnáló kormányzat törvényhozása egy olyan automatát gyártott le, amely csak Fidesz-kártyával működik. Egyéb, akár világra szólóan nagyszerű politikai programok betáplálása esetén is működésképtelen marad.
Amikor tehát Bajnai Gordon kilátásba helyezi, hogy az ő feltételezett kormányzása esetén a lakosság számára fájdalmas döntéseket is meg kell hoznia, alighanem téved. És tegyük hozzá, az ellenzék más korifeusaival osztozik ebben a tévedésben, amikor őszintén fel akarja készíteni a választókat az ilyen-olyan kényszerűségből fakadó intézkedések reális következményeire, mondván, hogy fájni fog.
Valóban fájni fog, de neki és nem a lakosságnak. Mert ahogy egy ilyen jellegű kormányzati intézkedés körvonalazódik, a Fidesz, ha más eszközök révén nem sikerül útját állnia a megvalósításnak, ha másképp nem megy, az utcára fogja vinni a tömegeket, és a kormányzatnak szembe kell néznie egy véget nem érő tüntetés-sorozattal. A már ismert forgatókönyv szerint. És ne legyen kétségünk felőle, ugyanazt a tömeget látjuk majd viszont, akit már volt szerencsénk megismerni. És nem lesznek kevesebben, és nem lesznek szelídebbek annál, mint amiről már ugyancsak tapasztalatot szerezhettünk.
Mert ne felejtsük el, a Fidesz csak a kormányzati pozícióban, a parlament falai között viselkedik Fideszként. Ha az utcára megy, akkor már ő is a Jobbik. S csak ha becézzük, akkor KDNP. De ez utóbbit el lehet felejteni, mert kinek jut eszébe egy ilyen túlhatalommal rendelkező, trükköző, mutyizó jobboldalt becézni?
Ha tehát a hazai jobboldal ebben a politikai formációban marad, akkor jókora naivitás feltételezni, hogy a viselkedésmódja megváltozik. Ha a jobboldali értékrendet vallók pártpolitikai képviselete tekintetében nem alakul ki egy új alternatíva, amely az európai értékrendhez igazodik, akkor az ellenzéki együttműködés még választási győzelem esetén is csak a kormányalakítás önmagában reménykeltő, és a résztvevők számára kétségtelenül magasztos pillanatáig juthat el, de innen még fényévnyi távolságra van az ország demokratikus átalakításának a feladata.
