tankönyv;káosz;államosítás;

2013-12-17 06:07:00

Teljes a zavar az államosítás körül

Kivételes, sürgős eljárásban tárgyalta meg, és már ma szavaz a tankönyvkiadás "kvázi államosítását" előirányzó törvényjavaslatról az Országgyűlés. A Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter által vasárnap benyújtott tervezet preambuluma úgy fogalmaz: "A tankönyvek és tartalmi megfelelőségük biztosítása állami feladat". 

Az állami tankönyvellátást kezébe kapó intézményt a javaslat "állami tankönyvfejlesztésért és kiadásért felelős szervnek" nevezi, amelynek felsorolt feladatai lényegében megegyeznek a tankönyvkiadókéval. Érdekes azonban a Fidesz tegnapi közleménye, amely szerint valójában az állam csak "felelősséget vállal a tankönyvellátásért", "nem kizárva abból a tankönyvkiadásban érdemeket szerzett magánkiadókat sem".

Vagyis nem egyértelmű, hogy a tankönyvterjesztés idén lezajlott teljes államosításához hasonlít-e majd a könyvkiadás átalakítása, hiszen abban az esetben tényleg egyetlen állami tulajdonú cég, a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. jutott monopóliumhoz, kizárva a terjesztési piacról minden magánvállalkozást. Balog Zoltán törvényjavaslata egyébként a tankönyvellátásban közreműködő szervezetekhez sorolja a Könyvtárellátó jelenlegi feladatait - a tankönyvek országos megrendelése, beszerzése és az iskolák számára történő eljuttatásának megszervezése, vételár beszedése - végző "nonprofit gazdasági társaságot", azonban konkrétan nem nevezi meg a céget. Pedig a tavaly módosított tankönyvtörvénybe is beleírták a Könyvtárellátót, a parlament elé került tervezet szerint viszont a jövőben a kormány jelöli ki, melyik cég végezheti a tankönyvterjesztést. Ebben a változtatásban talán az is szerepet játszhat, hogy az állami tankönyvterjesztés "szerencsétlenkedéseiről" szólt az év: gond volt a rendelési rendszerrel, már július végén ki akarták fizettetni a szülőkkel a könyvcsomagok árát, majd a már kifizetett könyvek kiszállításával késlekedett a Könyvtárellátó.

Elképzelhető tehát, hogy a kiadásban nem lesz teljes államosítás, hanem az állam felvásárol egy jelentősebb magánkiadót, amelyet azután az új törvény eszközeivel hoz versenyelőnybe. Mint beszámoltunk róla, a finn Sanoma októberben eladta a legnagyobb hazai tankönyvkiadót, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadót a cég menedzsmentjének egyes, magyar állampolgárságú tagjainak, akik első közleményükben a "nemzeti köznevelési rendszer megújulásához szükséges minőségi tananyagok elkészítését" nevezték meg a "százszázalékos magyar tulajdonba került" vállalat legfontosabb feladatának.