Nem bíznak a csodadoktorokban

Publikálás dátuma
2013.12.18. 06:14
A hagyományos kínai orvoslás most is része a hazai képzésnek FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THINKSTOCKS
Nem engednek szabad utat a hagyományos kínai orvoslásnak - lényegében ez az értelme annak a tegnap elfogadott törvénymódosítónak, amely szerint egy miniszteri rendeletben kell majd rögzíteni a keleti gyógyítók működésének feltételeit. A szakmai ellenőrzés nélküli gyógyítást három fideszeses képviselő kezdeményezte, és az utolsó pillanatban az emberi erőforrás minisztere írta át a javaslatot.

"Ez egy kétségbeesett kármentési akció volt a tárca részéről" - így kommentálta lapunknak Havas Szófia, az MSZP egészségügyi szakpolitikusa azt, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tegnap elfogadott törvénymódosítója értelmében mégsem adnak zöld utat a kínai orvoslásnak Magyarországon.

Három orvos végzettségű fideszes politikus, Kovács József, az egészségügyi bizottság elnöke, Bene Ildikó és Hollósi Antal még november végén egyéni képviselői indítvány formájában kezdeményezte, hogy a keleti gyógyítók lényegében szakmai ellenőrzés nélkül praktizálhassanak hazánkban. A minisztérium pedig múlt pénteken nyújtotta be módosítóját a módosítóhoz, amely szerint rendeletben kell majd rögzíteni, pontosan milyen feltételeknek kell eleget tenniük a keleti gyógyítóknak, akik hivatalosan akarják gyakorolni hivatásukat.

"Az a gyanúm, hogy az egészségügyi államtitkárságnál nem tudtak az egyéni képviselői indítványról, ez állhat a minisztériumi korrekció hátterében" - fogalmazott Havas Szófia. "Az eredeti terveket a személyes érdekeken túl még az is magyarázhatja, hogy a kormánynak ez a válasza a kritikus orvoshiányra, ám ez még annál is ijesztőbb, mint hogy valaki felül ígért valakinek valamit" - tette hozzá a szakpolitikus.

Havas szerint a legkomolyabb probléma, hogy nem tudjuk, az akupunktúrás, gyógynövényes terápiákat végző gyógyítók voltaképpen milyen végzettséggel rendelkeznek, ezért a szakmai ellenőrzés elengedhetetlen. "Remélhetőleg a minisztériumi rendeletben majd szigorú feltételekhez fogják kötni a hivatalos működést, például különbözeti vizsgák előírásával, amelyek során ezek az orvosok számot adhatnak róla, mennyire ismerik a modern nyugati orvostudományt" - jegyezte meg Havas.

Hozzá kell tennünk, a hagyományos kínai orvoslás most is része a hazai képzésnek, például a Semmelweis Egyetemen is van ilyen szak; csakhogy ennek keretein belül az orvostanhallgatók mindkét kultúra orvoslását meg kell hogy ismerjék.

Az eredeti javaslat nem csupán az ellenzéki padsorokban, hanem a szakmán belül is óriási visszhangot keltett, a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalásában kérte a végszavazás elhalasztását. Indokaik között szerepelt, hogy a hagyományos keleti orvoslás elsajátítását igazoló, kínai felsőoktatási intézményben szerzett bármely diploma nem feltétlenül takar a szó megszokott értelmében orvosi végzettséget.

Az is aggályos szerintük, hogy ezek az orvosok sokszor nem beszélnek magyarul, így tolmácsot kell alkalmazniuk, viszont etikai kérdéseket vet fel az, ha az orvos és a beteg közti bizalmi viszonyba egy harmadik személy is beékelődik. Valami kontroll mégis lesz, megszavazták ugyanis tegnap, hogy működési engedély csak az Egészségügyi Tudományos Tanács hozzájárulásával adható.

Szerző

Rendészeti nagyhatalom leszünk?

Publikálás dátuma
2013.12.18. 06:13
Fotó: Népszava
Ha az Európai Parlament úgy dönt, hogy az Európai Rendőrakadémia (CEPOL) székhelyének Budapestet jelölik ki, hazánk igazi rendészeti-rendőrképzési nagyhatalommá válhat. Igaz, az Európai Bizottságnak az volt az eredeti javaslata, hogy vonják össze a CEPOL-t az EU-országok rendőrségeinek együttműködési szervezetével, az Europollal, amelynek a székhelye Hága.

Budapesten már 1993 óta működik a Közép-európai Rendőrakadémia (KERA), először Ausztria, a Visegrádi 4-ek, utóbb Németország és Svájc is tagja lettek az együttműködésnek. Két évvel később az amerikai és magyar rendvédelmi szervek megállapították, hogy az egyre növekvő szervezett nemzetközi bűnözés egy része Közép- és Kelet-Európából származik. Az amerikai és a magyar kormány ezért 1995-ben Budapesten létrehozta a Nemzetközi Rendészeti Akadémiát (ILEA) - közismertebben az FBI-akadémiát.

Az oktatók az Egyesült Államok és Magyarország mellett eddig Írországból, Kanadából, Nagy-Britanniából, Németországból, Olaszországból és Oroszországból érkeztek. Az ILEA-n egyszerre 130-an tanulhatnak különböző tanfolyamokon, és a quanticói FBI Akadémiához hasonlóan alakították ki a nemzetközi rendészeti programot.

A nyolchetes nemzetközi programban egyszerre 50 tanuló vehet részt, évi öt turnusban. Az ILEA Böszörményi úti területén kapott helyet a magyar rendőrség Nemzetközi Oktatási Központja, illetve a KERA is. Idén márciusban pedig Hegyaljai Mátyást választotta elnökének az Interpol Európai Bizottsága.

Szerző
Frissítve: 2013.12.17. 21:14