Élelmiszeráfa- és jövedékiadó csökkentést sürget az MSZP

 Az élelmiszeráfa és az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó csökkentését sürgette az MSZP hétfőn sajtótájékoztatón.

Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes azt mondta: az alapvető élelmiszerek 27 százalékos forgalmi adója elviselhetetlen, ezért ha tavasszal kormányra kerülnek, első intézkedéseik között 5 százalékra csökkentik.
Az MSZP-s politikus indoklásul elmondta: egy liter tej 2010 óta 195-ről 243 forintra, 25 százalékkal drágult, egy kiló liszt 112 helyett 146 forintba, egy kiló krumpli pedig 126 helyett 164 forintba kerül, 30 százalékkal többe.

A szocialisták emellett szorgalmazzák az üzemanyagok jövedéki adójának csökkentését is az európai uniós minimumszintre. Ezt azzal magyarázta Józsa István, hogy a benzin literenkénti ára 315-ről 406 forintra emelkedett, a gázolaj pedig 45 százalékkal, 292 forintról 426-ra drágult a 2010-es kormányváltás óta. A jövedéki adó csökkentésével az üzemanyagok ára nagyjából 20 forinttal mérséklődne literenként - közölte.

Azt is mondta, hogy az Orbán-kormány tizenkét új adót vezetett be, és negyvenszer döntött adóemelésről, miközben a beruházási ráta három év alatt 30 százalékkal csökkent Magyarországon. Megjegyezte egyúttal, hogy az általuk javasolt adócsökkentések a belső fogyasztást is élénkítenék, hozzájárulva a gazdasági növekedéshez.

Józsa Istvánt arról is kérdezték újságírók, hogy a hétfői kormányülésen téma a devizahitelesek helyzete és állítólag a magáncsőd intézménye is. Az MSZP-s politikus azt mondta: az egyéni csődvédelem bevezetését az MSZP kezdeményezte először, még 2011-ben, mert meggyőződésük, hogy sok emberen segítene. Szerinte az Orbán-kormány így évek óta súlyos mulasztásban van.

Szerző

Erdő Péter: karácsonykor emberlétünk határain túlra tekintünk

Publikálás dátuma
2013.12.23. 11:49
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek interjút ad az MTI újságírójának a Hercegprímási palotában 2013. december
 Egész emberlétünk és a teremtett mindenség határain túlra tekintünk karácsonykor, megvalljuk a személyes és bennünket szerető Istent, akinek mindent köszönhetünk, s akire rábízhatjuk az előző év terhét, a következő év örömeit, aggodalmait - mondta Erdő Péter bíboros az MTI-nek adott karácsonyi interjújában.

Erdő Péter rámutatott: Isten emberré lett, Jézus pedig - aki túl van az időn és a téren - valódi helyen és valódi időben született meg, ezért mondja az egyház titoknak, misztériumnak a megtestesülését. "Ha Isten annyira szeretett bennünket, hogy szolidaritást vállalt velünk, megszületett Betlehemben hajléktalan gyermekként, akkor nekünk, embereknek is ilyen szeretettel kell fordulni egymás felé" - állapította meg.

A bíboros megjegyezte: "ha észrevesszük a Krisztus-arcot a másik emberben, akkor nem lehetünk közömbösek, oda kell fordulnunk hozzá", éppen ezért konkrét találkozások szükségesek, amelyek "megnyitják az embereket a remény felé", ráébresztik őket arra, hogy érdemes élni, mert az élet több, mint a jelen pillanat.

Kiemelte, a karitász nemzetközi kapcsolatai révén hatékonyan célba tudja juttatni a rászorulóknak szánt segélyeket, Magyarországon pedig az országos és az egyházmegyei szervezeteken túl működnek plébániai karitászcsoportok is. Az idei árvíz idején az országos karitász nemcsak az árvízvédelemben vett részt, hanem több száz házat is újjáépített.

Az egyházmegyei karitászok rendszeres képzéseket tartanak az önkénteseknek, gyűjtéseket szerveznek és tartós élelmiszereket, ruházatot osztanak, gondos környezettanulmány után pedig esetenként fizetésképtelenné vált családokon is segítenek, ezenkívül pedig az adományok egyenletes egyházmegyei elosztásáról is gondoskodnak. Becslések szerint 5-10 ezer önkéntes karitász-munkatárs dolgozik a plébániákon, segítségükkel 70-80 ezer ember kapja meg a támogatásokat; "fontos az, hogy az igehirdető szavunk és a segítő kezünk egyformán messze elérjen" - fogalmazott.

Erdő Péter szólt arról, hogy XVI. Benedek pápa lemondása "nyilvánvalóan meglepte az egész világegyházat", annak ellenére, hogy "lemondásakor maga is jelezte: idős korában nehezen viseli már a hivatalával járó terheket". Ahogyan kivívta Boldog II. János Pál pápa az egész világ tiszteletét azzal, hogy az utolsó pillanatig "szinte a média nyilvánossága előtt élte, szenvedte és tanította végig életét", úgy XVI. Benedek pápa a maga alázatosságával és őszinteségével szintén tiszteletet érdemel - hangsúlyozta.

Rámutatott: Ferenc pápa szívesen fordul rövid üzeneteivel az emberekhez, mégpedig nem csak az internet világában. A mai kor embere ugyanis nehezen összpontosítja figyelmét hosszú szövegekre, "sokaknak az erőteljes és egyszerű impulzusokra van szükségük". A hitnek vannak ilyen jelképei, egyszerű, üzenetei is, amelyek "nem tartalmazzák a hit egész gazdagságát, de ablakot nyitnak egy világ felé", amelynek a vonzását megérezhetik az emberek - tette hozzá.

Megemlítette: a jövő évi rendkívüli szinódus a családokat érintő kihívásokról tárgyal az evangelizáció összefüggésében. Az erre vonatkozó kérdéseket megküldték a püspöki konferenciáknak, de ennek nem az volt a célja, hogy "világméretű közvélemény-kutatást tartsunk", mert "a hitünk alapkérdéseiről nem a közvélemény döntéseit várjuk", mivel azt "legértékesebb örökségünkként kaptuk". Ugyanakkor nélkülözhetetlen a párbeszéd a hívők egész közösségével és a körülöttünk élő világgal.

Beszámolt arról, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében ez ügyben összehívták a papi szenátust, a pasztorális tanácsot, valamint az espereseket, illetve a papi továbbképzés összes résztvevőjét. A főpásztor találkozott számos plébániai közösséggel és mozgalommal is. A plébániák is hozzászóltak a kérdésekhez. Országos szinten összegyűjtötték a pasztorális statisztikákat és a népmozgásról szóló adatokat. Így a két ünnep között a püspöki kar összeállítja a válaszokat, amelyeket január elején elküldenek Rómába, ahol februárban világszintű szintézist állítanak össze, s ennek alapján tavasszal megszületik az a munkaokmány, amelyet ugyancsak elküldenek a világ összes püspöki karának. Erre szöveges indítványokat írhatnak a püspökök, ezeket nyár végén összesítik Rómában, s ez lesz a szinódus tárgyalási alapja.

A bíboros megvilágította: a szentszéki-magyar szerződés módosítására azért volt szükség, mert időközben megszűntek korábban használt jogi fogalmak egyebek mellett a köz- és felsőoktatás terén, ezenkívül a római Pápai Magyar Intézet jogi helyzetét is rendezték.

A világszerte megrendezett hit évéről elmondta: Magyarországon is tartottak kongresszusokat, zarándoklatokat, valamint kiadtak egy ifjúsági katekizmust Youcat címmel.

Erdő Péter közölte: a kötelezően választható hit- és erkölcstan idei bevezetésével nőtt a katolikus hittant választók aránya: míg korábban alsó tagozaton országos viszonylatban az összes diák kevesebb mint 30 százaléka, addig jelenleg 34 százaléknál is nagyobb része választotta azt.

Úgy ítéli meg, hogy "kölcsönös jóindulat alapján, nem könnyen, sok figyelemmel és igyekezettel, de megszervezhető" a hitoktatás, a pedagógusdiplomával rendelkező katolikus hívőknek pedig 60 órás hittanárképzést biztosítanak, s ezzel a végzettséggel taníthatnak is hittant.

 Megjegyezte: a boldoggá avatottak mindegyikének van külön ünnepnapja, amikor liturgiával emlékeznek rájuk. A katolikus iskolákban tanítják a magyar szentek és boldogok élettörténetét, a történelemtankönyvek segédanyagaként közre is adták ezeket, amivel emberközelivé igyekeznek tenni a tanulók számára őket. Az idén boldoggá avatott Sándor István szalézi szerzetes nem csupán áldozata volt az egyházat ért elnyomásnak, hanem koncepciós perben halálra ítélték és kivégezték - fűzte hozzá.

Szerző

Kilógni a sorból?

Duzzoghatna is akár Orbán Viktor, hogy gondosan előkészített szónoklatainak némelyike nem ébreszt kellő figyelmet, a száguldó napok feledésbe szorítják őket. Még a baloldali sajtóban is, ahol pedig megérdemelnék az érdeklődést. A kormányfő szeret szónokolni, várja, vágyja hűséges közönségének a vastapsát. A közelmúltban volt olyan nap, hogy a parlamenti épület nemes kulisszái előtt csekély időközzel, két ízben is emelvényre állt. Előbb meghirdette, azóta azért mégis kommentárokra késztető kezdeményezését a Nemzeti Emlékezet Bizottságának életre hívásáról, még vezércikkre is serkentette a Magyar Nemzetet, mondván a "lusztrációban", a politikai átvilágításban, a kommunista múlt elszánt föltárásában, hátrányban vagyunk a lengyelekkel, több szomszédunkkal szemben. Rétvári Bence államtitkár még külön szónokolt is róla, január elejétől ki-ki böngészheti, hol és mikor tapadtak rá, miért igényelhet "elégtételt" vegzálásáért. Jogos, a rendszerváltások csakugyan megérdemlik a tisztázást, még akkor is, ha idestova negyed évszázados késéssel, miközben az ország más nyavalyákkal küszködik a rohanó világban.

Néhány órával, mondhatni percekkel később, Orbán Viktor más pulpituson állt már. Antall Józsefet méltatva, megérdemelten fölidézve a rendszerváltó első kormányfőjének kétségtelen történelmi érdemeit. És előrukkolva emlékezetesnek szánt mondatával, gúnyolódva az ellenzéken, hogy bezzeg most "fölfedezi" Antall őszinte demokratizmusát, holott annakidején alantasan szapulta őt. Amiből Orbán levonta azt a poénnak szánt tanulságot, hogy a baloldalnak csak a halott jobboldali a jó politikus, az élőt ostromolja. Talán bekövetkezik az is majd - fűzte hozzá -, ha ők is már díszsírhelyek alatt pihennek, róluk is fölfedezik érdemeiket. Tarthatjuk szellemesnek is ezt a derűkeltésnek tartogatott végszót, ha kissé történelmietlenül nem mellőzte volna a valóságot. Azt a tényt, hogy Orbán egyeduralmi szándékaihoz képest Antall vitathatatlanul igaz demokrata volt, és azt is, hogy a fölidézett időkben Antallnak éppen egy radikálisként föltűnt fiatalember, Orbán Viktor volt a legkomiszabb ostorozója. Kiderült tehát, hogy jobboldali politikusként a halott államférfi éppen Orbánnak a jó.

De mellőzzük is ezt, mert a másik adoma ennél sokkal cifrább volt. A "nemzeti emlékezet" ébresztésének szándékával, a kíméletlen kádárizmus ostromolására hangzott el az a jellemzés, hogy abban a korszakban megmukkanni sem lehetett. A társadalomra olyan megfélemlítés nehezedett rá, hogy kivétel nélkül mindenki hangtalanul menetelt, "a sorból kilógni nem mert", az aranyszabály az erőszakolt szürkeség volt. Semmi kétség, volt nem is kevés ilyen komor szakasz. Orbán azonban azt akarta sugallni, hogy az volt aztán az uniformizálódás, a vélemények egyhangúságra voltak kárhoztatva, semmi zokszó, semmi kísérlet a többszínűségre. Irodalmárok, művészek, sőt horribile dictu, még újságírók is fölidézhetnék ennek az ellenkezőjét. Például olyanok, akik annakidején hírnevet szereztek maguknak közszolgálati fórumokon, mint a ma onnan kiszorított Bolgár Györgyök, Szénási Sándorok, Győrffy Miklósok, akik fájón hiányoznak a Kossuth adóról az m1,m2 képernyőjéről. Helyettük ott vannak viszont a dicshimnuszokat zengők, a "mindég dicsér, rossznak mit se tart…" készségesek (Madách). Hol is volt hát az uniformizálás, a sorból kilógni félők serege?

De miért is megyünk vissza olyan távolra, amikor a jelen forró pillanata mindennél ékesebben tanúskodik arról, hogy ki nem engedne senkit sem kilépni a sorból? Egyetlen vasárnap pattant ki az elmékből a tankönyvek sokszínűségét fölszámoló törvény tervezete, az állam mindenhatóságát erőszakoló szándék. A társadalmi következményeket mellőzve, a piacgazdaság elveit és gyakorlatát sutba dobva, egzisztenciákat fölszámolva döntenek, száműznek gondolatokat, egyenruhába bújtatott tankönyveket erőszakolnak diákok és pedagógusok kezébe. Hónapokkal ezt megelőzve próbálkoztak a színházi világra ráültetni egyszínű csinovnyikokat, és ha teljesen ez nem sikerült is, az nem az önmérséklet fölülkerekedése miatt volt, hanem annak az érdeme, hogy minden görcsös kormányzati igyekezet ellenére is csak hozott demokráciát a rendszerváltás, Európához tartozásunk korlátokat szab az önkényeskedésnek. A sokszorosan kozmetikázott alaptörvény uniformizáló preambuluma előírná, (elő is írja, csak a valóságon nehéz erőszakot tenni), hogyan gondolkodjunk, milyenné formáljuk hazánkat, kik után masírozzunk, kiket vessünk el és más hasonlókat. Nem egészen négy esztendő tanúsította eddig, hogy ez a kormányzat csakugyan gyökeresen átalakítana mindent az országban, a maga kényszerképzeteihez sablonizálna, és addig nem is nyugszik, amíg van módja rá. "Kampányduma", hogy minden lehetséges módon útját kell állni ennek? Igen az, ki is tagadhatná le? Azon kell szüntelenül töprengenünk, mivé is változhatna ez az ország, ha szótlanul hagynánk ezt az állapotot, ha akár csupán néhány esztendeig is tovább tobzódhatna ez a rémálom. E mostani parlamenti ciklusnak a lezárása, ennek a kapuzárási pániknak a vesszőfutása mutatja, hogy 2014 tavasza nem csupán egy alkalom a változtatásra, hanem sokáig nem halasztható történelmi feladat, még ha ez a fölfogás demagóg szólamnak hangzik is. Mi akkor a kétségtelen demagógia?

Mérjük föl, ha akár egyetlen pillanatra is!

Szerző
Várkonyi Tibor